A Joker minden szempontból nagy meglepetés volt öt évvel ezelőtt, így vártuk a folytatást, a Kétszemélyes tébolyt, ami viszont olyan, mintha alkotói egy nagy középső ujjat mutatnának a nézőknek, akik túl komolyan vették a nagy elődöt.
Váratlant húzott öt évvel ezelőtt Todd Phillips egyrészt azért, mert ő inkább egy vígjátékokra specializálódott rendező, másrészt pedig azért, mert a Joker címszereplője a képregényekben és a filmekben eddig egy kaotikus és folyamatosan nevető, magabiztos és kiszámíthatatlan gonosztevő volt. Joaquin Phoenix Arthur Fleckjének megvan persze a képregényes megfelelője, Alan Moore rendhagyó műve, a Batman: A gyilkos tréfa tragikus Jokerje.
Phillips verziója a lehető legsötétebb és legdrámaibb eredetsztori egy szürke emberrel,
aki ugyan mentálisan beteg, de a szeretet megválthatná, csakhogy azt gyerekkorától kezdve nem kapja meg. Így sodródik gyilkosságba, majd egy utcai zavargásba, amelynek résztvevőit az ő bűncselekménye és bohócmaszkja inspirálta. A rendhagyó és elgondolkodtató történet ugyan megosztotta a képregényrajongókat és a kritikusokat, de minden idők legsikeresebb felnőtteknek szóló képregényfilmje lett, és Phoenixnek Oscar-díjat hozott. Ezt követően érthető, ha valakit teljesen felháborít a musicalbetétekkel teli folytatás, ami ideológiai értelemben is visszalépésének tűnik a Jokerhez képest.
Ám nyilvánvaló hibái ellenére
érdemes küzdeni a Kétszemélyes tébollyal, mert őrültség, de van benne rendszer.
A Kétszemélyes téboly ott folytatja, ahol az első rész abbahagyta. Arthur már a hírhedt Arkham lakója, egy olyan részlegen raboskodik, ahová azok kerülnek, akikről még nem bizonyosodott be, hogy elmebetegek, folynak a vizsgálataik és a tárgyalásaik. Az antihős is várja a saját büntetőperét, ügyvédje azt próbálja bebizonyítani, hogy disszociatív személyiségzavarban szenved, vagyis Arthurnak van egy normális és egy Joker-személyisége – ez utóbbi a bűnös. Így elkerülhetné a halálbüntetést. A színen feltűnik Lee (Harley Quinn, Joker csatlósának és szerelmesének itteni megfelelője), aki Jokerhez hasonlóan kattantnak tűnik, és rajong ezért a személyiségért. A gond az, hogy az ügyvédnővel ellentétben ő arra törekszik, hogy azt a személyiséget ébressze fel Arthurban, amelyet jogi képviselője elaltatna. Szerelmük látszólag virágzik, ám közös tébolyuk során felszínre bukkannak kiábrándító titkok és hazugságok.
A kritikusok és a nézők egyaránt nehezményezték, hogy a Kétszemélyes téboly musical, ami elüt a Joker hangulatától. Kétségtelen, hogy
a film rögtön egy zenés-animációs betéttel nyit, ami azt a képzetet erősíti, hogy egy paródiát fogunk látni,
később pedig, ha csak a felszínt tekintjük, eléggé esetlegesen fakad dalra Arthur és Lee. Phillips musicalt akart, megkaptuk, és bár próbálták ezt a fejleményt árnyalni az interjúkban, a Lee-t alakító Lady Gaga is erősködött, hogy nem tradicionális zenés film ez, hanem sok más műfajt ötvöz, a zsánerrel viszont jöttek a tipikus problémák. A cselekményt háttérbe szorítják a zenés számok, valamint folyamatosan meg-megtörik azt, így egy helyben toporog a sztori. Pont mint a klasszikus musicalekben, amelyek a hangosfilmkorszak kezdetén még hatalmas vonzerővel bírtak, hiszen a némafilmek után a közönséget elvarázsolta, hogy a filmekben zene szól és énekelnek. Eleinte a Joker folytatásában is elbűvölő, ahogy Joaquin Phoenix hőse kiénekli magából a lelkét nyomó problémákat vagy megénekli a szerelmet a legőszintébb módon, ám kétségtelen, hogy miután elveszik ennek a varázsa, csak a probléma marad,
a sztori újra és újra megakad az inkább csak éneklős, nem annyira táncos jelenetek miatt.
Phoenix énekhangja egyébként remek (azt meg nem kell különösebben bizonygatni, hogy Lady Gagáé is), ha itt-ott hamiskás is, nagyon illik ehhez a karakterhez, aki nem kifejezetten énektehetség, stand-up humoristának is gyenge volt, könnyűzenei előadóként valószínűleg nem is próbálkozna, csak képzeletében teszi ezt.
Ez pedig kulcsfontosságú kitétel ebben az esetben, mert a musicaljelenetek jellemzően a hős elméjében játszódnak le, egy-két olyan alkalom van, amikor Arthur vagy Lee valóban dalra fakadnak például egy telefonbeszélgetés során. Ez a szubjektivitás jellemző volt a Jokerre is, elég csak arra a jelenetre gondolni, amelyben Arthur a később rajta élcelődő és általa fejbe lőtt Murray show-jába kerül, és a showman kedvesen elbeszélget vele (ahogy azt a valóságban nem tenné, mert immorális és lenézi az egyszerű munkásembereket). Ez illúzió, ahogy a Kétszemélyes tébolyban az is csupán egy nagyon extravagáns ábránd, hogy Arthur és Lee mint Joker és Harley Quinn együtt lépjenek fel a színpadon, és adjanak elő egy közönséget elkápráztató zeneszámot, netán a saját kalapácsával verjék szét a bíró fejét.
A Kétszemélyes téboly ugyanakkor erősen kapcsolódik az előző részhez, nagyon is pontosan viszi végig az abban elkezdett történetet.
A performanszok abban is elő-előkerültek, ahogy kibontakozott a főhős őrülete.
Sőt, a film musicalként ért véget: Arthur táncolva, véres lábnyomokat hagyva tombolt a kórházban egy klasszikus zeneszámra. Az előadások, tehát bár megtörik a cselekményt, mint a zsáner többi alkotásában (a nagy sikert aratott Kaliforniai álomban is, ezért nehezen érthető a közönség tiltakozása), de nagyon is kapcsolódnak ehhez a mentálisan sérült emberhez, aki már a Jokerben is csak elképzelte, hogy sztár, hogy barátnője van, aki felnéz rá, hogy egyáltalán érdekel bárkit is a nyomorúságos élete. A film rajongói és a kritikusok egy jelentős része így azt is figyelmen kívül hagyta az inkább ideológiai jellegű, a Kétszemélyes tébolyt kárhoztató véleményében, hogy
Arthurból valójában nem lett forradalmár az előző epizód végén.
Todd Phillipset az a vád érte ugyanis, hogy a musicalre hangolt folytatásban visszatáncolt, mert megijedt azoktól a kritikáktól, amelyek azt firtatták, hogy a Joker az erőszakot és a zavargást dicsőíti. Mi több, a filmbeli bohócmaszkot nemcsak a 2019–2020-as hongkongi tüntetők használták, hanem az amerikai szélsőjobboldal jelképévé is vált. Ezek persze ugyanúgy a Joker teljes félreértelmezéséből fakadnak, és lehetséges, hogy Phillipsben és alkotótársaiban tényleg volt egyfajta vágy arra, hogy tisztázzák, egyértelműsítsék, hogy Arthur nem forradalmár, de még csak nem is hős vagy gonosztevő.
Az első részben az antihős önkéntelenül védekezett a Wayne-vállalat néhány fiatal alkalmazottjával szemben, amikor azok bántalmazták őt a metrón, ennek nyomán pedig elterjedt, hogy egy bohócmaszkos gyilkos öli a gazdagokat.
Ebből bontakozott ki egy mozgalom a bohócszimbolikával,
ez a mozgalom pedig populista frázisokat puffogtatott (nagyjából azt, hogy „le a gazdagokkal”). Ám Arthur nem miattuk öltött bohócruhát és sminket a film végén, nem a mozgalom miatt ölte meg ilyen teátrálisan és nyílt adásban Murray-t, hanem mert így dolgozott éhbérért, ilyen külsővel alázták meg a munkahelyén és az utcán. Személyes sérelmeiért vett patologikus revansot, majd egyszerűen belesodródott a zavargásba (a tüntetők felborították a rendőrautót, ami Arthurt szállította volna a fogdába). Örült, hogy látta, hat másokra, a show-ban még el is lőtt egy-két populista megjegyzést, de Todd Phillipsnek esze ágában sem volt az erőszakot dicsőíteni, éppen azt mutatta be, ami később a valóságban is kibontakozott:
egy mentálisan sérült és frusztrált ember személyes indíttatású gyilkosságát tömegek értelmezték félre.
Ezért logikus, hogy Phillipsnél a Kétszemélyes tébolyban Arthurból nem válik képregényes gonosztevő.
Önismétlőnek hat Lee és Arthur kapcsolata, hiszen Lee gyakorlatilag a fanatikus rajongókat képviseli, őt is inkább a Joker-személyiség érdekli, nem pedig az a szürke ember, akibe mindenki belerúgott, és akit a második részben is csak gúnyolnak, ugratnak, adott esetben súlyosan bántalmaznak az arkhami fegyőrök. Mégis szükséges ez a kapcsolat, mert Phillips egyértelműsíti, hogy Arthurt nem érdeklik a magasztos eszmék, hovatovább az, hogy káoszt szítson a városban. Ő egyvalamire fogékony: Lee rajong érte, úgy tűnik, van egy nő, aki végre valódi, nem csak a képzeletének szüleménye, végre szereti, sőt, még szexuális kapcsolatot is létesít vele.
Ezért kellenek a musicalbetétek is: az előadások művisége, éles kontrasztja az undorító arkhami rögvalósággal,
és az első részért szintén Oscar-díjat begyűjtő Hildur Guðnadóttir a korábbihoz hasonlóan komor, eredeti filmzenéjével azt a képzetet erősítik, hogy ez a viszony felszínes és egyoldalú. Arthur részéről olyan euforikus élmény a szerelem, mint egy Broadway-előadás, míg Lee a fizikai valóságra is rátelepedő musicalszámok (Arthur egy élő tévéinterjú során szerelmes dalt énekel neki) miatt hiszi azt, hogy beteljesülhet a vágya és együtt tombolnak majd a városban.
Az kétségtelen, hogy a Joker: Kétszemélyes téboly minden szempontból elmarad a nagy elődjétől, jóllehet, annál látványosabb, hangosabb alkotás. A musicalszámok előtérbe tolakodnak, és akármennyire is van értelmük, nem pedig öncélú jelenetek, csökkentik a drámai hatást, csorbítják a film társadalomkritikus élét. Lady Gaga Lee-je is csalódást okoz, ha a film előzetesei alapján azt vártuk, hogy gyakorlatilag másodfőhős lesz. Az énekes-színésznő karaktere inkább egy antagonista, aki
kirántja Arthurt a komfortzónájából, döntéshelyzetbe hozza, arra készteti, hogy reflektáljon szerepére és átértékelje azt.
Gaga kevesebb játékidőt kap, nem is nagyon tudja megmutatni a tehetségét, Margot Robbie Harley Quinnjének egy visszafogottabb, de ahhoz nagyon hasonló változatát hozza. Phoenix ismét apait-anyait belead a játékába, de csak megismételni tudja, amit az előző részben nyújtott, felülmúlni nem. Így bár a Joker: Kétszemélyes téboly közel sem egy lelketlen pénzszerzési akció, van benne gondolat, tartalom, mélység, ám nem marad olyan sokáig velünk, mint az első rész, nem az az újranézős alkotás. Jellemző, hogy míg az első rész drámája és társadalomkritikája miatt fészkelte be magát a fejünkbe, addig a folytatás inkább csak a fülbemászó musicalszámai miatt.
Joker: Kétszemélyes téboly (Joker: Folie à Deux), 2024. Rendezte: Todd Phillips. Írta: Todd Phillips, Scott Silver. Szereplők: Joaquin Phoenix, Lady Gaga, Zazie Beetz, Brendan Gleeson, Catherine Keener. Forgalmazza: InterCom.
A Joker: Kétszemélyes téboly a Magyar Filmadatbázison.
