A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 2023 folyamán indította el az Akadálymentesített Jelenlét elnevezésű online irodalmi műhelyét. A kezdeményezés azoknak kínál lehetőséget, akik kíváncsiak a szépirodalmi szövegalkotás praktikáira, illetve szeretnének gyakorlatot szerezni a kritikai észrevételek megfogalmazása és befogadása terén, de valamilyen oknál fogva nem tudnak jelen lenni a szövetség által szervezett fővárosi műhelyalkalmakon. Az élményekről és tapasztalatokról a műhely két vezetőjével, Szabó Imola Juliannával és Juhász Tiborral beszélgettünk.
KULTer.hu: Egy éve vezetitek a FISZ „akadálymentesített” műhelyét. Hogyan fogadtátok a felkérést, és milyen érzésekkel, gondolatokkal indult a közös munka?
Szabó Imola Julianna: Nagyon megilletődtem, amikor Tibi megkérdezett, hogy lennék-e a társa ebben az izgalmas kihívásban. Megrettentem, és egyből elsoroltam, hogy mi mindenben nem vagyok túl jó, hátha meggondolja magát. De csak mosolygott, és azt mondta, hogy oké, így pont jó lesz. Nem tudom, hogy miért jutottam eszébe, de objektíven nézve is nagyon jó csapat lettünk.
Ő precíz, kiváló szerkesztő és olvasott. Én meg talán ki tudom piszkálni a rejtett dolgokat az emberekből,
elég jól rezonálok az érzékeny hullámokra, van bennem valami anyai ösztön. De ezeket amúgy sosem beszéltük meg, nem osztottuk fel a feladatokat, egyszerűen csak működni kezdett magától.
Juhász Tibor: Őszintén szólva ellenérzésekkel fogadtam Konkoly Dániel és Pataki Viktor – egyébként rendkívül megtisztelő – felkérését, mert az online szerveződő kurzusokkal kapcsolatban doktoranduszként nagyon rossz tapasztalatokat szereztem a távoktatás időszakában. Mégsem volt kérdéses számomra, hogy ha van feladat, amely elől nem térhetek ki, akkor ez az. Akkoriban felgyorsultak az események az egyik legrégebbi és legszemélyesebb projektem, a lyukóvölgyi szegregátumban végzett terepmunkám körül. Egyre többet utaztam, újabb és újabb kapcsolatokat szereztem, és úgy éreztem,
az Akadálymentesített Jelenlét remek alkalom lesz majd többek között arra is, hogy a másokra való odafigyelést gyakorolhassam.
Nem vagyok hívő ember, de a FISZ megkeresését jelként értelmeztem, ezért gondolkodás nélkül vállaltam a feladatot. Egyébként a kezdeményezés elnevezése Imus leleménye, akivel kezdettől fogva felemelő harmóniában dolgozunk együtt. Ő egy különlegesen finom lélek,
egyike azoknak az embereknek, akiknek köszönhetően napról napra jobb hely a világ.
Ezért is jelent nekem olyan sokat, hogy nem kért gondolkodási időt, és egyből igennel válaszolt a kérdésemre. De hangozzék el az ötletgazda neve is: Mészáros Márton nélkül mi valószínűleg most nem beszélgethetnénk erről a fantasztikus műhelyközösségről.
KULTer.hu: Milyen munkamódszert választottatok, hogyan valósulnak meg az alkalmak?
Sz. I. J.: Havi egy online alkalmat tartunk, de közben voltak/vannak „légzésgyakorlatok”, vagyis szabadon megoldható feladatok is. Ezeket megpróbáltuk személyre szabottan, és nem is kifejezetten írásgyakorlatként kitalálni. Az egyik legfőbb alapelvünk az volt, hogy
nincs hierarchia, mi csak operatív értelemben vezetjük a műhelyt, de mind együtt haladunk.
J. T.: Az imént a motivációm megfogalmazása során a gyakorlás kifejezést használtam, de már az első néhány online összejövetel után felülíródtak a célkitűzéseim. A csoportos gondolkodás ugyanis olyan különleges közösséget formált belőlünk, amely alkalomról alkalomra revelatív élményekhez és ötletekhez segít hozzá – azt hiszem, nem túlzás, ha többes számban fogalmazok – bennünket. Annyival egészíteném ki az Imus által elmondottakat, hogy a szövegmunka előtt mindig szánunk valamennyi időt arra, hogy egy-egy konkrét, az irodalommal és az alkotással kapcsolatos problémáról beszélgessünk. A hierarchia lebontását pedig tényleg nagyon komolyan vettük:
mi is kikérjük a résztvevők véleményét a saját írásainkról, megfontoljuk a hozzászólásaikat, beépítjük a javaslataikat. Tanulunk tőlük.
KULTer.hu: Egy év tükrében hogy látjátok, milyen utat, ívet jártatok be a műhelytagokkal?
Sz. I. J.: Döbbenetes utat tettünk meg közösen, minden túlzás nélkül. Olyan dolgok történtek velünk egy év alatt, amelyekre semmi észszerű magyarázatom nincs. A kapcsolódások, a mondatok, a megérkezések. Ahogy egymást inspirálják, segítik. És az egyéni fejlődések is néha sokkolóak voltak: ez meg honnan jött, hogyan fejlődtek hirtelen ennyit? Mikor írta ezt a szöveget, atyaég?!
Azt hiszem, hogy a műhely ereje abban rejlik talán, hogy jóindulatú, de őszinte utat építettünk magunknak közösen.
Ez a talaj pedig megtart és felemel, kinek mire van éppen szüksége. Hatottunk és hatunk egymásra, tudunk egymásról: bárhova visz is minket az élet, azt hiszem, hogy ez a kötődés már túlmutat az alkotáson.
J. T.: Az Akadálymentesített Jelenlét indulásáról természetesen online, a FISZ égisze alatt adtunk hírt. Nyilvánossá tettük az elérhetőségeinket, és aki csatlakozni akart hozzánk, e-mailben, rövid bemutatkozás és egy írásmutatvány kíséretében vehette fel velünk a kapcsolatot. Az már nem sokkal az első alkalom meghirdetése után nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen jelentkező sincs híján a tehetségnek. Mégis meglepő, hogy milyen változások következtek be, ideértve az irodalomról történő gondolkodást is, nem beszélve a (szöveg)gondoskodásról. Az elmúlt egy évre visszatekintve hálás vagyok Kertész Mátyásnak, Kovács Boglárkának, Kovács Eleonórának, Nagy Norbertnek, Szánthó Erika Emmának, Szirmai Panninak, Tálos Atanáznak, és Imusnak különösen: a közösségünk bebizonyította a számomra, hogy
igenis lehetséges komoly szakmai munkát érzelmi alapon folytatni,
és nem csökkenti a visszacsatolások jelentőségét és relevanciáját, ha úgy fogalmazzuk meg a kritikus észrevételeinket, hogy figyelembe vesszük mások érzéseit is. Fájó, hogy különösebb nehézség nélkül meg tudom számolni azokat a szerveződéseket a kortárs magyar irodalmi nyilvánosságban, amelyekben hasonlót élhettem át.
KULTer.hu: Van kedvenc pillanatotok, amelyet szívesen megosztanátok velünk?
Sz. I. J.: Év végén volt egy „angyal-játék” ötletem: kitaláltam, hogy írjunk egymásnak jókívánságokat, pozitív visszajelzéseket, amiket elővehetünk majd nehezebb napokon. Nem volt kötelező viszonozni, csak egy ötlet volt. Végül körbeért. A jelenlétnél és a megértésnél nem tudok szebb és igazibb ajándékot. És én akkor fogtam fel, hogy ez éppen velünk történik.
Lett egy saját bolygónk, egy anyagszerű és levegődús világ, amit mi gyúrtunk közösen azokon a szombatokon.
Hálás vagyok, hogy megélhettem.
J. T.: Egyetlen konkrét, kedvenc pillanat helyett én inkább azt a megnyugtató rendszerességet hangsúlyoznám, amelyet az Akadálymentesített Jelenlét biztosít. Nagyon jó érzés tudni, hogy hamarosan ismét találkozunk. És hogy utána is, és azután is, újra meg újra.
KULTer.hu: Az „akadálymentesített” műhely lényege, hogy az alkalmak online valósulnak meg. Ez egyfelől megkönnyíti a közös munkát – bárki bárhonnan csatlakozhat –, ugyanakkor nincs személyes jelenlét. Hogy látjátok, ez miként vezeti és határozza meg a műhelyezést?
Sz. I. J.: Eleinte azt hittem, hogy ez majd rideg közeget teremt, és rengeteg nehézséget okoz, de tévedtem. Intim és fókuszált lett ettől a műhely. Persze ehhez kellenek a résztvevők is, akik nagy alázattal és figyelemmel fordulnak egymás felé. Sosem beszélnek egyszerre, ez is meglepő volt. Talán az egyéni érzékenységeink miatt ez a csatorna a legkomfortosabb számunkra.
Még sosem találkoztunk fizikai térben, mégis igazán találkozunk minden alkalommal.
Izgalmas, hogy a modern világ vívmányai mennyire jó eszközök is tudnak lenni. Biztos nem lehetne mindenkivel így megélni ezt, de velük sikerült.
J. T.: Engem is meglepett, hogy mindenki tisztességgel végighallgatja a másikat, és hogy ezt senki nem illemből teszi: tényleg mindenkit érdekel, mit gondolnak a többiek. Ez talán kissé mondvacsinált észrevételnek tűnhet, de annak ellenére, hogy a különböző online platformok elvileg felkínálják a megszólalás lehetőségéhez történő hozzáférés „demokratikus” módjait (egyszerre egyvalaki beszél, mert ha nem, akkor zaj lesz, amely ellehetetleníti a kommunikációt; különböző jelzések segítségével kifejezhetjük beszédszándékunkat stb.), szerintem a legtöbb olvasó tisztában van vele, hogy ilyen körülmények között
sokszor nehezebb a saját hangunkat hallatni és hallani, mint a hús-vér jelenlétet kívánó programokon.
KULTer.hu: Mit jelent számotokra a FISZ égisze alatt végezni ezt a munkát?
Sz. I. J.: Ettől nem érzem magam annyira öregnek (viccelek). A FISZ számomra elhivatott, nyitott és szakmai közeget jelent.
Közösen gondolkodó, tettvágyó és reménykedő szövetségeseket, akiknek ilyen ötletei támadnak, hogy legyen egy akadálymentesített műhely.
J. T.: Van remény!
KULTer.hu: Melyek azok az új célok, törekvések, amelyeket szeretnétek megvalósítani 2024-ben?
Sz. I. J.: Nagyon örülnék, ha minden egyes műhelytag eljutna a saját célkitűzéséig, legyen az a „beérett” saját hangja, az első kötete vagy egy kihívásokkal teli, jól megírt szövegfolyam. Bár Tibivel azt beszéltük múltkor, hogy lassan nekünk kéne egy felzárkóztató műhely, mert kicsit beleragadtunk a magunk dolgaiba.
J. T.: Nem is kívánhatnék szebbeket erre az évre! És ha a céljaink elérésében, a kiteljesedésben ugyanúgy segítjük majd egymást, mint eddig, akkor azt gondolom, rendben lesznek a dolgok.
KULTer.hu: Lesz lehetőség új tagoknak is csatlakozni?
Sz. I. J.: Közös döntés alapján ennek a közösségnek a kapuit bezártuk a bensőséges és láthatóan nagyon jól funkcionáló csoportdinamika miatt. Májusig haladunk még így, „egy dióban”, aztán elengedjük egymást. (Ekkor új tagok is jelentkezhetnek majd – a szerk.) De megmaradunk egymásnak a műhelyen túl is, hiszen barátságok szövődtek, valódi és mély kapcsolatok.
A KULTer.hu felületén a Fiatal Írók Szövetségének további műhelyeit – próza, líra, FISZ junior – és műhelyvezetőit is bemutatjuk a következő időszakban.
A fotókat Szirák Sára készítette.
