Véget ért az Andor című sorozat, ami a legjobb és legmélyebb Star Wars univerzumban játszódó mozgóképes tartalom a Disney-felvásárlás és a Zsivány Egyes óta. A sorozat két évada és a Zsivány Egyes akár egy önálló trilógiaként is értelmezhető, amely a lázadás hajnalát mutatja be, egészen addig a pontig, ahonnan az eredeti Star Wars története elindul. A sorozat azonban nemcsak in-universe értelmezhető, hanem remekül bemutatja a lázadások természetét, hogyan alakulnak ki a felkelő mozgalmak, valamint a mai világunkra is reflektál. Spoileres kritika.
A Star Wars univerzumban a Disney-felvásárlás óta rengeteg film és sorozat készült, azonban nagyon hullámzó minőségben. Voltak jobban sikerült próbálkozások (A Mandalóri), érdekes koncepciók (Kóbor alakulat) és egészen félresikerült kísérletezések is (Akolitus).
Mind az értékelések alapján, mind a kritikusok szerint az egyik legerősebb Disney-érában készült Star Wars-film a Zsivány Egyes,
amelyet Tony Gilroy írt és Gareth Edwards rendezett, és jövőre lesz tíz éve, hogy bemutatták. A történet a Halálcsillag terveinek elrablását meséli el, és a megszokottnál komolyabb hangvételt üt meg, különösen a film lezárásában. És a Star Warsnak jól áll ez a komolyság!
A Zsivány Egyes sikere nyomán készülhetett el Tony Gilroy produceri és részben írói munkája mellett a két évados Andor című sorozat, amely a film férfi főszereplőjének, Cassian Andornak (Diego Luna) és a lázadás hajnalának történetét meséli el. A tempó és a hangvétel pedig egészen más, mint amit a Star Warstól megszokhattunk. Az Andor mindkét évada lassan, tudatosan építkezik. Nem kapkod, nem rohan:
alaposan kidolgozott terv mentén jut el az évadok és az egyes történetívek csúcspontjáig, miközben nagyon érett hangvételt üt meg,
ahogy azt egy kémfilmtől vagy thrillertől elvárhatjuk. A történet bemutatja a Birodalom elnyomó gépezetét, ugyanakkor azt is, hogyan jön létre a felkelés. Egy ilyen történet pedig nem lehet fekete-fehér – és ezúttal nem is az. A sorozat be meri mutatni, hogy a Birodalom igenis kompetens, és mindent elkövet a rend fenntartása érdekében – akkor is, ha rendszerük hibáit egyesek kihasználják. Cserébe azt is megmutatja, hogy a lázadás korai időszaka elszórt terroristacsoportok, botcsinálta amatőrök és széplelkű, ideákban gondolkodó politikusok egymástól elkülönülő tevékenységéből áll. Nincs koordináció, nincs együttműködés és végképp nincs egy egységes, a hatalommal szemben álló vízió.
Ezen próbál változtatni a sorozat egyik legizgalmasabb karaktere, Luthen Rael (Stellan Skarsgård), akinek célja már az első megjelenésétől kezdve egy galaktikus méretű lázadás szítása a Birodalommal szemben. Ennek eléréséért pedig nem válogat az eszközökben. A sorozat elejétől kezdve kisebb-nagyobb felkelőcsoportokat támogat, adott esetben terrortámadásokat vagy a Birodalom hadigépezetét célzó akciókat. Azonban cinikus, kegyetlen és korlátot nem ismerő céltudatossága a második évadra éri el a csúcsot, amikor a főszereplő Cassiant elküldi Ghormanra, hogy felmérje, milyen esély van egy felkelés kirobbantására. Visszatérésekor Cassian arról számol be Luthennek, hogy a ghormaniak ugyan lelkesek, de teljesen alkalmatlanok egy jól szervezett lázadásra.
Luthen viszont éppen ebben látja meg a lehetőséget: tökéletesek egy olyan eseményhez, amely provokálja a Birodalom brutális válaszát.
Törjön csak ki a felkelés Ghormanon, tiporja azt el kegyetlenül a Birodalom, mert ha ez megtörténik, az felnyitja a Galaxis szemét. Ebben nincsenek szép érvek, nincs semmi pátosz – ez a hideg valóság.
Luthen egész tevékenysége arra a történelmi tapasztalatra épül, hogy a diktatúrák és rezsimek bukását mindig valami apróságnak tűnő dolog okozza, és sosem akkor, amikor éppen konszolidált hatalmuk csúcsán vannak.
A diktátorok akkor buknak el, ha hirtelen lazítanak a rendszeren, vagy éppen ellenkezőleg: ha hirtelen szorítanak rajta.
Luthen célja, hogy a Birodalom egyre keményebben lépjen fel a Galaxis lakói ellen – és végül sikerrel is jár. Ghorman az apróságnak látszó pont, ahogy Poznań is annak tűnt. Nem több, mint egy újabb erőszakkal elnyomott nép. De a nyomás fokozása és az ottani események együttes hatása elindítja a rezsimet a szakadék felé, amely nem tehet mást, mint hogy egyre durvább eszközökhöz fordul. Ez történt 1956-ban Magyarországon is: a rezsim szigorítani kezdett és fokozta az elnyomást, ezzel párhuzamosan pedig hírek érkeztek a lengyelországi poznańi felkelésről és annak leveréséről. Végül a tiltakozás és az arra adott túlzott reakció a forradalom kirobbanásához vezetett.
Ami pedig a láng fellobbanását segíti, az Mon Mothma (Genevieve O’Reilly) katartikus beszéde a Szenátusban – ez nemcsak a Star Wars univerzumon belül, de általában a filmtörténetben is kiemelkedő. Remekül felépített és hatásos, nagyon erős beszéd, amelyet a vágások és a körülötte zajló cselekmény csak tovább fokoz – a csúcspontján pedig ügyesen elvágják. A sorozat ezután sem vált hangnemet, sőt.
A lázadók még akkor sem képesek hatékony együttműködésre, amikor a sorozat végén már létrejön a Szövetség.
Túl mélyek a politikai szakadékok, a korábbi rossz tapasztalatok és a belső feszültség ahhoz, hogy valóban egységes erőként tudjanak fellépni. Ez a történelemből tanult realitás, amely minden felkelőcsoportot feszít, különösen akkor, amikor már politikai csoportként is meg akarnak jelenni, és egy politikai képet kellene sugározniuk.
A sorozat nemcsak a sötétebb tónus és a Lázadás realista bemutatása miatt szakít a Star Wars hagyományaival. A Birodalom oldalán is kompetens karaktereket látunk, és az egész rendszert könyörtelen, de precíz elnyomó gépezetként mutatják be a készítők. A birodalmi szereplők közül kiemelkedik Dedra Meero (Denise Gough), aki megpróbálja lefülelni Luthent.
Egy törtető, becsvágyó karaktert kapunk, akivel bizonyos szinten azonosulni is lehet.
Bukását pedig végül saját természete okozza. Egy másik felügyelő, aki Luthennek kémkedik, megszerzi a hozzáférést Dedra fájljaihoz, így tudomást szerez a Halálcsillagról és az azon dolgozó létesítményekről olyan aktákból, amik nem is lehettek volna Dedra birtokában. Dedra áthágta a biztonsági előírásokat csak azért, hogy minél több információt szerezzen a nyomozásához, ezzel pedig közvetve hozzájárul a Birodalom végső bukásához.
A másik kiemelkedő birodalmi karakter Lio Partagaz őrnagy (Anton Lesser), aki a nyomozásokat irányítja, és akit szintén beavatnak a Halálcsillag-projektbe. Ő az, aki végig támogatja Dedrát, mert bízik benne, hogy eredményt hozhat és megállíthatja a lázadást, ám amikor
Dedra elbukik és nem sikerül megakadályozni, hogy a tőle megszerzett információk a Lázadók kezére kerüljenek,
Partagaz is belátja bukását. A jelenet, amiben öngyilkosságot követ el, a sorozat egyik, ha nem a legerősebb mozzanata: mesteri az oda tartó felvezetés, ahogy egy, a lázadások kirobbanásáról szóló manifesztót hallgat, és belátja, hogy megállíthatatlan a Birodalom bukása, miközben nem látjuk, pontosan mi történik, csak a lövést halljuk. Az itt említetteken kívül is még számos érdekes és jól megírt karakter és cselekményszál gazdagítja a lázadás hajnalának történetét mindkét oldalon.
Az Andor legbátrabb húzása azonban az, hogy nincsenek benne Jedik, Sithek, sem pedig fénykard, de még az Erő sem. A történet középpontjában hétköznapi emberek állnak, nem pedig szuperhősök. A sorozat még azt is be meri vállalni, hogy a főbb szereplők nem valamely híres dinasztia leszármazottai, nem egy ismert, az univerzumban már bejáratott család tagjai, hanem bizonyos értelemben senkik. Luthen egy dezertőr terrorista, Cassian egy piti tolvaj, Dedra egy árvából lett nyomozó, Mon Mothma pedig csak azért kapott részletesebb történeti hátteret, mert a karaktere az eredeti trilógiában egyszer megjelent. És ez is, ahogy a komolyabb hangvétel, nagyon jól áll a Star Warsnak. Ahogy az is, hogy bátrabban reflektál napjaink valóságára.
A diktatúrák működését, az erőszak és ellenállás dinamikáját remekül bemutatja,
s emellett azt is, hogy nem jön létre úgy ellenálló mozgalom, hogy az elvek mentén száll szembe a hatalommal. Külön öröm, hogy bemutatásra került az a paranoid viselkedés, ami jellemzi a diktatúrákat, és ezt a sorozat végén a Birodalmi Biztonsági Hivatal belső tisztogatásán keresztül is remekül ábrázolják a készítők.
Az Andor egy egészen más sorozat, mint amit eddig láthattunk a Star Wars univerzumban, és a második évadra még tovább tudott fejlődni. A történet remekül van felépítve és megírva, a karakterek árnyaltak és életszerűek.
Ez lehetne az újkori Star Wars egyik valóban járható útja
– főleg, ha szeretnének a már felnőtt rajongóknak is új filmeket és sorozatokat készíteni. A kérdés már csak az: vajon a Disney is így gondolja-e?
Andor, 2. évad, 2025. Vezető író és producer: Tony Gilroy. Rendezte:
Ariel Kleiman, Janus Metz, Alonso Ruizpalacios. Szereplők: Diego Luna, Kyle Soller, Stellan Skarsgård, Genevieve O’Reilly, Denise Gough, Forest Withaker. Forgalmazó: Disney+
Az Andor 2. évada a Magyar Filmadatbázison.
