Az utóbbi időben megszaporodtak a koncertduplázások és stadiontriplázások. De igazán profinak és edzettnek kell lenni ahhoz, hogy egy banda vagy egy szólóelőadó lenyomjon több nagy bulit zsinórban. Azt is jól kell belőni, hogy melyik helyszínt és hányszor tudja megtölteni az adott produkció. Azahriah három teltházas bulit csinált a Puskásban, Beton.Hofi egymás után két koncertet nyom majd a Papp László Sportarénában. A Csaknekedkislány pedig január 9-én és 10-én is játszott az Akvárium Nagy Hallban.
A lemezbemutató koncerteknek mindig van egy sajátos hangulatuk: a debütáló album a főattrakció, de az új dalok szövegét csak a legmegátalkodottabb rajongók biflázzák be a nagy eseményre. A régi kedvencekre felrobban a bulihely, a többi track alatt a közönség kíváncsian, esetleg türelmetlenül figyel.
Szerencsére a Most egy annyira bulis, tombolós kis projekt,
hogy nem igazán lehetett hallani a klasszikus „mikor lesz már vége ennek a számnak, jöjjön már a Falábú nő, azt legalább ismerem” típusú elégedetlenkedést, az Akvárium majd’ beleremegett a szinkronban ugrálásba. Párszor pedig a slágerszekción túl is megszólalt a közönség: a Munkára című tracket például egy jó ideje játsszák a srácok a koncerteken, ezt már bátran énekelte a tömeg.
A CSNK-nak némi garázsrockkal alapozott a Darage. A punkos, grunge-os, fúziós muzsika segíthetett az oldódásban, bár egyértelmű, hogy nem lesz mindenki kedvence ez az elborulós őrültködés. Bár zeneileg nagyon kaotikusra sikeredett a zümmögő buli (szintitől csörgődobig minden volt), jólesett ez a kísérletezős frissesség. A színpadi jelenlétük autentikus, cuki, vagány.
A banda intenzív élményt adott, mint egy darázscsípés,
de semmiképpen sem esett rosszul, inkább üdítő volt.
A Darage hülyülése után a CSNK tagjai komoly nagytesókként vonultak be, komoly kék öltönyben, Csepella Olivér pedig egy komoly intelemmel fordult felénk: „remélem nem hagyod, hogy téged bántsanak”. A Galérián elhatározásával mentünk tovább, s az önvédelem és a fontos döntések útján haladva jutottunk el az Engem szeretni kell című számig. Bár a setlist nem követte pontosan a konceptalbum kronológiáját, a szorosan összefonódó történetszálakat nem szakította szét.
Így egy alternatív, új sztori alakult ki, amit a régebbi CSNK-albumok darabkái tettek teljessé.
Miután az Engem szeretni kellben felismertük, hogy a sorozatos Galérián csücsülős és őszintétlen love-bombingnál többet érdemlünk, találkoztunk a Király Úrral (Kobraszív), és azonnal szerte is foszlott a lelki békénk. Az első két szám a randikultúra toxikus szokásait, az önző, felelősséghárító viselkedést és a jelentés nélküli szerelemimitálást utasítja el. Ezzel szemben Király Úr karaktere megtestesíti mindezt: „Annyi szívem lesz, amennyi kell, / megcsalok mindenkit mindenkivel”.
A Csaknekedkislány dalszövegírói (Konsiczky Dávid, Csepella Olivér) nagyon ügyesen és élesen festenek le perszónákat. A Dick dale-ben (Na ná ba bám) egy soft boy ölt testet, aki annyiban különbözik a fuckboyoktól, hogy bókjaiban „harangszóhoz”, meg „csillagos tengerek zajához” fog hasonlítgatni, és még cukin twistelni is tud. Egyébként ez a szám a meglepetésvendég fúvós-vonós csapatnak köszönhetően egy kis plusz színt is kapott.
A férfi kislemez volt a leginkább koncepciózus állomása a CSNK szerepverses projektjének.
Ezen három férfi archetípus, a Róka, a Nyúl és a Farkas körvonalai rajzolódnak ki kissé karikatúraszerűen. A közönségkedvenc, pogózós Farkas ezen a koncerten sem maradhatott el.
A férfi után sokan várták A nőt is, de az a kislemez sosem valósult meg. Valószínűleg azért, mert kicsit furcsa lenne, ha Csepella Olivér énekelné meg az Őzikét, a Macskát vagy a Tyúkot. Ezt jobb, ha rábízzuk Szalai Annára (ő már úgyis írt nekünk egy nőnemű „bestiáról”, Dzsesszikáról). Szalai a CSNK-koncertek elmaradhatatlan díszvendége, most is megjelent, hogy elnyomja a Momés lányt (Na ná ba bám). Csepella valószínűleg úgy ítélte meg, hogy
a rikító pink cowboycsizmás, leszbikus ikonnak jobban fog állni ez a dal,
mint egy magafajta harmincas apukának: „a fiam közelebb van ahhoz, hogy a MOMÉ-ra járjon”. Itt egy elég nagy ugrással a Rómeó mindig meghal című szám, majd a Szalai Annával közös, Nem bizony (Kobraszív) következett, bohókás forgós koreóval és „a legszebb Konsiczky Dávid-szólóval” (ahogy azt az énekes megfogalmazta). A kedves, családias hangulat folytatódott, de sajnos már Szalai Anna nélkül, aki hirtelen szívódott fel – „Istenem, csak álomkép volt”, kommentálta az L. A. Suzi frontemberének eltűnését Csepella.
Ezután a különböző függőségek és felületi fájdalomcsillapítás világában vesztünk el a Rómeó mindig meghal, a Stábkokó és a Ne igyál című számokkal az új albumról. A Rómeóban a gyermekszegénység „lassú mérgének” átmeneti tünetkezelése az utcán kapható drog; a zenésztársadalom már picit drágább szereket használ. Itt a Stáb (főleg háttérmunka, kábelesek) ingyen végzett munkája és para körülményei is felvillannak.
A szám pörgős és addiktív, a hangzásvilág érzékletesen követi le a tartalmat.
Hasonlóan organikusan kapcsolódik össze gondolat és hang a dülöngélős, kissé melankolikus Ne igyálban, ami csuklásszerűen ismételgeti: „ne igyál”, így reflektálva a magyarok népbetegségére. Az addiktológiai szekcióhoz kapcsolódott még a Farmerkabát, ami a klasszikus tompítók csapatát egészíti ki „az intimitás nélküli szexszel”. A szám címét egyébként következetesen újra és újra beüvöltötte valaki a közönségből, Csepella pedig leszögezte, hogy nem emiatt játsszák el, hanem mert van egy „számlistájuk”.
Azt gondolhattuk volna, hogy az albumközi kapcsok erősítése végett a Rólad akkor sem 2000 (Kobraszív) és a Rólad akkor most című számok közvetlenül egymás után következnek majd, de „Konsiczky Dávid összetört szívét” nem gyógyítottuk be azonnal a jedermannos keserűvel.
Egy kis kitérő után jött csak a gyógyír a szerelmi drámára:
a Rólad akkor mostban a közös kávé emléke már nem örvénylik, csak finoman kavarog bennünk, ahogy múlik az idő, az élénk fájdalom fotószerű pillanatokká fakul. A kiadatlan Szegénykémen túl az új albumról játszották még a nagyon funky, táncolós Bérelj kit, a mozgalmi, zúzós Munkára című tracket, a Minden mozog után pedig az imbolygó, szomorkás Köd következett, amiben a vonósok kerültek a középpontba.
A Köd volt a névleges zárás, de a zenekar tagjai inkább csak elbábozták, hogy levonulnak a színpadról, gyakorlatilag el se kezdődött a visszataps, amikor belekezdtek egy újabb slágerlistás blokkba az Izsák és Ábrahámmal, a Falábú nővel és egy majdnem csók emlékével Tihanyban. Az albumot summázó Most alkalmas volt arra, hogy magunkban szép rendben végigszaladjunk a koncert setlistjén,
sőt, talán kicsit az életünk setlistjén is.
Mindegy, hogy éppen milyen életszakaszban vagyunk, az visszhangzik bennünk, hogy: „szerelmes vagyok beléd” (Engem szeretni kell), „nem vagyok szerelmes beléd” (Botrány), vagy éppen, hogy „szerelmes vagyok, de nem beléd” (Dick dale), hogy szerepelhet-e név szerint (Rólad akkor most), vagy még nem akarjuk kimondani a nevét (Rólad akkor sem 2000), és mindig van olyan CSNK-szám, amit nagy átéléssel lehet kiabálni.
Csaknekedkislány: Most lemezbemutató, Akvárium Klub, Budapest, 2026. január 9.
Fotók: RockstarPhotographers
