A KULTer.hu Újraolvasó sorozatában részt vevő kritikusok szabadon választhatnak egy legalább három éve megjelent művet, amelyet újraolvasásra ajánlanak. A választások között megtalálhatóak olyan könyvek, amelyeket a recenzensek szerint nem ismert el kellőképpen a recepció, olyanok, amelyeket túlértékeltnek találtak, de olyanok is, amelyek megjelenésükkor szinte egyáltalán nem kaptak figyelmet. A cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontos az a recepciós tér-idő, amelyben épp olvasunk, és hogy időről időre kimozdítsuk a kritikai párbeszédet az aktualitások komfortzónájából. A sorozat negyedik részében Fazekas Lili William Golding A legyek ura, Janne Teller Semmi és Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műveiről, ezek összefüggéseiről gondolkodott.
Amikor elhangzik az, hogy „kötelező olvasmány”, a legtöbben azonnal elhúzzák a szájukat, sokszor még azok is, akik egyébként szeretnek olvasni. Azonban ha nem utasítjuk el rögtön ezeket a könyveket, és kicsit körültekintünk a világirodalom színes palettáján, olyan – más országok oktatási intézményeiben kötelező – olvasmányokra bukkanhatunk, amelyek addig elkerülhették a figyelmünket, pedig érdemes lenne beszélni róluk. Ilyen például A legyek ura és a Semmi, amelyek között – bár elsőre meglepőnek tűnhet – számos párhuzamot fel lehet fedezni.
A legyek urát talán senkinek sem kell bemutatni, William Golding 1954-es regénye már évtizedek óta igen népszerű, számos feldolgozást is megélt. A történetben egy repülőgép lezuhan egy lakatlan szigeten, a rajta utazó fiúk pedig együtt próbálnak meg életben maradni, és egy hierarchikus rendszert kiépíteni, illetve fenntartani maguk között, amíg haza nem jutnak. A 2000-ben kiadott Semmi című dán regény szintén nem ismeretlen a magyar olvasók számára, de talán kevésbé épült be a hazai köztudatba. Janne Teller egy osztályt helyez a középpontba, amely – azért, hogy bebizonyítsa, hogy az életnek van értelme – elkezdi összegyűjteni mindazt, ami számukra jelent valamit, ezzel létrehozva a Fontos Dolgok Halmát.
Annak ellenére, hogy alapvetően nem rossz szándék vezérli őket, elég hamar kicsúszik az irányítás mindkét regény szereplőinek kezéből.
Teller és Golding valamilyen szinten hasonló véleménnyel vannak az emberi természetről és a túlélési ösztönökről. Golding szerint szükség van a civilizációra, a szabályok betartására, anélkül ugyanis előtörnek az emberek állatias ösztönei, amelyeket máshogy lehetetlen kordában tartani. Teller is a túlélési ösztönök jelentőségére hívja fel a figyelmet azzal, hogy megmutatja, milyen hamar elfogadottá válhatnak a korábban elképzelhetetlennek tartott cselekedetek.
Mindkét mű esetében nagy szerephez jut a csoportos gondolkozás, a tömegpszichózis,
amelynek hatására megszűnik a személyes identitás, helyette a kollektív akarat veszi át az irányítást. Erre példa A legyek urából, amikor megölik Simont, anélkül, hogy bárkinek is feltűnne, mit művelnek. A Semmi végén pedig az a jelenet, amikor egymásnak ugranak és felgyújtják a Fontos Dolgok Halmát, ezzel Pierre Anthon halálát okozva.
Amíg viszont A legyek urában a gyerekek teljes mértékben kiszakadnak a valóságból azzal, hogy egy lakatlan szigetre kerülnek, a Semmi „nem adja meg azt a luxust”, hogy úgy érezzük, csak a vad környezet az oka a gyerekek kegyetlenségének. Az osztály úgy vetemedik egyre erkölcstelenebb cselekedetekre, hogy mindez a „való világban” zajlik, a felnőttek orra előtt. Ráadásul itt még a gyerekek sem tanulnak a történtekből: míg a szigetre érkező felmentő sereg hatására elszégyellik magukat a főszereplők, addig az osztály Fontos Dolgok Halmát felkapja a sajtó és világszenzáció lesz belőle. Még a szülők és a tanárok is megbocsátanak nekik, és csak azután észlelik, hogy mit tettek, miután az ő történetük is tragédiába torkollik. A regényekben óriási szerepet játszik, sőt az egész történet mozgatórugójává válik a félelem.
A fiúk A legyek urában az erdőben talált szörnytől félnek, amelyről nem tudnak semmit, nem ismerik a szándékait.
Egyedül Simon jön rá, hogy a szörny igazából csak egy ejtőernyős holtteste, de ezt az információt már nem tudja megosztani senkivel. A fiúk többféle módon viszonyulnak a szörnyhöz: van, amikor úgy gondolják, képesek levadászni, ennek pedig hangot is adnak a törzsi táncuk és kántálásuk során. Az is előfordul azonban, hogy tisztelettel fordulnak felé és áldozatot mutatnak be neki; valószínűleg a főszereplő, Ralph is felajánlott áldozat lenne, akárcsak a korábban megölt disznó feje, amelyet egy karóra tűznek.
A Semmiben nehezebben megfogható dologtól félnek a gyerekek: attól, hogy az életnek nincs értelme, ezért semmi sem fontos.
Ezt a gondolatot Pierre Anthon ülteti el a fejükben, és nap mint nap emlékezteti rá őket, ezért nem meglepő, hogy szinte már mániákusan meg akarják cáfolni őt. Mikor a történet végén eladják a Fontos Dolgok Halmát, Pierre Anthon ezzel azt bizonyítja, hogy az összegyűjtött értékeik valójában mégsem érnek semmit, az igyekezetük hiábavaló volt. Nem csoda, hogy az osztály – különösen Sofie, aki korábban hatalmas megaláztatást élt át azzal, hogy beszolgáltatta a számára legértékesebb dolgot – indulatai elszabadulnak. Mindkét történetben tehát ott bújik a felszín alatt a rettegés.
Igen érdekes szembeállítani ezeket a regényeket egy magyar kötelező olvasmánnyal, az 1906-ban megjelent A Pál utcai fiúkkal, amelyben szintén egy csapat fiú szerepel, a történet végkimenetele pedig tragikus. Molnár Ferenc azonban
sokkal pozitívabb fényben festette le szereplői életét azzal, hogy a becsületet, az összetartást, valamint a hősiességet helyezte előtérbe.
A gyerekek ebben az esetben is felnőttek felügyelete nélkül próbálják megvédeni azt, ami számukra az életük értelmét jelenti, és éppen ahogyan a Fontos Dolgok Halma, a Grund is komoly áldozatot követel tőlük. Az a néhány felnőtt pedig, aki a regényben kisebb szerephez jut, a Semmihez hasonlóan negatív fényben tűnik fel, mivel egyikük sem arra figyel, ami éppen előtte zajlik, ami említést vagy még inkább egy hosszabb beszélgetést érdemelne. Ilyen például Geréb apja, akit egyedül az érdekel, hogy a fiát miért nem engedik vissza a Grundra, ahelyett, hogy észrevenné, Nemecsek nagyon rosszul van, és segítene rajta. A Pál utcai fiúkban is fontos szerepet játszik a félelem, bár ebben az esetben nincs gonosz entitás, Molnár más oldalról közelítette meg a kérdést.
Míg az előbbi regényekben a szereplők a rettegéstől vezérelve, az utóbbiban sokkal inkább annak ellenére cselekednek,
a fiúk között ugyanis rendkívül fontos a bátorság. Nemecseket Áts Feri és mások is többször kigúnyolják azért, mert gyávának tartják, ő pedig gyakran tudatosan tesz azért, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. Az is beszédes, hogy mikor kihallgatja Geréb és a Vörösingesek tanácskozását, akkor szólal fel először – felfedve ezzel a rejtekhelyét –, amikor az előbbi gyávának nevezi az összes Pál utcai fiút, ezt ugyanis már nem tudja elviselni. Nemecsek háromszor merítkezik meg a vízben, és mindhárom eset azért történik meg, mert bizonyítani akarja a bátorságát és a becsületességét – ezért végül az életét is adja.
Mindhárom történet halálos áldozatokat követel: Simon, Röfi (későbbi fordításban Malacka), Pierre Anthon és Nemecsek személyében. Ezek mindegyike egyfajta megvilágosodást idéz elő a többi szereplőnél – az addig elkövetett, komolytalannak hitt tetteik hirtelen súlyos következményeket vonnak maguk után. A legyek urában Simon halála önmagában még nem elég ahhoz, hogy a gyerekek észrevegyék magukat, mert már túlságosan elvakultak ahhoz, hogy felfogják, mit tettek. Még a csapat azon része is, amely nem vadult el, arról igyekszik meggyőzni magát, hogy ami történt, csupán baleset volt – egészen Röfi elvesztéséig.
A másik két haláleset már elég ahhoz, hogy felnyissa a szereplők szemét, azonban eltérő lecsapódásuk van:
Nemecsek a hősiesség jelképévé válik, Pierre Anthon esetében azonban a gyerekeket a kétségbeesésük vezérli, ezért a problémájuk szóvivőjét ölik meg, csak hogy ne kelljen komolyan fontolóra venniük, hogy a fiúnak igaza van-e vagy sem.
Érdekes módon a Semmi és A legyek ura is hosszabb utat járt be, mire világhírnevet szerzett.
Golding regényét eleinte ki sem akarták adni, míg egy szerkesztő végül fel nem fedezte a régi kéziratok között, és látott benne annyi potenciált, hogy megjelenhessen, ezután pedig egyből sikeres lett. A Semmi ezzel szemben botránykönyvnek számított állítólagos provokatív jellege miatt – amellyel az író nem ért egyet –, és négy-öt évig be is volt tiltva Dániában, míg észre nem vették, hogy a gyerekek szívesen olvassák. A Semmit ma már sok iskolában olvastatják, amely éles váltás fogadtatásának kezdeti nehézségeihez képest. Később mindkét regényt adaptálták a filmvászonra is, az utóbbit nem is olyan régen, 2022-ben, így ismét bekerült – nemzetközi szinten – a köztudatba.
Mindannyian szeretnénk azt gondolni, hogy képtelenek lennénk ugyanígy viselkedni hasonló helyzetekben. Betartanánk az alapvető normákat, nem omlana össze az általunk kialakított civilizáció, és semmiképp sem az erőszak uralkodna. Golding és Teller ezt kérdőjelezik meg műveikben – ezzel bizonyára sokkhatást kiváltva azokból az olvasókból, akik inkább nem gondolkoznának a felvetett kérdéseken. A Semmi ráadásul elsősorban fiataloknak szól, a könyv kezdeti betiltásának okaként pedig azokra a gyerekekre rossz hatással lévő, „erőszakos jelenetekre” hivatkoztak, amelyekre a szerző a legtöbb esetben csupán utalást tesz. Később mégis feltámadt az érdeklődés mindkét regény iránt: ez adódhat akár egyfajta morbid kíváncsiságból is, de nagyobb esélyt látok arra, hogy
a kezdeti vihar elcsendesedése után az olvasók felfedezték a művek tanulmányozásra érdemes jellegét.
Az élet értelmének hiábavaló keresése elsőre provokatív kérdésnek hathat, mégis mindenkit foglalkoztat a mai napig. Golding nézőpontjára ugyan erős hatással volt a második világháború és az akkor tapasztalt borzalmak, feltevései máig aktuálisak maradtak, mivel az általános emberi természetet kérdőjelezi meg, függetlenül attól, hogy melyik népcsoportba tartozunk vagy melyik korban élünk. Regényével azt fejtegeti, hogy a megszokott világtól távol bárki levetkőzheti a tanult és elvárt normákat.
A kötelező olvasmányok esetében szinte mindig felmerül a kérdés, hogy milyen életkorban érdemes elolvasni, sőt egyáltalán érdemesek-e arra, hogy kötelezővé tegyék ezeket. A Semmi és A legyek ura is kivívta magának ezt a pozíciót azzal, hogy
a fiatal olvasók számára is érdekes és átérezhető kérdéseket vetnek fel, elemzésük izgalmas beszélgetésekhez vezethet az órákon.
Azok közé a regények közé tartoznak, amelyeket felnőttként is érdemes olvasni, akár most találkozunk ezekkel először, akár felelevenítjük az olvasmányélményeinket. Az utóbbi eset különösen izgalmas lehet, akár teljesen más értelmezési lehetőségeket is feltárhatunk. Előfordulhat például, hogy fiatalabb korunkban inkább csak a történetre és a főszereplőre figyelünk, később azonban már megértjük Jack taktikáját, amellyel fokozatosan átveszi a vezér szerepét a szigeten, illetve komolyabban is elgondolkozhatunk a felnőtteket terhelő felelősségen is. Nem érdemes azonban túl fiataloknak kézbe venni;
mindkét regény olyan aspektusokat hordoz magában, amelyek akár traumatizálhatják is a gyerekeket.
Kicsit idősebb korban valószínűleg könnyebben eljutnak a mögöttes tartalmakig, és talán már nem csak úgy tekintenek a könyvekre, mint unalmas kötelező olvasmányokra.
William Golding: A legyek ura, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018.
Janne Teller: Semmi, Scolar Kiadó, Budapest, 2019.
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1981.
A borítófotót Pótor Barnabás készítette.
