Andalító íz(lés)világ és kultúrkavalkád ígéretét hordozza A tea illata, amely az Arany Medve-jelölés miatt az érdeklődés homlokterébe került. A tea illata azonban nem ébreszti fel bennünk a szenvedélyt – zamat helyett a zaccot kapjuk, amiből semmi jót nem jósolunk.
Abderrahmane Sissako legújabb filmjében egy harmincas éveiben járó nő, Aya (Nina Mélo) faképnél hagyja leendő férjét az oltárnál, és Elefántcsontpartról a kínai Kantonba költözik. Új életét egy kereskedőnegyedben kezdi el, ahol a különböző etnikumú és származású boltosok befogadják a saját kis Bábelükbe.
A kultúrák közötti átjárhatóság kérdését megfűszerezi egy látens románc, amely Aya és főnöke, Cai (Chang Han) között alakul ki.
A tea művészete jelenti a kapcsolódási pontot: a mester tanítványává fogadja a külföldi nőt, és az aromával átjárt pincében hódolnak a zamatos teafüveknek. Arra számítanánk, hogy egy, A szenvedély ízéhez hasonló vágyódást látunk majd, amelyet Sissako egy új szintre emel azáltal, hogy távol-keleti környezetbe helyezi a történetet, és bemutatja a különböző kultúrák együttéléséből fakadó nehézségeket.
A vonzalom azonban nem az eltérő etnikumok és származások problematikusságára van kihegyezve: a fodrászszalonban emigráns afrikaiak járják körül saját és a befogadó ország pozícióját, a kantoniaknak ezzel nincs problémájuk, vagy ha van, azt is csupán az idősebb generáció teszi szóvá.
Nincs explicit politikai-közéleti utalás, mindent lefed valami fátyolos-ezoterikus búra, mind átvitt, mind gyakorlati értelemben.
Ebben az álomvilágban a kínaiak megférnek az afrikaiak mellett, nyugalom árad az üzletsorokban, mindenki kedves mindenkivel – a konfliktusok vagy kreáltak (lásd apa-fiú szóváltás), vagy burkoltak és fokozottan késleltetettek (lásd az utolsó vacsora jelenetét).
Aymerick Pilarski operatőr üvegeken és különféle áttetsző felületeken keresztül vett képekkel operál, amely így elmosódott-álomszerű matériává varázsolja a sík képeket, idillikus, nyugodt atmoszférát kölcsönözve a történetnek. Mivel azonban nincsenek olyan szereplők és történetszálak, amelyek önmagukban is elvarázsolnának és felkeltenék az érdeklődésünket, így mi is egyfajta félálomszerű állapotba kerülünk filmnézés közben. Ha a kereskedők élete lenne a fókuszban (márpedig arra Sissako elég sok figyelmet és időt fordít), ahhoz az ábrázolás nem elég realisztikus: a kalmárok túlzott nyugalma, a vásárlók ricsajának szelíd mormogássá redukálása életszerűtlenné teszi ezt a világot. Az eladók és kufárok portékái és üzletei között céltalanul bolyong a kamera, s mivel
a kereskedőlét realisztikus bemutatását ebbe a képlékeny, szűrt vizualitással megálmodott filmvilágba építi,
így egy csupán közömbösséget kiváltó látleletet kapunk a kantoni kalmárok felhozataláról. Vagyis a dokumentarista érdeklődés megvalósítatlan marad. Mondhatjuk, hogy ez egy iparosfilm az iparosokról, amelyben a sétáló kamera leginkább a kereskedőnegyedben járőröző rendőrök pozíciójával azonos: nem rendeznek, nem irányítanak, csak mászkálnak, és egy-egy kirakatnál megállva szemlélődnek.
De vajon elég ellenérv a bizonytalanságra az a törekvés, hogy hangulatfilmként viszonyuljunk A tea illatához? Nem feltétlenül. Ugyanis nem teljesíti a gasztrofilmes sztori ígéretét, és a karakterek lelkében elszenvedett, az interkulturális szerelemmel kapcsolatban esetlegesen felmerülő morális aggályokat sem viszi színre.
Az érzékenységre való törekvés visszásságát a CGI-lepke szimbolizálja: valami igazit akarna megragadni a film, de azt inkább mázzal önti le.
Az áttűnések és lassú svenkek révén mintha futószalagon kapnánk a tablóképeket egy fantáziáról, amelyben a túlzott szívélyesség és a tényleges bonyodalmak negligálása érdekében hiteltelenné válnak a film által felvetett témák: a tradíciók, a generációs különbségek, a diszkrimináció és a migráció. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti cím (Black Tea) pejoratív konnotációt von(hat) maga után, pláne, hogy a filmben ez az afrikai származású Aya beceneve.
Nina Mélo arcán végig a naivitás boldog nyugalma rajzolódik ki, míg a tulajdonost alakító Chang Han érzelemmentesen komor ábrázata az elérni vágyott bölcsességet sugározza. A kettejük közötti érzelmi kötődés ebben a kiegyensúlyozott állapotban kezd kibontakozni, mivel azonban az egész filmre ez a harmóniát idéző légkör jellemző, a szerelemnek szánt érzelem elvész ebben az összhangban – románc helyett békés együttélést látunk.
Nincs meg az a feszültség, amelynek a potenciálja benne rejlik magában a teafőzés aktusában is.
Minden mozdulatuknak milliméter pontosságúnak kell lennie, nehogy leforrázzák magukat. Szép, bár nem nagy fejtörést okozó allegória lehetne ez a kapcsolatukra nézve, ám forró szenvedély hiányában nem állja meg a helyét. Ebből az aspektusból izgalmas összevetnünk A tea illatát az Előző életekkel: szereplőink mindkét filmben maszkkal takarják valós érzelmeiket, ám míg a Celine Song-filmben a feszültség tapintható, és valóban milliméterek választják el az érintéseket, addig Sissako alkotása nem adja ezt az olvasatot.
„Nincs történetem.” Ezt vehetjük A tea illata kulcsmondatának:
a történet és történés nélküli mindennapok megfigyelőivé válunk, ahol elsekélyesednek a vágyakozások,
és csupán (kirakat)üvegeken, fátyolfüggönyökön keresztül érzékelhetjük a boldogtalan boldogságot. Ez a felszín mögöttiség, az elérhető elérhetetlenség kiterjeszthető globális szintre: mindenki azért hagyja el a hazáját, mert máshol reméli a boldogságot. A távolsággal akarjuk elérni a közelséget. A tea illata – szándékosan vagy szándékolatlanul – ezt az összeférhetetlenséget viszi színre.
A teaivás művészetének három lépése: hangulat és környezet megteremtése; ízlelés; az általa kiváltott érzések.
„A teáink nem sokat érnek íz és jótékony hatás nélkül” – hangzik el a filmben.
Ez érvényes általánosságban a filmművészetre is, ám ez a film sajnos nem elégíti ki ezeket az igényeket. Lehet, más kellemesnek találja ezt a fajta atmoszférateremtést, a hangulatok zavartalan egybejátszását. Nyilván ízléskérdésről van szó. A tea illata mindenesetre „not my cup of tea”.
A tea illata (Black Tea), 2024. Rendezte: Abderrahmane Sissako. Írta: Abderrahmane Sissako, Kessen Tall. Szereplők: Nina Melo, Chang Han, Ke-Xi Wu, Michael Chang. Forgalmazza: Mozinet.
A tea illata a Magyar Filmadatbázison.
