A náci Németország híres propagandafilmese, a 101 éves korában elhunyt Leni Riefenstahl hatvan éven át, egészen haláláig ártatlannak vallotta magát a nácizmus bűneiben való részvételét illetően. Andres Veiel új bizonyítékokat bemutató dokumentumfilmje azonban megerősíti azt a következtetést, hogy a rendezőnő valószínűleg nemcsak tudott a haláltáborok működéséről, de aktívan támogatta is a népirtást.
Az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság és a második világháború előszelének éveiben a nagyhatalmak egyaránt felismerték a filmek propagandisztikus erejét. Angliában az Empire Marketing Board, majd a General Post Office szárnyai alatt elsők között született társadalmi problémákat feltáró dokumentumfilmes iskola. Amerikában pedig elindult a The March of Time híradósorozat, majd a Frank Capra által rendezett Why We Fight háborús dokumentumfilm-sorozat. A Szovjetunióban pedig a korábbi évtized avantgárd filmes hullámát leváltotta a sztálini szocialista realizmus. Költségvetésük és technikai innovációik tekintetében is
magasan kiemelkedtek az egykor népszerű német színésznőből rendezővé avanzsált Leni Riefenstahl nagyszabású alkotásai,
a náci felvonulásokat és Hitler szónoklatait megörökítő Az akarat diadala (1935), valamint a test és az erő harmóniáját ünneplő, kétrészes A berlini olimpia (1938).
A Harmadik Birodalom bukása utána Riefenstahlt a nácik bűnei miatt nem vonták felelősségre. Riefenstahl egykori önmagát egy megbízást teljesítő művészként festette le, aki naiv vonzalmat érzett a fasiszta testkultusz és a karizmatikus Hitler iránt, de nem láthatta mögöttük a pusztító szándékot. Elmondása szerint kívülálló megfigyelő volt,
a náci birodalom felemelkedésének és ünnepeinek csupán esztétikai minősége foglalkoztatta,
ezért filmjeit is apolitikusnak nevezte. Látszólag egészen haláláig nem akart számolni azzal a ténnyel, hogy ábrázolásmódjával nem csupán reprodukálta az eseményeket, hanem látásmódot és értékvilágot is teremtett: filmjei a nácizmus felemelkedését ünnepelték.
Riefenstahl a háború után élete nagy részét neve tisztára mosásával töltötte és következetesen elzárkózott attól, hogy bármilyen ideológiai kapcsolata lett volna a nácikkal. Ebből kifolyólag személyének és örökségének megítélését hosszú időn keresztül valóban erős ambivalencia övezte. Hogy egy példát említsünk: Erik Barnouw először 1976-ban megjelent, kanonikussá vált könyvében (A History of Non-Fiction Film) is azt írja, hogy Riefenstahl kapcsolata nem egyértelmű a nácizmussal. Néhány bizonyíték valóban azt támasztja alá, hogy Riefenstahl akaratán kívül zuhant bele a propagandista szerepébe, például gyakran ment szembe Goebbels akaratával (köztudottan nem engedte kivágni a fekete játékosokat az Olimpiából), Hitlerrel viszont már hatalomra kerülése előtt jó barátságot ápolt. Művészetének megítélése is ellentmondásos:
az Olimpia megújító technikahasználata és bámulatos formanyelve messze több, mint üres propagandaanyag,
miközben a hasonlóan látványos Az akarat diadala óriási mértékben járult hozzá Hitler mitologikus hőssé emeléséhez. Ki lehetett valójában Leni Riefenstahl?
A Sandra Maischberger politikai újságíró produceri munkájában és Andres Veiel rendezésében elkészült Riefenstahl számos rendkívül fontos revelációt nyújt a témában. A film elkészülésének fontos kontextusát képezi, hogy 2016 végén elhunyt Horst Kettner, Leni Riefenstahl negyven évvel fiatalabb egykori férje, akinek halálával a német állam Riefenstahl hagyatékának korábban elzárt szegmenseit is kutathatóvá tette. Az alkotók ezekből a részletekből dolgoznak és ötvözik őket a már elérhető dokumentumokkal. A Riefenstahl a hagyaték korábban elérhetetlen bizonyítékaiból, archív felvételekből, naplóbejegyzésekből, kivágott riportjelenetekből válogatva
arra vállalkozik, hogy új módszerekkel vegye szemügyre a német rendező életét.
A korábbi portréfilmekkel ellentétben a fókuszban nem a karriertörténet sokadik elmesélése áll, hanem az ellentmondásos elbeszélések és homályzónák közelebbi megvizsgálása.
A Riefenstahl a kronologikusságból kilépve, gyakran váratlan kapcsolatalkotásokkal dolgozik, mindeddig láthatatlan logikai láncolatokat hoz létre, amelyek kísérteties összefüggéséket sugallnak. A film nem mondja ki expliciten, mégis nyilvánvalóvá teszi:
szinte biztos, hogy Riefenstahl ideológiai meggyőződésből támogatta Hitlert,
és tudnia kellett a zsidókat, cigányokat, politikai ellenfeleket érő atrocitásokról. Bizonyos információk alapján, amiket a film rendkívül meggyőzően mutat be, 1939-ben ötezer lengyel zsidó kivégzésénél személyesen is jelen volt. Máskor pedig tudnia kellett róla, hogy az egyik filmjében statisztának használt roma gyerekeket koncentrációs táborokból gyűjtötték össze, akiket a forgatás után Auschwitzba szállítottak és elgázosítottak.
A Riefenstahl adatbázisos szerkezetű cselekményvezetésében a fél évszázadon át gondosan épített, független és tisztaszívű művészimázs mögött rafinált és számító arc sejlik fel. Hátborzongató felismerése, hogy a propagandafilmes a naivitás és a tudatlanság színlelésével hosszú időn keresztül következetesen vezette meg a nyilvánosságot. Kiváló érzékkel nem elbújt, hanem éppen a fokozott médiaszerepléssel,
televíziós műsorokba járással, interjúk és riportok vállalásával biztosított védelmet saját konstruált képének fenntartására.
Maischberger és Veiel tényfeltáró dokumentumfilmje tehát fordulópontot képez a 20. század egyik legrejtélyesebb filmkészítőjének megítélésében. A Riefenstahl életével való ismerekedést mégsem ezzel a filmmel érdemes kezdeni, mivel a felszámolt kronologikusság és a beemelt új anyagok inkább az előzetes tudással érkező, felkészültebb nézőt szólítják meg. Számukra viszont egyenesen kihagyhatatlan és hiánypótló alkotás.
Riefenstahl, 2024. Írta és rendezte: Andres Veiel. Forgalmazza: Cirko Film
A Riefenstahl a Magyar Filmadatbázison.
