Nomád
Hívom a liftet. Nyílik az ajtó, kiszáll a felsőszomszéd. Pár hete költözött ide, mindig csak a gyerekeivel látom. Maga itt lakik?, mutat az ajtónkra, nem hangosak a gyerekek, kérdezi, miután bólintok. Már hogy ne lennének hangosak, nézek a két kis dögre. Három-négy évesek, minden munkanap után felettem ugróiskoláznak. Most bezzeg megszeppenten bújnak az anyjuk mögé. Nem, válaszolom. Az albérletszoba akkora, hogy a szekrényhez az ágyon kell átgyalogolni, a lakótársaim folyamatosan barátokat vendégelnek a két négyzetméteres konyhában, a fürdőben mindig sminkel vagy szarik valaki, a kád tele van szőrrel. Egy kis gyerekkoron már nem múlik semmi.
Laktam én egyedül is, egy középkorú csaj volt a főbérlőm. Annyi, hogy nem tudsz bejelentkezni, mondta, mikor a szerződést írtuk, így mindkettőnknek olcsóbb. Fél év után egy este megjelent. Összevesztünk a férjemmel, állította bőröndjét a hálószoba sarkába, megtennéd, hogy a kanapén alszol néhány napig? Miért nem békültök ki? Az órájára nézett. Késő van, fáradt vagyok, válaszolta. Friss ágyneműt vett elő, az enyémet segítőkészen felnyalábolta. Nem is ismersz, dühödtem meg, nem félsz tőlem? Mi a faszt keresel a lakásomban, emelte meg a hangját ő is, nem félsz, hogy kihívom a rendőröket? Reggel két főre főzte a kávét, azt hittem, este megbeszéljük, de munka után a cuccom a gangon fogadott, és le volt cserélve a zár.
Engem nem nehéz kilakoltatni, minél többször költöztem, annál kevesebbet vittem magammal. Először a bútoroktól szabadultam meg, aztán a könyveimtől, így egyszerűbb volt; mostanra csak egy hátizsák maradt, benne ruhák, iratok. Egy munkatársam nagybátyja, ügyvéd, azt mondta, az a minimum, hogy a kauciót visszakapja, ezért perelhet. Mennyibe fáj, kérdeztem, akkor már egy hete az erdőben csöveltem. Száraz, meleg nyár volt, a hálózsákot online rendeltem, tizennégy napom volt visszavinni, a munkahelyi vécén mosakodtam. Az ügyvéd huszonnégyezret számlázott.
Szobára futotta; amikor csekkoltam, még benne ült az előző lakó, tejfölös tésztát evett, horrorfilmet nézett a mobilján. Ránk se bagózott. Nomád volt, mint én, az ágyon és alatta mosatlan zoknik és pólók, kiszellőztethetetlen emberszag. Még a konyhában aláírtam a szerződést.
Az álláshirdetést a bolti hirdetőtáblán látom meg. Két éve dolgozom árufeltöltőként, nem gáz meló, hallgathatok közben zenét, és csak ritkán kell a hűtőkamrában pakolni. De csekkfizetés után mindig kikoppanok, és unom a hóvégi hagymaleveseket. Call centeres meló, kétszeresét fizetné a mostani béremnek, irodában ülhetnék, nem kell négykor kelni, nem szakad be a hátam.
Az állásinterjút kora estére tették. Legalább húszan vagyunk, csupa velemkorú gyerek, el nem tudom képzelni, hogyan választják majd ki a sápadt kölykök közül a megfelelő pofát. Mindenkit beterelnek. Három harmincas, egy csávó és két csaj áll egy hosszú asztal másik végén. Átlag két percetek van egy hívásra, csap bele a csávó, amint leültünk, három-négy csörgést vársz, ha nem veszi fel, kinyomod, a program automatikusan tárcsázza a következőt. Tíz-tizenkét lapot tesznek elénk. Engedményezés: engedményezés alkalmával…, látom meg az első szavakat, belelapozok, definíciók és példaesetek. Bocs, de mi a szar ez, kérdezem. Adósságbehajtó cég vagyunk. Röviden: x tartozott y banknak vagy szolgáltatónak, mi ezt a tartozást kifizettük, x már nekünk tartozik. Nem ügyfelek, adósok. Ez a meló nem ovisoknak való, aki bepisil ma éjszaka, ne jöjjön többet, a többiek holnapután vizsgáznak, aki átmegy, annak két hét betanítás. Az már teljes béren megy. Most cigiszünet, tíz perc múlva folytatjuk.
Az egyik srác felmarkolja a dobozát, és kimegy. Már rágyújtott, mire utolérjük. Felénk fordul, mint aki elköszönni szeretne vagy mondana valamit, de zsebre vágja a kezét, és szó nélkül elmegy. Én is rágyújtok, leülök a bejárati lépcsőre. A két fickó jut eszembe, akik három évvel ezelőtt kijöttek hozzánk körbenézni, mit lehetne elárverezni. És ez, kérdezte az egyik a tévére mutatva, anyánk hitelre vette, mielőtt lelépett Hollandiába. Szart sem ér, válaszolta a másik. Mi reggeliztünk, rágtuk a vajas kenyeret. Elnyomom a cigit, visszamegyek.
Amíg fel nem mondok a boltban, nem hiszem el, hogy ezt fogom csinálni. Istinek hívják a srácot, aki betanít. Egyetemista, részmunkaidőben dolgozik. Komoly, okos srác, szakadtnak és hülyének érzem magam mellette. Mikor nincs ott, Katával vagyok, de Istit jobban kedvelem. Isti azt mondja, ez a munka átmeneti. Az adósokkal megértően beszél, visszacsinálni már nem lehet, de megoldani igen, részletfizetési megállapodásokat köt. Kata megy, mint a terminátor, neki átlagban egy perc egy hívás; a magasabb hívásszámtól fizetésemelést remél. Két hétig csak belehallgatok a hívásokba, átveszem tőlük a jegyzetelést. Egy óra alatt átlag huszonöt-huszonhét híváson vagyunk túl, alig figyelem, a másik fél mit mond, csak rubrikákat látok. Gyere, iszunk egyet, csap a vállamra Isti péntek este, és a körútra villamosozunk. Úgy érzem magam, mint a kamaszkori első kocsmázásnál, zsebben próbálom kitapintani, mennyi pénzem maradt, átömlik rajtam a zaj, inkább rábízom a rendelést. Fenékig, emeli poharát, és csak három-négy kör után, mikor szédülök, jövök rá, milyen módszeresen iszik. Figyelj… én innen egy lépést sem tudok tenni, válaszolom, mikor kijelenti, hogy megyünk. Én mindenképp lépek, vár a csajom. Hányni fogok, ellenkezem, amikor felnyalábol. A villamosmegállóban a szemetesbe okádok.
Aztán én telefonálok. Magam elé veszem a betanítási anyagot, átpörgetem a fejemben az elmúlt két hetet, már amire emlékszem. Felveszem a headsetet. Kicsöng. Két csörgés után kattanás, közben az adós adatlapja betölt, nézem a nevet. Mondom, kit keresek. Én vagyok. Bemutatkozom, mondom, honnan tárcsázok. Rám teszi a telefont. Beírom a rubrikába, hogy hívjuk még. A számokat random dobálja a hívóknak a program, sanszos, hogy hozzám már nem kerül. Betölt a következő adatlap. Üdvözlöm, Horváth Ákost keresem… Üdvözlöm, Kozma Esztert keresem… Üdvözlöm, Kovács Adrienn? A vonal másik végén váltakozó hangulatok. Ne röhögtess már, édesem, reggel kilenc van, tegnap este nyolckor hívtál, anyám nem hív ennyiszer… Hogy szakadtál volna anyádba… Nincs jobb dolgod? …Bocs, milyen cégnevet mondtál? Életemben nem hallottam még ezt a nevet, szerinted bekajálom, hogy két milkával tartozom? Nem félsz, hogy rád hívom a rendőrséget? 10:27-kor kedves női hang veszi fel a telefont, a cégnév után sikítást hallok a háttérből. Ebéd közben értem meg: ugyanaz a nő sikított.
Másnapra megfájdul a gyomrom. Nincs kedved inni egyet, kérdezem Istit a nap végén. Leveszi a kékfényszűrős szemüvegét, még csak kedd van, mondja. Nem emlékszem, hogy a múltkor fizettem volna, hazudom, visszahívlak. Felesben fizettünk. Holnap különben is zh-zom, majd pénteken.
Két hét telik el így. Kezdem megszokni a péntek esti áramlatot, ahogy úszunk a tömeggel, egyik kocsmából a másikba. Megérkezik az első fizetésem, ettől kicsit megnyugszom. Veszek új zoknit, nadrágot, egy karton cigit. Kiszámolom, hány hónap múlva lesz meg egy normális lakásra a kaució. Isti ebédszünetben mutat egy videót, külföldi kamerafelvételek összevágva, egy fickó gerelyként áthajít az irodán egy billentyűzetet, egy másik belebassza a monitorját a scannerbe, aztán fásult pofával scannelni kezdi, egy harmadik egy oldalmozdulattal kisöpri a laptopját a nyitott ablakon. Mi a fasz van ezekkel, tör ki belőlem a röhögés. Isti válasz helyett visszaröhög, hát nem kurva vicces? Kata mögénk áll, szokásos savanyú fejével közli: két hetet lehúznának egy futószalag mellett, máris visszavágynának.
Azán Isti felmond. Kinn dohányzom, amikor egy dobozzal megáll mellettem, és leteszi. Mi ez a sok szar, kérdezem, költözöl? Zavarában kicsiket rúg a dobozon. Nem jövök többet, mondja. Megdöbbenek, de próbálom őrizni a jó hangulatot. Mit fogsz csinálni? Spanyolországba megyek… Erasmusszal. Spanyolország… királyul hangzik, mondom. Majd hozzáteszem, azért számot cserélünk? Meglepődik. Tudod… nem szoktam minden kollégámmal számot cserélni. Kezet nyújt, nézem a kezét. Aztán sután megveregeti a vállam, és elmegy.
Visszaülök az irodai székbe, visszajelentkezem a programba. Ismerem a fajtád, te vérszopó féreg, mondja az idegen hang a vonal másik végén. Lefagyok. Ne hagyd magad, gurul ki Kata az elválasztófal mögül, de mielőtt válaszolnék, már veszi is fel a következő. Anyád büszke lehet rád… hogy szopnál le keresztbe… nem akarnál végre megdögleni? Mit hebegsz, hajol át megint Kata, szedd már össze magad! Megtennéd, vicsorgom, hogy csak egy percre befogod végre azt a kurva szádat?!
Berágok, az összes feszültségem a következő idegenre hányom. Előre is lehetett volna gondolkodni. Igen, ez a tartozás azért van, mert nem olvasta el rendesen a szerződést. Talán nem kellene minden szart aláírni. Khm, köhint Kata az elválasztó mögül, már óvatosabban, még mindig rögzítik, amit mondasz. Igen, ez a tartozás abból van. Ez van, oldja meg. Igen, addig fogjuk hívogatni, amíg ki nem fizeti. Látom, erre azért van agya… Üdvözlöm, Takács Józsefet keresem…
Tessék, fiam. Nézem a címet. Én…, a bemutatkozásba beleköhögök, csak a cégnevet ejtem ki tisztán. Értem, válaszol nyugodtan. Tudja, igazából nem először hívnak, de nem teljesen értem, milyen ügyben. Engedményezték a tartozását…, kezdem, tartozott egy szolgáltatónak, a cégünk kifizette, így most nekünk tartozik. Rendben, kérem, kaptam erről levelet? Igen, kellett, hogy kapjon… Akkor egy pillanat. Hallom, ahogy távolodik a kagylótól. Öreges szuszogás, csoszogó léptek, a sétabotja kopog. Ugyanígy kopogott végig az osztálytermen. Emlékszem a krétaporos könyökére, ahogy dolgozatírás közben a padomra rakta Michio Kaku Hipertér című könyvét, hogy vigyem haza olvasni. Amikor ingyen órákat adott, hogy felkészítsen az emelt szintűre, mert fel sem merült benne, hogy nem megyek egyetemre. Megnézem az adatlapját, másfél milliós tartozás. Összegörnyedek, asztallapra fektetett homlokkal hallgatok. Igen, megtaláltam. Én úgy emlékszem, hogy az említett szerződést felbontottam. El is tettem róla a papírokat. De nem postázta vissza a modemet, Józsi bácsi, szalad ki belőlem, így nem volt szabályos… ezért számlázták tovább a havidíjat, arra jött a késedelmi kamat, a felszólítási díj, az engedményezés költsége és… a hátamra tapad az ing, nem értem, mikor lett ilyen meleg az irodában. Részletfizetési megállapodást tudunk kötni egyedül.
Harmadik nekifutásra sikerül lenyomnom a lépcsőházi villanykapcsolót, amikor hazaérek, már a munka, már az ivás után. A lift nem jár. Éjfél elmúlt, de odakinn az augusztus így is lángol, és a lépcsőházban sincs hűvösebb. Lábam alatt olvadnak a lépcsőfokok, hiába kapaszkodom a korlátba, kifolynak alólam, mint az olvasztott fém. A lámpa lekapcsol, egyre nehezebb tartani magamat. Rosszul van?, hallom a kisgyerekes csaj hangját. Hívok mentőt, mondja, de elkapom a karját. Csak fogjon, mert eltűnök a sötétben, mire visszaér.
Borító: Szabó Imola Julianna
A Fiatal Írók Szövetsége 2023-ban indította el Szabó Imola Julianna és Juhász Tibor vezetésével az Akadálymentesített Jelenlét nevű online irodalmi műhelyét. A kezdeményezés azoknak kínál lehetőséget, akik kíváncsiak a szépirodalmi szövegalkotás praktikáira, illetve szeretnének gyakorlatot szerezni a kritikai észrevételek megfogalmazásában és befogadásában, de nem tudnak jelen lenni a szövetség által szervezett fővárosi tehetséggondozó alkalmakon. A műhely régóta aktív tagjai közösen dolgoznak és most csoportként lépnek a nyilvánosság elé a KULTer.hu felületén!
