Európai turnéjának keretében Budapestre látogatott Kavakami Mieko Akutagava-díjas japán író, akinek Az éj szerelmesei című regényét 2024-ben vehették kézbe a magyar olvasók. Szeptember kilencedikén a Dugattyúsban zajló könyvbemutatóján a szerzőt és fordítóját, Mayer Ingridet a Park Kiadó vezetője, Tönkő Vera kérdezte, az író műveiből Kurta Niké színművész felolvasásában hallhatott részleteket a közönség.
Kezdésként Kavakami Mieko nem mindennapi életútjába kaphattak betekintést a jelenlevők. Tönkő Vera kérdésére válaszolva a szerző gyerekkorának felelevenítésén túl részletesen beszámolt íróvá válásának szokatlan útjáról, amely első regényének megszületéséhez vezetett. Az oszakai munkáscsaládból származó Kavakami bevallása szerint,
bár hagyományos irodalmi képzésben sosem részesült, érzékeny gyerekként mindig is lenyűgözték az emberi létezés ellentmondásai:
sokáig annyira rettegett szerettei elvesztésétől, hogy a születésnapokat is feleslegesnek tartotta, mivel azok csak a halál közelségére emlékeztették. Tizennégy évesen idősebbnek hazudta magát, hogy gyári munkásként segítse nehéz anyagi helyzetbe került családját, később éjszakai hoszteszkedésből támogatta öccse egyetemi tanulmányait, majd Tokióba költözve egy lemezkiadóhoz szerződött, a várt sikerek azonban elmaradtak.
Az énekesi pályán szerzett kudarc döbbentette rá valódi szenvedélyére:
dalszerzőként órákat tudott eltölteni egy-egy szöveg felett, lázasan kutatva a megfelelő szavak után, nem meglepő tehát, hogy csakhamar verseket, majd kis idő elteltével regényeket kezdett publikálni. Irodalmi szárnypróbálgatásai elején indította útjára A tiszta szomorúság kritikája elnevezésű blogját, ahol zenéjének népszerűsítése mellett oszakai nyelvjárásban megírt, közéleti témákat boncolgató cikkeit publikálta. A cím adta Kant-allúzióra reflektálva az író elárulta, akkoriban sok filozófiai szöveget olvasott (még egy egyetemi kurzusra is beiratkozott), s mind közül a német gondolkodó világnézetét érezte a legtesthezállóbbnak, hiszen
Kanthoz hasonlóan őt is sokat foglalkoztatták az érzelmek, főként a szomorúság mibenléte.
Hozzátette, ugyan bejegyzései javarészt pozitív visszajelzéseket kaptak, a japán társadalom nemi egyenlőtlenségeit kritizáló posztjait sokan felháborítónak, tradíciósértőnek találták. Bár fiatalon jó pár fenyegetést kapott és sokáig egy zaklatója is volt, mindig fontosnak tartotta, hogy kiálljon a nők helyzetét jobbító változásért – hangsúlyozta, nem hajlandó veszíteni, ha feladná, azzal a következő generációt fosztaná meg az önkifejezés lehetőségétől.
Ehhez kapcsolódva jegyezte meg Tönkő, hogy Kavakami írásaiban mindig központi szerepet kap a saját hang megtalálásának mozzanata, még ha karakterei gyakran csak nehézkesen is tudják megfogalmazni a bennük dúló érzelmeket. A továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy mindezt az önkifejezés velejárójaként, esetleg az íróvá válás metaforájaként kellene-e értelmezni. A szerző szerint különbség van az irodalmi életben fesztelenül mozgó, író-olvasó egyének és a japán átlagember hozzáállása között:
tapasztalatai alapján hazájában kevés azoknak a száma, akik szívesen beszélnek az érzéseikről,
a legtöbben csendben, másoktól elzárkózva élik meg magányukat. Ezért sem érezte teljesen helytállónak, amikor a recepció műveit feministának bélyegezte, mert bár személyéből adódóan főként női hangokkal dolgozik, írásai alapvetően emberekről szólnak, olyan tapasztalatokról, amikhez nemi és kulturális hovatartozástól függetlenül bárki kapcsolódhat. Hozzátette,
számára egy érzékeny nő megszólaltatása ugyanolyan kihívást jelent, mint egy férfi komplex lelki világának feltárása
– az angolul Heaven címmel megjelent kötetében például egy kamaszfiú szemszögéből beszél az iskolai zaklatás természetéről. Ezt követően Kurta Niké, majd a szerző olvasta fel Az éj szerelmeseinek nyitósorait: a japánul 2011-ben megjelent kötet egy magányos, érzelmei kifejezésére képtelen lektornőt kísér végig az önfelfedezés útján. Álomszerű leírásaival az író eddigi legpoétikusabb regényének tartják. Tönkő saját olvasói tapasztalatára reflektálva jegyezte meg, hogy
már a kötet címe is sajátos lírai hangulatot kölcsönöz a történetnek,
felmerül tehát a kérdés, miért éppen erre esett a szerző választása. Kavakami magyarázatában kifejtette, bár sok ismerettel rendelkezünk a fényről, nincs átfogó képünk a jelenség működéséről, ahogyan az emberi létezés misztériumáról sincsenek biztos állításaink: testtel és lélekkel rendelkező, enigmatikus lények vagyunk, akiknek eredetét és célját homály fedi. Ehhez a metafizikai furcsasághoz társul a regényben az önkifejezés vágya;
a főhős hiába dolgozik szavakkal, azok elnyomják őt, képtelen saját gondolatainak kimondására.
A magyar változatban kihívást jelentett a cím visszaadása, jegyezte meg Mayer Ingrid, hiszen a japán eredeti olyan, mintha egy félálomban elsuttogott mondat lenne, ezért nehéz konkrét értelmet társítani hozzá. A fordítás témájánál maradva a moderátor felolvasott egy, a moly.hu-n közzétett értékelést, amely a leíró és párbeszédes részek közötti disszonanciát kifogásolta. Mayer szerint bár a magyar olvasók számára szokatlanok lehetnek Kavakami már-már fonetikus leírásai, a kötetben szereplő dialógusok éppen töredezettségüknek köszönhetően életszerűek.
A tokiói köznyelvet oszakai nyelvjárással váltakoztató részek is hasonlóan nagy kihívást jelenthettek az átültetés során, állapította meg Tönkő, mire a szerző elismerte, fordítóinak gyakran meggyűlik a baja, amikor az oszakai karakter gondolatainak, beszédének jellegzetes ritmusát kívánják visszaadni.
A magyarul Nacu nyara címmel jövőre megjelenő Kavakami-regénynél is elsődleges szempont volt a két nyelvváltozat elkülönítése,
tette hozzá Mayer, mivel fontosnak tartotta, hogy az egyes karakterek önálló hanggal rendelkezzenek. A készülő magyar fordításból Kurta előadásában kaphatott ízelítőt a közönség, ezután pedig Kavakami olvasott fel részleteket a szövegből, érzékeltetve a sztenderd és az oszakai japán dinamizmusa közötti különbséget.
Oszakánál maradva a szerző elárulta, szülővárosának humora segítette át élete legnehezebb időszakain,
a csattanó megtalálása a leglehetetlenebb helyzetekből is megmutatta számára a kiutat – nemrég elhunyt édesanyja elvesztését is ez a mentalitás tette elviselhetőbbé. A tragédia olvasási szokásaira is hatással volt,
legszívesebben régi szerzők írásait böngészve elmélkedett a halálról.
Kavakami szerint fontos megismerkedni ezekkel a szövegekkel, mivel olyasmit szólítanak meg bennünk, amire a mindennapokban nem feltétlenül fókuszálunk, és az elődökkel való kapcsolódás erőt ad, hogy átvészeljük a kétségbeesett szituációkat.
Az est végéhez közeledve a hamarosan megjelenő Nacu nyara került ismét a középpontba. Tönkő élete egyik legbizarrabb olvasmányélményének nevezte a regényt, amely három generáció életútját követve mesél a nők társadalmi szereplehetőségeiről, kiemelt figyelmet szentelve a magyar irodalomban is népszerű szegénységábrázolásnak. Példaként a női fürdőházban játszódó jelenetet említette, amelyben a főhős, Nacu az őt körülvevő meztelen nők „nincsségéről” elmélkedik. A szerző kifejtette,
ugyan sokat gondolkodik és ír a nőiségről, vannak olyan helyzetek, amikor lényegtelenné válnak a nemek közötti distinkciók:
a számoláshoz, evéshez vagy nyújtózkodáshoz hasonló cselekedetekben véli felfedezni azt a gyermeki kíváncsiságot, amely férfi vagy nő helyett csak embert lát, s ezt a naiv ártatlanságot akarta megragadni a főhős reflexióiban. Zárásként a moderátor arról kérdezte Kavakamit, mit gondol a nőirodalom jelenlegi helyzetéről, elképzelhető-e számára, hogy hamarosan japán írónők kötetei hemzsegjenek a The New Yorker szerkesztőségének polcain.
Tíz évvel ezelőtt az is hihetetlennek tűnt, hogy bárkit érdekelnek egy ázsiai nő gondolatai,
kezdte a szerző, s bár hatalmas elismerésként élte meg köteteinek angolra fordítását, nem szeretne elzárkózni a világ többi részétől, ezért különösen nagy öröm számára, amikor művei olyan nyelveken jelennek meg, amelyeket csak kevesen beszélnek. Hozzátette, bár könnyű elmerülni az eladási számok hajszolásában, művészként többé nem ebben látja az igazi elismerést: japán írónőként számára már nem a The New Yorker polca a cél, hanem annak a jelentésnek a megváltoztatása, amit a polcra kerüléssel asszociálunk.
Kavakami Mieko Budapesten, Dugattyús, 2025. szeptember 9.
Kavakami Mieko: Az éj szerelmesei, ford. Mayer Ingrid, Park Kiadó, Budapest, 2024.
A borítófotó forrása: Los Angeles Review of Books
