Tragikusan rövid, de mozgalmas élete volt az egyik legnagyobb magyar költőnek, József Attilának. Éppen ezért remek filmes alapanyag, és jó is, hogy a Reménytelenül elkészült róla, de több ízben megkérdőjelezhető, hogy nagyvászonra való-e.
A közönségsiker Semmelweis nagy felhördülést keltett bizonyos körökben, mivel komor és melankolikus alaptónusa ellenére mégis csak egy romantikus és heroikus kalandfilm, ami csupán a cselekmény végén, egy rövid feliratban értesíti arról befogadóját, hogy nagy felfedezést tevő címszereplőjének élete milyen méltatlan véget ért. A legújabb életrajzi dráma, a független gyártású és finanszírozású Reménytelenül, a korrajzot szinte teljes mértékben elhagyja, hogy a lelki folyamatokra koncentráljon, és író-rendezője (egyben társproducere), Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú Extra) nemhogy nem hallgatja el a költőlegenda tragédiáit és visszataszító oldalát, hanem egyenesen pszichoterapeutája, Gyömrői Edit szemén keresztül, a történet kvázi antagonistájaként mutatja be őt.
Ám bármennyire is izgalmas a koncepció, sajnos sok szempontból ez inkább egy tévéjáték, filmre vett színház, semmint mozifilm.
A Reménytelenül József Attila utolsó éveit taglalja, ezen belül is a Gyömrőivel folytatott viharos kapcsolatára koncentrál. Egyik jelenetről a másikra heteket, hónapokat ugrik előre az időben, a cselekmény helyszíne pedig nagyrészt a pszichoanalitikus lakása, illetve „rendelője”.
József Attila már gyerekkorában sokat szenvedett és nélkülözött, mivel szegény munkáscsaládba született harmadik gyerekként, édesapja pedig hároméves korában elhagyta őket. Édesanyja alig tudta eltartani gyermekeit, így Attilát és Etelkát néhány évre nevelőszülőkre kellett bíznia.
Élete során többször kísérelt meg öngyilkosságot, bár azt máig vitatják, hogy tényleg ez okozta-e a halálát, vagy baleset történt.
Labilis személyiség volt a korabeli beszámolók alapján, mentális betegséggel küzdött, habár ez nem gátolta meg abban, hogy megírja remek verseit, vagy politikai aktivistaként tevékenykedjen. Egy darabig szegedi ismerőse, dr. Rapaport Samu pszichológus kezelte; tőle, illetve az ő hatására sokat tanult a pszichoanalízisről. 1935-ben került Gyömrői Edithez, akibe idővel beleszeretett. Írt is hozzá verseket (Gyermekké tettél, Nagyon fáj), illetve a terápiás írásokból összeállított hírhedt Szabad-ötletek jegyzékének is ő a főszereplője, bár a költő ebben nem éppen romantikus, hanem kifejezetten alpári hangnemben („fizess a Gyömrőinek s ne menj el / Palira vesz / szélhámos / becsap / kibaszik velem”) értekezik a szakemberről. A Reménytelenül ezt az ellentmondásos és viharos, József Attila szerelmi fellángolását tekintve egyoldalú kapcsolatot mutatja be az első találkozástól kezdve.
Rózsa Gábor filmje pont olyan ambivalens, mint a kapcsolat és maga József Attila. Egyrészt kétségtelenül
izgalmas az alapkoncepciója, és a cselekmény is azért tud magával ragadni, mert az embert érdekli a lélek, a másik legbelső titka,
főleg, ha egy ilyen híres, sőt, legendás alkotóról van szó. József Attilával sokunk először az Altató révén találkozik, amelyet ártalmatlan gyerekversként olvasunk, pedig ebben is megjelennek áttételesen a költő félelmei és gyerekkori traumái, amelyeket a Reménytelenül is érint (például, hogy vidéken, nevelőszüleinél „vadakat terelő juhász”-ként állatokkal kellett foglalkoznia, amit nem szeretett). A Tiszta szívvel és a Születésnapomra is egy karakán, harcias, magabiztos személyiségről árulkodik, aki dacolva az autoriter rezsimmel, csak azért is népe tanítója (és bizonyos értelemben felszabadítója) lesz. Ám a film és a Szabad-ötletek jegyzéke egyaránt egy érzelmileg labilis, gyermeki szinten megragadt, sebzett lelkű embert tárnak elénk.
Hogy mennyi az igazság és mennyi a túlzás a „mamával” és a rokonsággal kapcsolatos traumákból, amelyeket Sütő András többnyire meggyőző alakításában József Attila előad, nem nyer megerősítést a filmben, de nem is ez a lényeg, ahogy az sem, hogy milyen nagyszerű költő volt a főszereplő. Ezúttal, a szürreális hangulatú, szubjektív jelenetekben szó szerint is
a lemeztelenített, esendő ember áll előttünk, nem a poéta.
A művész is elő-előbukkan, amikor egy-egy szenvedélyes találkozó után Attila nekilát írni, de Rózsa Gábor elsősorban a tragédiáját mutatja be: hiába költőzseni és harcos kommunista tiszta pillanataiban, mentális betegsége megnyomorítja és a halál felé sodorja őt. Izgalmas tehát megismerni a költő, illetve a magyarórák száraz életrajzi tényei mögött az embert, és bizonyos tekintetben a József Attilát megformáló Sütő András szép munkát végez. A dialógusokkal és az előadásmóddal azért vannak problémák, de összességében
sikerült megragadnia a Szabad-ötletek jegyzékében direkten is előtörő, egyszerre félelmetes és sajnálatra méltó személyiséget.
Már az első feltűnése is hatásos: Gyömrői éppen egy páciensét kíséri ki, a háttérben pedig megjelenik egy alacsony, sápatag, feszengő, fekete kabátos és barna kalapos ember, aki úgy néz ki, mint egy holló, vagy még inkább, mint egy vámpír. A vámpírkülső azért is találó, mert egyrészt előrevetíti, hogy mi vár a pszichoanalitikusra, másrészt szimbolikus, hiszen Attila bizonyos értelemben a szakember „vérét szívja”, a cselekmény során dühkitöréseivel és megszállott szerelmével sokszor kétségbe ejti és megrémíti, sőt lelkileg is kimeríti Gyömrőit.
Attila tehát dramaturgiai értelemben az antagonista, aki kikezdi és értékei újragondolására kényszeríti a nőt. Olykor szinte klasszikus gonosznak, kaotikus őrültnek látjuk a beteg művészt, aki az agressziótól sem riad vissza, máskor viszont egy kisgyerekké vagy szerelmes kamasszá vedlik át, akire haragudni nem lehet, csak szánni. Így a Reménytelenüllel Rózsa azt is sugallja, mennyire
fontos lenne, hogy egy mentális betegséggel küzdő ember megkapja a megfelelő kezelést és lelki támogatást,
mivel ezektől az emberektől nem félni kell, nem szabad kitaszítani őket, mert az végzetes lehet számukra. Hibás reakció, amit Gyömrői vőlegénye, Újvári László részéről is látunk. Újvári a sértegetések hatására egyik este kilöki a lakásból a költőt. A film szerint az ilyen reakciók csak még mélyebbre taszíthatják a betegeket, a társadalom részéről sokkal nagyobb megértés és empátia lenne szükséges.
Michl Juli viszont nem alakítja minden esetben meggyőzően a film központi karakterét. Őt ismerjük meg először a történetből, az ő nézőpontja érvényesül, ebből a perspektívából tekintünk a költőre. Csak a már említett néhány szubjektív kép – amelyek kivétel nélkül a Gellért-hegynél található ciszternában játszódnak – erejéig azonosulhatunk József Attilával, az ő belső világával, egyébként Gyömrőivel kell együtt mennünk. Tulajdonképpen
ez nem is József Attila-, hanem Gyömrői Edit-film,
már csak azért is, mert néhány általános érvényű feminista kiszólása mellett a pszichoanalitikust rehabilitálja. Az sajnos tény, hogy Gyömrői félrediagnosztizálta József Attilát – a költő nem skizofréniában szenvedett – de ez nem feltétlenül az ő hibája, hiszen a harmincas években még nem igazán ismerték a szakmában a borderline személyiségzavart. A kettő között lényeges a különbség, hiszen a skizofrének nemcsak súlyos téveszmékkel és hangulatingadozásokkal küzdenek, hanem „elborult” elmeállapotukban elveszítik a kapcsolatot a valósággal. A borderline személyiségzavarban szenvedők esetében viszont inkább hangulat-, viselkedés- és identitászavar lép fel, de akár a valóságpercepciójuk is megváltozhat, csak nem olyan szélsőséges módon, mint a skizofrénia esetében.
Mindenesetre más-más jellegű kezelés szükséges a két betegségnél, ezért is kritizálják sokan utólag Gyömrőit.
Még olyan nézetek is vannak, amelyek szerint találkozóik csak súlyosbították József Attila mentális állapotát.
A Reménytelenül inkább amellett érvel, hogy nem érdemes a pszichoanalitikus szakemberből bűnbakot csinálni.
Kissé következetlen persze a film, mert néhány jelenete azt sugallja, hogy érzelmileg Gyömrői is elbizonytalanodik,
olykor könnyek szöknek a szemébe, amelyek nemcsak a szánalom, hanem a szerelem könnyeiként is értelmezhetők, azaz megérintette őt József Attila személyisége és szerelmes verse. Ez is valid értelmezésnek tűnhet, de sok más jelenet rácáfol minderre, illetve Gyömrői rendkívül didaktikusan meg is fogalmazza, hogy Attila valójában egy kisgyerek, aki anyát keres a pszichológusban, nem pedig egy nőt vagy társat, akit szerethet.
Mindenesetre, kettejük kapcsolatának alakulása összességében komplex és izgalmas, mert azt sikerül bemutatni, hogy József Attila nem egy szétcsúszott skizofrén, hanem nagyon is briliáns elme, éppen ezért „méltó ellenfele” Gyömrőinek. Magabiztosabb pillanataiban meggyőzően érvel és bizonyítja, hogy jártas a szakmában, ismeri a pszichoanalízist. Sőt, olykor ki is akarja oktatni a szakembert, akit ezzel annyira kihoz a sodrából, hogy a határait átlépve kiabál a páciensével. „Hogyan lehetne dühbe gurítani a Gyömrőit úgy, hogy kivágjon és visszakönyörögjön” – olvashatjuk a Szabad-ötletek jegyzékében, és a filmben is látjuk ezt a törekvést, mert József Attila hol szellemi párbajnak, hol udvarlásnak fogja fel a találkozókat. Az ellentmondásos szövegből és
a Reménytelenülből is egyértelművé válik, hogy sajnos a költőn ebben az állapotában már nem lehetett segíteni,
és Gyömrői Edit esetében csak még esélytelenebbé tette a segítségnyújtást, hogy egy dekoratív, vonzó nő volt. Ha hibázott a pszichológus, akkor abban hibázott, hogy nem küldte el más szakemberhez József Attilát azután, hogy felfedezte, páciense vonzódik hozzá.
Maga a film is ambivalens, ugyanis
amennyire izgalmas ez a „párharc” és a két, egymásnak feszülő markáns egyéniség, annyira unalmas, sőt melodramatikus a megvalósítás.
A Reménytelenül olyan, akár egy tévéjáték vagy színpadi dráma, nagyon teátrális és sokszor hatásvadász, amiről Erős Márton zenéje is tehet. Mármint a zene önmagában szép és értékes, de ahogyan a film jelenetei alá vágták, az már tolakodó. Akár a klasszikus melodrámákban, az érzelmileg felfokozott jelenetekben itt is felcsendül a lélek- és könnyfacsaró zene, egy kis teret sem hagyva annak, hogy a nézőben lecsapódjanak a látott és hallott információk. Rózsa nem takarékoskodott a dialógusokkal sem, lényegében ezekből áll a film, a színészek pedig némi túlzással „felolvasó estet” tartanak. Nem feltétlenül a szöveg minőségével van a gond, bár olykor kifejezetten didaktikus és művies a fogalmazásmód, a párbeszédek pedig életidegenek. A szöveg összességében olyan, mintha egy regényt olvasnánk, a dialógusokat szépirodalmi igényességgel írta meg a rendező. Ám éppen az a baj, hogy ez egy mozifilmhez nem illik.
Van létjogosultsága a teátrális stilizációnak, a modernista művészfilmesek (Ingmar Bergman, R. W. Fassbinder) sokszor éltek ezzel, de a Reménytelenül javarészt nem jó értelemben színpadias, nem az önreflexió vagy a cselekményvilág műviségének, konstruáltságának bemutatása a célja. Rózsa Gábor alkotása úgy elidegenítő a mesterkélt párbeszédeivel és helyenként nagyon modoros színészi játékával, hogy érezhetően nem ez volt az alkotói szándék. A színházi vagy tévéjáték jelleget pedig csak erősíti, hogy Rózsa nem igazán vált plánokat.
Egy jelenet általában egyetlen beállítást jelent, a kamera nem nagyon mozdul meg, így a Reménytelenül nem igazán kelt filmszerű hatást,
az expresszionista stílusú szubjektív bevágásokat leszámítva nem különösebben izgalmas a film képi világa sem.
A Reménytelenül tehát felemásra sikeredett. A két főszereplője nagyon is izgalmas, a színészi játék és a megvalósítás színpadiassága viszont jelentős mértékben rontja az összképet. Az biztos, hogy
ez a film nem nagyvászonra, inkább kis képernyőre való,
úgy talán jóval több nézőt elérne, és szembesítené őket azzal, hogy a mentális betegségek megfelelő diagnózisa és kezelése mennyire fontos. Ahogy fontos film a Reménytelenül is, ám ahhoz, hogy igazán hasson, kevesebb hatásvadász elemre és több erőteljes formai megoldásra lenne szüksége.
Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise, 2025. Írta és rendezte: Rózsa Gábor. Szereplők: Michl Juli, Sütő András, Márkus Luca, Adányi Alex, Mult István, Kocsis Gergely. Forgalmazza: Rózsa Film.
A Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise a Magyar Filmadatbázison.
