Mindenre van válaszunk
Ha beüt a krach, kicsiben kezdjük:
először pikkelyeket
ragasztunk a homlokunkra,
hogy visszatükrözzük a napfényt,
szakáll és bajusz helyett
tollakat növesztünk,
úszóhártyás lábbal
szolidan lépkedünk a vízen,
Édentől tetszőleges irányban.
Aztán lassan felvesszük a
környezetünk formáját,
színét és szagát,
hogy elkerüljük azokat,
akik ránk vadásznak,
ha mégis ránk találnak,
600 volttal köszöntjük őket.
A vízben kopoltyúval,
a sárban tüdővel lélegzünk,
figyelünk a szívünkre,
mind a háromra,
bár úgyis visszanőnek.
Mi, Animalia helyett
Anomalia királyai
halhatatlanságunkat biztosítjuk,
mikor visszafejlődünk
az ártatlan sötétségbe,
amíg már nem értjük a szexet,
aztán megint értjük,
és ezt a végtelenségig.
Ha már ez se működik, leállunk.
Rituálék nélkül szippant magába
a jeges vákuum, -270 Celsius fokon
ringatjuk álomba magunkat.
Ott várjuk meg, míg a gravitáció
izzó, olvadt masszából
újra testet formál nekünk.
Aztán belevéssük a lábnyomunk,
hólyagos bőrrel, korgó gyomorral,
kátrányban fürödve,
az örökkévalóságot
mindig épp csak elkerüljük.
Borító: Unsplash
