Egy esős januári este az uppsalai ingázóvonaton ülök, szemben velem egy idősebb nő, akinek az egyik ujját egy különleges gyűrű díszíti. Nehéz nem észrevenni. Sokáig gondolkodom, hogy honnan vehette, míg meg nem merem kérdezni ezt. Azt válaszolja, egy uppsalai ékszerész tervezte. Szóval egyedi, speciális dizájn! Azt persze itt sem illik, hogy az ára után is érdeklődjek. De a neten megnézem, egy ilyesmi gyűrű cirka 800 ezer magyar forint lenne.
Szóval ezzel múlatom az időt a svéd HÉV-en, útban Stockholmba. Azért utazom oda, hogy meghallgassam Krasznahorkai Lászlót és fordítóját, Daniel Gustafssont – ők ketten kapták meg ugyanis ebben az évben a stockholmi Kulturhuset Nemzetközi Irodalmi Díjat. Danielt már régóta személyesen ismerem, és tudok a fordításairól is. 1972-ben született, Stockholmban él. Elsősorban magyar szerzők, többek között Nádas Péter, Tóth Krisztina és Bartis Attila regényeit, verseit és drámáit fordította svédre.
A Herscht 07769 az ötödik mű, amelyet Krasznahorkaitól ültetett át svéd nyelvre.
A magyar irodalom svédre való tolmácsolásának nagymestere. Méltó partnere szerintem Krasznahorkainak. Partners in crime, indeed.
Ha átszámoljuk, a Kulturhuset díja kábé 2 millió 700 ezer magyar forintnak felel meg. Na, ezen osztoztak meg a bűntársak. De ne legyünk ennyire anyagiasak, mert sosem ez a lényeg. Ez csak olyan olvasó-bait. Majdnem egyszerre érek Daniellel a Sergels torgeten lévő kulturális központ nagyterméhez, ami a harmadik emeleten található. Ott van az egész Norstedts stáb. Ez a kiadó a Bonniers mellett a legnagyobb Svédországban. Itt kerültek kiadásra Krasznahorkai könyvei Mister Gustafsson (KL szóhasználata) fordításában.
Hamarosan befut maga a Nagymester is, mindenkinek köszön, nekem angolul. Amikor magyarul válaszolok, és megmondom a nevem, megkérdezi, én leszek-e a tolmácsa. Mondom, sajnos nem, az egy másik Judit (Judit Holländer). Mélyen a szemembe néz, és azt feleli, nagy kár, valóban.
Tudja, látja, ő és én is ugyanarról a bolygóról származunk.
Fél óra múlva már a nagyteremben ülök, a második sorban, pont a Norstedts Kiadónak és barátainak fenntartott sor mögött. Előttem nem ül senki, szóval pompás a kilátás. A szcénára először Daniel sasszézik be, aztán Krasznahorkai, kéz a kézben a tolmáccsal. A Kulturhuset konferansziéi hívására jönnek be. (Egyikük Athena Farrokhzad, neves perzsa-svéd költő, akinek a Vitsvit aka Fehérfehérré című verseskötetét Sall László, svédországi román-magyar kultúrmunkás fordította magyarra. A könyv Nagyváradon jelent meg.)
A beszélgetés másfél óráig tart az egy óra helyett.
Krasznahorkai akkora show-t csinál, hogy a nagyszámú svéd-magyar közönség fetreng a röhögéstől.
A rendkívül felkészült, de lányos zavarában el-elakadó tolmácsot időnként kisegíti egy-egy szóval a gyülekezet. Igazi csapatmunka. Krasznahorkai szerelmet vall a színpadon Herr Gustafssonnak, hiszen a svéd verziója a Herschtnek szerinte már nem KL munkája, hanem a fordítóé. Szóba jönnek a regény sztorija és koncepciója mellett a mű keletkezési körülményei, Krasznahorkai utazásai, zene- és hangszerszeretete, pszichiátriai élményei, a kvantumfizika, a filozófia és a spiritualitás is.
Mesél arról, hogy miért szereti Bachot, és hogyan került Thüringenbe. Hogy tulajdonképpen Bach szellemét kereste, de nem azt találta, amit keresett, hanem Florian Herschtet. Aztán az egyik görögországi útja során milyen hangszereket vett a több darabból álló gyűjteményébe. Ezeken a hangszereken játszani is tud, persze. Megtudtuk, hogy misztikus felismeréseiről kezdett el egyszer beszélni egy magyar pszichiáterrel, de nem folytatta, mert nem volt biztos benne, hogy hazaengedték volna a pszichiátriáról. Viccesen azt is megjegyezte, itt, Stockholmban sem biztos, hogy tanácsos volna ezt folytatni, mert félő, hogy innen sem engednék el.
Krasznahorkait hallgatni olyan volt, mintha egy Ken Wilber-féle integrál akadémiás előadáson ültünk volna,
minden mindennel összefüggött: a távolkeleti spiritualitás a posztmodern művészetelmélettel és a húrelmélettel. KL-lel egy húron pendültünk. Nemcsak kapiskáltam, hogy miről beszélt, hanem értettem is. Persze, azoknak is teljesen élvezhető volt a show, akik ezt nem értették ennyire mély és komplex szinten. Ahogy természetesen a Herschtnek is többszintű értelmezési lehetőségei vannak.
A kócsaggal KL Kiotóban találkozott, amikor éppen ott lakott. Lejárt a házuk alatt lévő folyóhoz, hogy egy kövön ülve elmélkedjen. Aznap azon gondolkodott, vajon beleléphet-e az ember kétszer ugyanabba a folyóba. És amikor éppen arra a konklúzióra jutott, hogy igen, meglátott szemben egy kócsagot, ami csak ott állt, és nem mozdult. Elkezdte figyelni addig, amíg a madár teljesen be nem szippantotta magába.
A kócsag nem mozdult órákig, KL nézte órákig.
Ez az élmény az alapja a Seiobo járt odalent című novelláskötetének. A Krasznahorkai-show díj- és virágátadással ért véget. A zsűri indoklása ez volt: „Krasznahorkai László Herscht 07769 című művében az együttérzés a hiszékeny gyengeelméjűektől a gonosz nácikig terjed, miközben Bach helyettes megváltóként jelenik meg egy olyan regényben, ahol
a nyelv áramló ellenpontja egy szebb világról álmodik,
mint amelyben a regény szereplői kénytelenek vándorolni – mindezt Daniel Gustafsson gördülékeny és ritmikus svéd fordításában”. A díjazást Daniel ezekkel a szavakkal köszönte meg hivatalosan, még az átadó előtt: „Természetesen hatalmas megtiszteltetés egy olyan díjat elnyerni, amely egyszerre szól a fordítónak és a szerzőnek, hiszen ők egyfajta misztikus kapcsolatban állnak egymással.
Krasznahorkai műveinek feldolgozása nem mindig volt egyszerű feladat. Az könnyítette meg, hogy igazán szeretem a könyveit,
és a Herscht 07769 sem kivétel – politikailag aktuális, irodalmilag újszerű. És ráadásul szórakoztató is!”
A helyszínen a Kulturhuset jóvoltából meg lehetett vásárolni az új kötetet, és természetesen a Mester dedikálta is azt és/vagy más könyveit. A kígyózó sor végét én nem vártam ki, mert el kellett érnem az uppsalai HÉV-et. Kint szakadt az eső, az aluljáróban nem. Elszívtam még egy cigit. Arra gondoltam, hogy Daniel mit mondott két órával ezelőtt. Azt mesélte el, hogy Krasznahorkai előre kinézte, hogy Stockholmban van egy dohányüzlet, ahol a kedvenc szivarját is lehet kapni. Megkérte Danielt, szerezzen be neki belőle. Lehet, miután befejezte az Öreg Szivar a dedikálást, ő is megállt a Sergels torget fedett részén – pont ott, ahol én –, és rágyújtott arra a szivarra.
Kulturhuset Nemzetközi Irodalmi Díj átadója, Stockholm, 2025. január 23. (Vízöntő havában)
Borítókép: Leonard Stenberg
