Gradienstér
Viccet senki sem mesél, tetszik neki,
hogy haldoklása okán egy kicsit
most mindenki felvállalhatja a saját
maga iránt érzett sajnálatát.
De azért mesélhetnének viccet.
A rokonság női fele tesz-vesz a ház
körül, a folytatásra készülnek, s mintha
törvény tiltaná, az ünnepelt nem tudhatja,
hogy temetése után mi kerül az asztalra.
Reméli nem a kedvence, mert az a kimaradás
első fázisa.
Közben felismeréseiről mesél,
hogy egyre kevesebb halottat avatnak szentté,
pedig minden rendelkezésre áll
a lélek átvilágításához.
Karfiol
Talán csak azt szeretné, hogy hagyjuk
magára. Ne beszéljünk. Legfeljebb, ha
kérdez, feleljünk kedvesen.
Még nem járt be elég helyet magában,
hogy idejét érezze a végső elmélyülésnek.
Nem tudja eldönteni, melyik szó legyen
az utolsó.
Mindegyikben van egy kicsi belőle,
s mintha most tanulna beszélni,
a felfedezés kiváltságával formálja
száját, a haldoklók gondosságával.
Karfiol. Elég határozott és rejtélyes,
hogy életét hozzámérjék, és generációk
töprengjenek, hogy mit is jelenthet.
El kell fogadni, ez van.
Borító: Unsplash