A Kicsi fények. Tar Sándor összegyűjtött versei című kötet 2025. január 30-án jelenik meg a Déri Múzeum gondozásában.
Tar Sándor József Attila-díjas író az ezredforduló magyar prózairodalmának egyik legjelentősebb képviselője, akinek elsődleges terepe vitathatatlanul a novella volt. A szerzőről azonban kevésbé közismert tény, hogy első szépirodalmi publikációjaként négy verse jelent meg az Alföld folyóirat 1970/4-es lapszámában.
Tarnak életében ezt követően mindössze egyetlen verse jelent meg nyomtatásban.
Első, komolyabb sikert kiváltó írásai után végleg elköteleződött a próza mellett.
Verskéziratai azonban fennmaradtak. A szerző irodalmi hagyatékát halálát követően gondozó debreceni Déri Múzeum ebből adódóan arra vállalkozott, hogy új, Leletmentés című könyvsorozatának első kiadványaként Tar Sándor összegyűjtött verseit adja közre. A Leletmentés az intézmény gyűjteményeiben található publikálatlan kéziratok vagy korábbi kiadásaikban nehezen hozzáférhető művek megjelentetését tűzte ki céljául az értékmentés és az újrafelfedezés jegyében.

A Kicsi fények. Tar Sándor összegyűjtött versei című kiadvány hozzávetőlegesen 90, a jelenleg ismerhető összes Tar-verset tartalmazza. A kötetben egyebek mellett olvasható Tar két, talán legjelentősebb lírai művének két-két eltérő szövegváltozata: A szőke város című, 1969-ben Drezdában írt hosszúversé, illetve A bíbor füst – akkordok szívdobogásra című versciklusé. A kiadvány emellett közreadja a Kicsi fények címen összeállított verseskötettervét is.
Tar művei között egyaránt találhatunk szerelmi, már-már erotikus témájú írásokat, elvontabb, filozofikus verseket,
direkten közéleti alkotásokat és burjánzó képiségű avantgárd szabadverseket. A többségében feltételezhetően a ’60-as, ’70-es években született versek, valamint a hozzájuk kapcsolódó kísérőtanulmány és jegyzetek az életmű egy olyan időszakával kapcsolatban bizonyulhatnak fontos forrásnak, amiről mindeddig meglehetősen kevés információ állt rendelkezésünkre.
A kötet 2025. január 30-án jelenik meg, előrendelésre pedig a Déri Múzeum honlapján van lehetőség.
Borítókép: Oláh Tibor