Babona
Magadért érted félre a jeleket,
lelkiismereti okokból
sem mernéd megtagadni,
hogy a tehetetlenség szükségszerű,
mint a reggel, mint a bogaraktól
hemzsegő fenyőtörzsek
és a jótékony nosztalgia,
ahogy a hiányra gondolsz
és alig észrevehetően
mosolyba rándul a tettetett fintor:
sötétben dolgozik
a gyantától ragacsos emlékezet.
Beletenyerelsz a közepébe,
hogy a pulóveredre kend,
de egyetlen anya sem szid meg érte,
vagy ha szidnak is, mindegy, mert
újra és újra megcsinálnád,
mikor mindenki türelemmel figyel,
megnyugodhatsz.
Nyár van, ezt viszont sose felejtsd.
Minden attól függ, kinek a szavára adsz.
A csoda tényleg félelmetes, de amíg a
jobb időket megélt házak ablakaiban vagy,
ne ijesszen meg a fehér falak közönye.
Ha akarod sem ismétlődik az a bizonyos álom,
hogy egyáltalán nem kevés, amid van.
Nyár van, és ez nem múlik el,
nyílnak-csukódnak a szürke felhők,
huzat van, de a későbbi busz is
szakadatlan hozzád igazodik.
Gőz
Visszhangzik az igyekezet
a zöld öltözőkabinok között.
Szétnéz, mint aki soha semmit
nem vett még magára,
helyet keres, törékeny porcelán
az óvatos elefántok között.
A gőzben fel-fel tűnnek
a mozdulatlan árnyékok.
Szemközt bárki ülhet,
elrejtőzni
a mozaikcsempékben
mindössze néhány percig lehet,
azalatt kell aprólékosan megfigyelni
egy ismeretlen nő irigyelt arcvonásait.
Senki nem ül szemközt,
ez már a sokadik tévedés,
elvesztetted, mielőtt
kiismerted volna.
Aztán hirtelen benyit,
akire nem is figyeltél soha,
és hosszú idő után először
a gyermekkori beceneveden
szólítanak meg.
Borító: Unsplash
