Aszkézis márványtömbbel
„Ha megvágod magad, kötözd be inkább a kést.”
Joseph Beuys
1.
Az eretnek ihlet szerint a legelső szobrász a tenger.
Műterme: állandó ostromállapot.
Elsüllyedt hajókból faragja ki a helyet,
amit az idegen anyag elfoglalt tőle.
Hullámaival a sziklák szemérmére ront,
de bármilyen erősen teszi, képtelen
behatolni. Csak saját célján ejt
újabb és újabb sebet.
Mintha az első aktus elszalasztását szolgálná
aszály és dagály végtelenített tánca,
míg a násznép soraiban időközönként szerepet cserél
alázat és gőg, áldozat és hóhér, múzsa és szirén.
Mégis miért vagyunk csalódottak,
mikor a tengerfenéken igazgyöngy helyett
elalgásodott gázpalackra lelünk?
Minden műélvezet keszonbetegség.
2.
Múlt éjszaka Bob Flanagannel álmodtam,
a szupermazochista művésszel, aki saját halálából
faragta ki hátralevő életét. Egy fehér szobában
álltunk, a szobában asztal, rajta
pornóújság, kés, kendő és egy üveg méz
„Ezek itt a fájdalom testrészei. Ha megmondod,
melyik közülük a nyelv, akkor kiveszem
a borotvapengét a szádból.” De hát
nincs is a számban borotvapenge. Felriadtam.
3.
Az önérzet sebzett utcaképén egy flagelláns
csoport halad át, a menet élén hímzett zászló,
a zászlón öntükröző ábra végteleníti
a bűnbánat jelenetét. Aki a látóterükbe kerül,
egyből a folyamat részévé válik.
Amiért a figyelem sokáig koplalt, az most hirtelen
kiszakítja gyomrát. Ha a végelgyengülésben
szenvedő, csontsovány test sikolya a véső,
akkor a gyomor tompuló korgása a márvány,
míg az idő bordái a tér bőrén át domborulnak.
Saját magát emészti fel a megérzés,
hogy az értelem fénye tüzes vaskerék,
a tanulság nászágya pedig kihűlt ólom,
míg a flagellánsok kilépnek a látótérből,
üresen hagyva a valóság zászlóját.
4.
Faragatlan intuícióláda az elme.
Ha kivésem, belefekhetek
jelöletlen koporsómba.
De mi a jussom ezért?
Alakoskodó hiány? Körülmetélt aura?
Csókolgatom a jelentés oldalsebét.
Borító: Unsplash
