Ír tánc
Lányom ír táncot
gyakorol a folyóparton,
Nem is én nézem őt,
apám bámul belőlem,
ahogy egyre többször mostanában.
Sétálok a gyerek után,
kezemben telefon,
szól a zene.
Ha egy kutyasétáltató jön,
leállunk,
megvárjuk.
Ilyenkor gyorsan pörgetek egy százas
ugrókötélsorozatot.
Aztán újrakezdi,
messzire megy,
forog,
visszatér.
Nyári szünet, ilyenkor is.
Cipője nyoma vizes kövön,
lassan halványul,
végül eltűnik.
Fekete ég,
sirályok a víz fölött,
enyhe szél.
Minden adott,
hogy egy igazán
tökéletes nap legyen.
A halálomra gondolok.
változatok egy exeteri képeslapra
hajléktalanok felőli kiabálás
visszhangzik az árkád alatt egybefolyva,
tucatnyian fekszenek a falnál,
valaki nevetve magyaráz,
azon a jellegzetesen rekedt hangon,
amin csak a gyerekek
és betépett felnőttek tudnak.
márkás bicikli letámasztva,
csillogó fehér váz,
fekete rongyos kapucnik.
könnyen én is ott lehetnék közöttük,
legalábbis az átlagnál
sokkal közelebb álltam hozzá.
az ajtónál „Keeping exeter looking good”
feliratú mellényben,
elborzadva
figyeli a társaságot
egy köztisztasági alkalmazott.
a rosszarcúak felől jó zene,
figyelem a dalt,
gyanúsan élő,
ez nem lehet a drogosok hangfala.
a kínai étteremből
végre kijön valaki,
cingár szemüveges srác,
erőlködik a másik oldalon,
én felülről húzom a súlyt,
meredek lejtő,
cikkcakk alakban
rángatom az emelőt,
saját fejlesztés.
„jó, hogy megint te jöttél,
aki a múlt héten
volt tőletek,
rémálom,
amit művelt,
tolatni sem tudott,
leborította a dobozokat,
állt,
mint egy rakás szerencsétlenség,
a végén meg is vágta a karját az emelővel,
ragtapaszt akart kérni,
kibaszott snowflake”,
ekkor a mesélő csípőjével félreérthetetlen mozdulatot tesz,
amit csak lányokra láttam még.
egyedül maradok az utcán,
kezemben szakadt szállítólevél.
az étterem mellett színház,
óvatosan belesek,
fiatal lány dugja ki fejét,
hahó,
csak erre jártam,
milyen zenekar ez,
mert elég jó,
kérdezem.
láthatósági mellényem láttán
visszahőköl,
ráadásul méterekről
érződik kelet-európai akcentusom.
Levellers,
lesz a közelben fesztivál,
arra gyakorolnak.
te biztos szereted,
mondom,
talán rájön,
nem egyszerű szállítómunkás vagyok,
bár,
lehet, mégiscsak az.
elmosolyodik,
igen,
alig ismertek,
sajnos nem nyilvános a próba,
mert ez a másik kérdésem.
átvágok az udvaron a teherautóhoz,
nem hagy nyugodni a dolog,
megnézem,
a ’96-os Szigeten voltak,
én akkor éppen rehabon,
vidéken eltemetve.
most meg itt Angliában.
érzem,
ahogy rámszárad az idő.
Borító: Unsplash
