Beérkező levelek
„Figyejjé írnok itvan eza
szakmaji anyag egy
óránbelül kell nekem hogy
megcsinájjad mer be kell
mutatnom a kirájnak” – @derrickesharry
„I hope this email finds you well!”
Éjszaka indulnak, seregestül.
Libakertek alján, bástyafal tövében,
lőrések alatt osonnak ellened
az időzített e-mailek.
Mit nekik várárok, csapóhíd,
kapuőrhorkanás! Mire ezek eszmélnek,
már rég át vannak küldve rajtuk.
Reggelre beérkeznek,
hadirendbe sorakoznak mind.
És hiába álmodod éppen,
hogy felhajózol végre oda, ahol
a hó erősebb építőanyag a betonnál.
Vagy partra vetődsz ott,
ahol zsúrteává olvasztva,
porcelánból isszák forrón.
Hogy három ezeréves borostyánkövet
tartasz tenyereden, de az egyik még
langyos, mert benne az ősbogár
egy perccel tovább élt, mint a többi.
Hogy a paraván mögött észrevétlenül
kesztyűbábot cserélsz a herceggel,
ne ismerjenek fel.
Hiába álmodsz felejthető verssorokat.
Valaki mormotazsírt ajánl a csókodért.
Mielőtt a kakas szólna,
ők áttörnek minden védvonalon.
Arra ébredsz, hogy legbátrabb lovagod
fejével fociznak a konyhában,
darálják a kávét, égetik a pirítóst,
őrülten mikróznak,
kántálják a gonoszok dalát,
első vérig táncoltatják laptopod.
És meg tőlük őt csak te mentheted.
Az első, a Sürgős, le se száll lováról,
postafordultával követeli jussát,
időpontokkal fenyeget,
és ha nem a kedvencét választod,
ellopja a kisujjad, máris kifutottál.
Rád tör a Fontos aranyozott vértben,
strucctollas sisakban, páncélkesztyűjével
pofoz, parancsolja a tiszteletet máris:
legyél alázatos, uradként szólítsd meg,
sorold fel rangjait, de, ha egyet is kihagysz,
sértetten zsebre csapja fél szemed.
Csatolmányaiból előrántja
baziliszkuszvéres kardját a Halaszthatatlan,
szívednek szegezi és ősi nyelven ordít:
tüstént olvasd, ne késlekedj,
pötyögd nyomban ajánlatod –
idegen rúnákkal, királyi pecséttel.
Alig érted, de ha egyszer is félreütsz,
halál fia vagy.
Vigyázz, az egyiken átok ül!
Mire elküldöd, már jön is a válasz.
Kié legyen a matricás banán?
Asbóth Zsófinak
A káposztáskocka-szagú menzán
Morriconét fütyülnek a konyhásnénik.
Mi, a westernhősök, állunk szemben
és egymásra fogjuk a két tökéletesen
sárgára érett, unalmas banánt.
Párbajozunk a harmadikért,
ami a legnagyobb kincs a vidéken:
kié legyen a matricás banán?
Gimiben már nem köszönünk,
te seriff lettél, én indián.
Érthető hát, hogy kínos minden összefutás.
Ha mégis szövetkeznénk,
miénk lehetne a préri!
De Morriconét fütyül a büfés,
és tolakszunk a sorban a másik elé:
kié legyen a matricás banán?
Később a véletlen hoz össze,
nagybevásárláskor a zöldség-gyümölcssoron,
hümmögnénk sokat évekről hosszan.
De a hangosbemondó Icát kéri az ötös kasszához,
és Morriconét fütyül addig is:
kié legyen a matricás banán?
Dorináék esküvőjén futólag találkozunk
a svédasztalnál, jó lenne békülni már,
de Morriconét fütyül a násznép,
és eladja rá a menyasszonyt:
kié legyen a matricás banán?
A játszótérre viszem Zolikát, te Andrist,
felismerlek orrhangodról,
és testem még épp hasonlít rám.
Együtt homokoznak unokáink,
de a sok sárgarépa teszi dolgát,
Morriconét fütyülnek mind a ketten,
és mi csőre töltjük uzsonnáikat:
kié legyen a matricás banán?
Ahogy legjobb barátok közt mégiscsak szokás,
elmegyünk majd végül egymás temetésére,
és amíg mindenki sír,
megejtjük a nagy leszámolást.
Morriconét fütyülünk felváltva,
és mint az összetartozás lőtt sebére,
a másik homlokára nyomjuk
a banános matricát.
Borító: Unsplash
