Erlend Loe norvég íróval 2002-ben ismerkedhetett meg a magyar olvasóközönség a Scolar Kiadó jóvoltából. A Naiv.Szuper című regénye után több más írása is megjelent, például a Doppler-trilógia. 2025-ben Az álombiciklik regiszterével gazdagodott a repertoár.
Úgy tűnik, Skandináviában az egy főre eső írók, irodalommal foglalkozók és olvasók száma is magasabb, mint máshol – a jelenséget Erlend Loe kortársától, a szintén norvég Knausgård-tól is ismerhetjük. Az álombiciklik regisztere főszereplője is világhírű író szeretne lenne. Író éppen nem lesz, de a világhírhez bizonyos értelemben közel kerül. Az ő neve, pontosabban éppen aktuális neve a regény első szava: Solveig.
Ritkán fordul elő egy könyv első szavát olvasva, hogy ilyen erőteljes asszociációban lenne részünk.
Természetesen Henrik Ibsen Peer Gyntje ugrik be, ugyanakkor nem kevésbé Edvard Griegtől a Solveig dala. A 19. századi nagy norvég szerző darabját Solveig színházban látja, és különösebben nem tetszik neki, kissé meg is bánja, hogy ezt a nevet választotta magának. Bár sikeres író szeretne lenni, arra nem utal, hogy olvasta volna elődje drámai költeményét, pedig szinte biztos, hogy az iskolában is találkozott vele. Színházi élménye mellett a név jelentése is csak utóbb válik számára világossá. Előzőleg tehát másképp hívták, „igyekszik elfelejteni, hogyan”, eredeti nevét nem tudjuk meg.
A történetben először Solveig, majd Sara, aztán Fleur, végül Flexie-Belle lesz. Úgy gondolja, a Sara megfelelő írói név számára.
Ez és a többi változtatás is az önmegvalósítás, az intenzív identitáskeresés állomása. Valahol belátható, hogy igaza van: egy olyan fontos, alapvető, meghatározó valamit, mint a nevünk, nem mi magunk választjuk, hanem a szüleink, aztán ez a választás vagy szerencsésnek bizonyul, vagy nem. Ő hosszú keresgélés után megtalálja a megfelelőt, ami elég flexibilisnek és szépnek bizonyul, hogy kényelmesen érezze magát. Anyja szerint ez nem is név, ami egyben tükrözi az anyjával való viszonyát is. Az apjáról nem esik szó, csak az anyja új barátjáról, vagyis érzelmileg stabil családi háttérről nemigen beszélhetünk, ezért is annyira
fontos számára az énkeresés, a saját helyének megtalálása.
Családneve ugyan nincs, de ahogy ő maga említi, Björknek vagy Prince-nek sincs. Ezen a néven ismeri őket mindenki, vagyis sokkal inkább ez a nevük, mint az, amit a születésükkor kaptak. Ami a nevet illeti, az ókori kínai szofista filozófus, Kung-szun Lung-ce azt állítja A névről és a valóságról című írásában, hogy ha valaminek kijavítjuk a nevét, azért tesszük, hogy megfeleljen annak, ami. Aminek kijavítjuk a nevét, annak a valóságát javítjuk ki. Ha ki kell javítanunk valaminek a valóságát, az azért van, mert a kijavítandó nem volt helyes. Valami akkor helyes, ha a helyén van.
A főszereplő nemcsak a nevét keresi, hanem az ideális foglalkozását és a párját is. Meg persze a biciklijét, amit folyton ellopnak – álmában. Az utóbbinál maradva, az Álomlexikon azt írja, hogy a biztonság vagy egyéb fontos érték elvesztése állhat egy ilyen álom mögött, jelezheti azt a kétséget, hogy kiben bízhatunk meg, vagy éppen arra a tudatosságra figyelmeztet, hogy lehetőség szerint kerüljük el a veszteségeket. C. G. Jung ehhez hozzáteszi a szubjektív kontextust, azaz
általánosítani nemigen lehet, minden álomnak sajátos oka van.
Ugyancsak ő állítja, hogy az álmok rengeteg irracionális helyzetet teremtenek, ami azonban nem elvetendő, mert a Gondolatok az álomról és az önismeretről című könyvében azt írja, hogy a racionalista csupán egy világfelfogás a lehetséges többi mellett. Boyé Lafayette De Mente A kínai észjárás című könyvét elolvasva például arra a következtetésre juthatunk, hogy a kínai gondolkodás nem racionális, hanem intuitív. Jung könyvében a „lelki élet” eleve idézőjelben szerepel, ez az a benső, pszichikai élet, amelyről nem sokat tudunk, vagy nem akarunk tudni, sőt ennek jelenségeit „badarságnak tartják”. Valami ilyesmit láthatunk a Loe-könyv főszereplőjének hivatalos kommunikációjában, amikor felhívja a biztosítótársaságot vagy az adóhivatalnak ír. Irracionális, látszólag irreleváns dolgokat említ, például: „Teljesen izzadtan ébredtem.” Megszoktuk – mert így szocializálódtunk –, hogy milyen regiszterben nyilatkozunk meg az előbb említett helyeken, ám
ezt a fiatal nőt nem csoda, ha belül az foglalkoztatja aktuálisan a legjobban, hogy vélhetően megtalálta az igazit
– aki ráadásul régóta ott volt az orra előtt, hiszen a szomszédja –, és hogy Knut a neve, és milyen jó érzés megérinteni a haját. Vagy az a veszteségérzet, hogy álmában ellopták a biciklijét, és hogy a helyszín egy kicsit Tokió is volt, de Amszterdam is. A meglepő inkább az, hogy a hivatalnokok nem akadnak fenn ezen, nem rázzák le nyomban mindezt badarságnak titulálva. Az összekevert helyszín egy álomban teljesen normális, ahogy a benső élet fontossága sem kérdéses.
Itt lép a képbe, hogy jelen esetben nem valóságosnak tűnő álom vagy konkrét személy pszichikai történéseinek megfejtése vár feladatként a lélekbúvárra, hiszen irodalomról van szó. Ha valaki emlékszik az Esti Kornél negyedik fejezetére, ahol a narrátor a „becsületes városba” tesz kirándulást, akkor egyre kevésbé csodálkozik. Kívülről olyan, mint a többi város, de belülről más. Ez kisebbíti magát, míg amelyikben mi élünk, nagyobbítja. Esti Kornél szerint a kettő voltaképp egyre megy, bár az utóbbit becsületesebbnek tartja. Nem is kell ehhez a „becsületes városig” utazni, elég például Japánig, ahol a kulturális különbségek következtében azt a minőségű ajándékba szánt bort, amelyet egy magyar ember dicsérve nyújtana át, egy japán szégyenkezve, lőrének titulálva. Vagyis
Loe könyvének világában a benső, pszichikai élet, az álom irracionális szférája normális, akár a hivatalos regiszterben is.
Ebből a távlatból fogalmazódik meg már a könyv elején, az első álombeli biciklilopás után, hogy „ilyen társadalmat szeretnénk?”. Ebben a szituációban persze vicces a kérdés, de ha már elgondolkodtunk azon, hogy mely világelképzelés legitim, melyik nem, és miért, ha egyértelmű választ nem is tudunk adni, a kérdés jelzi, hogy élhetünk olyan világban, amelyikben számos probléma felelőse kibújhat a törvények alól. Visszatérve Solveigre (amikor még így hívják), pontos leírást kapunk a koráról, a testsúlyáról és a magasságáról. Párkeresésére jellemző, hogy 1,75 barátja van évente, amire egyáltalán nem büszke.
Ágyblogot vezet, ahol partnereit az ágyvirágok számával értékeli.
Bejegyzéseit sokan olvassák, kommentelik, itt már felsejlik a népszerűség, ám nem ez a megfelelő irány számára. Partnerei sem feltétlenül valósak, hiszen viszonya lesz a sagairodalomból ismert 10-11. század fordulóján élt íjászmester-politikussal, Einar Tambarskjelvével, aki szintén ellopja a biciklijét, sőt az időszámításunk előtt élt babilóniai királlyal, II. Nebukadneccárral is, aki eléggé önző az ágyban. Vele a főszereplő anyja is ágyba bújt, ami újabb ízelítő az anya-lánya problémákból.
Solveig elvész a fölösleges Wikipédia-szócikkek között, nem tud megfelelően tájékozódni az interneten. Knut segít majd neki ebben, hiszen az ideális kapcsolat egymás érvényesülésének támogatásáról is szól. Az ellentmondásos mondatok, mint „Solveig sok mindent csinált már életében, ugyanakkor keveset”, vagy Sara „fáradtnak érzi magát. De egy kicsit ébernek is”, emlékeztetnek a zen buddhista kóanokra, paradoxonokra, amelyek szintén az általunk megszokott logikus gondolkodás keretei közül mutatnak kilépési lehetőséget.
A könyv mottója Hammurápi Törvénykönyvének vicces parafrázisa,
miszerint „ha valaki ellopja más biciklijét, még ha csak egy álomban is, szúrják ki egy szemét, és vágják le egy lábát”. Egy hettita biciklitolvaj valóban így jár, habár az igazi törvénykönyv rendelkezése szerint inkább megölték volna. Sara hatásos beszédet tart az ENSZ épületében a békéről, az éghajlatról és persze a biciklilopásról, mire Michelle Obama könnyekben tör ki a meghatottságtól, és több államfő is meghívja. Alakja emlékeztet a kissé együgyű Allan Karlssonra a svéd Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvéből, de hasonló Forrest Gump találkozása is az elnökökkel. Utóbbi üzleti sikere, meggazdagodása is emlékeztet arra, ahogyan Flexie-Belle élete alakul. A sors fintora, hogy épp e beszéd után újra ellopják a biciklijét az ENSZ-épület elől. Előtte a szerző
utal a Vittorio De Sica rendezte Biciklitolvajok című filmre, ahol az ellopott bicikli felkutatása az emberi méltóság megőrzésének záloga.
Itt sem történik másképp. Knut, akinek személyében Flexie-Belle végre megtalálja az igazit, segít létrehozni egy honlapot, ahol az emberek száz koronáért regisztrálhatják álmukban ellopott biciklijüket. A vállalkozás egyre sikeresebb, a kerékpáros közösség világszerte összetartó, és olykor előkerülnek az elcsent biciklik. Az érdeklődők száma és a bevétel exponenciálisan nő, önkormányzatok versengenek egymással, majd városszinten csatlakozik Amszterdam és Sanghaj is. Csodálatos elem, hogy az internet hálózatához hasonlóan a világ különböző részein élő emberek álmai is képesek összekapcsolódni.
Az irracionalitáshoz azonban még csak az álmok világa sem szükséges. Egy biciklitolvaj bevallása szerint: „Nem tudom jól kezelni az érzelmeimet. Kevéssé észszerű módon jönnek ki belőlem.” Az érzelmek uralják a könyv végén az adóhivatal sokára megérkezett válaszát is, melyben leírják, hogy csodálattal tekintenek rá. Az elköszönésük egészen abszurd: „Forró öleléssel: az Adóhivatal”.
Erlend Loe humoros, könnyednek tűnő könyve megmutatja posztmodern világunk fonákjait a társadalom és az egyén szintjén egyaránt,
és rávilágít arra, hogy a lehetőségek, megoldások néha csak karnyújtásnyi távolságra bújnak meg. Tőlem is lopták már el álmomban a biciklimet, valóban kellemetlen. Ha neked is, vagy éppen elővigyázatos vagy, esetleg segítenél másét megkeresni, a dreambikeregister.com tényleg létezik, de a meggazdagodás lehetősége egyelőre álom marad: a regisztráció ugyanis ingyenes.
Erlend Loe: Az álombiciklik regisztere, ford. Patat Bence, Scolar Kiadó, Budapest, 2025.
A borítófotót Leonardo Cendamo készítette.
