A debreceni DESZKA Fesztiválhoz, amely a kortárs magyar művek színházi fesztiválja, idén UgróDESZKA névvel csatlakozott a nem hivatásos színjátszást képviselő Szín-Játékos Szövetség rendezvénye. Ez a fesztivál korábban Magyar Művek Szemléje címmel futott, jelezve, hogy szintén a hazai drámatermésből válogat.
Az új név – ahogy azt Lakó Zsigmond, a szövetség elnöke elmondta – utal a szervezők egyik céljára is: bemutatkozási lehetőséget kínálni a nem hivatásos színjátszóknak egy rangos fesztiválon, közelíteni egymáshoz a színház e két fontos terepét. A Regős János rendező által válogatott programba kilenc előadás fért bele.
A mai magyar társadalomról két erős, közéleti fókuszú előadást láthattunk.
Érdekesség, hogy az egyik a határon túlról, a szlovéniai Dobronakról érkezett. Miha Stampah és Mess Attila vezetésével ottani magyar fiatalok közös munkával, dokumentum- és irodalmi szövegek felhasználásával hozták létre A békéhez erő kell című előadást. Amikor már éppen eldöntené a néző, hogy egy kemény fizikai megterheléssel járó mozgásszínházat néz a katonai kiképzésekről és azok hierarchiájáról, a hírekből ismerős dokumentumszövegek berántanak napjaink háborús retorikájába, majd egy megrázó Terék Anna-vers csap arcon. A jó ritmusban sorjázó jelenetek feszültsége nem lankad, a ritka elcsendesülések és az egyetlen humoros közjáték is belesimul az előadás szövetébe. A Lendva környéki tájszólás külön ízt ad a fiatal színészek megszólalásainak, és ha akad is még javítani való az artikuláción, elismerésre méltó, hogy ilyen fizikai igénybevétel után marad levegőjük a megszólaláshoz.
A székesfehérvári Örökség Csoport néhány éve éppen az Örökség című előadással kezdte meg működését, ezt hozták el most Debrecenbe. Schwechtje Mihály darabjáról a 2019-es ősbemutató óta (amelyet maga az író rendezett a Jurányiban) kiderült, hogy még annál is húsbavágóbban időszerű, mint ahogy akkor gondoltuk.
Hiszen azóta már tudjuk, hogy a hazai gyermekvédelem az elképzelhetőnél is rosszabb állapotban van.
Ennek a darabnak pedig éppen ez az egyik témája, mellette pedig olyan, nem kevésbé fontos kérdések, mint a falvak magukra hagyottsága és a bennük épülő belső válaszfalak. Somos Ákos rendezése tiszta és sallangmentes, szerencsésen ötvözi a realista és az elemelt, metaforikus eszközöket. A főszereplők kivételével (a Németországból hazalátogató testvért és öccsét, a faluban maradt gazdálkodót maga Somos Ákos és testvére, Somos Zoltán játsszák) a színészek folyamatosan váltogatják a szerepeket, ízléssel karikírozott, jellegzetes karaktereket formálnak, amiben a jól eltalált jelmezek is segítik őket. Az előadás nem teszi le a voksát egyik igazság mellett sem, meg tudja mutatni mindegyiknek a másik oldalát is. Nézőként a kilátástalan, megoldást nem kínáló társadalmi patthelyzetet látva,
nem leszünk boldogabbak „csak” attól, hogy olyan színházat kapunk, amely érvényesen képes reflektálni erre a helyzetre.
A Debreceni Egyetemi Színház Nézzétek, ha bírjátok! és az Alföld Színpad Nem Petőfiné című előadásait az kapcsolja össze, hogy mindkettő női monodráma. És mindkettő az emberi, ezen belül a női szabadságról is szól. A Lukovszki Judit által rendezett első előadás címét Erdős Virág egyik verséből választották, amely egy bomló emberi test metaforáján keresztül beszél egy széteső országról. Kitágítva ezzel az előadás elsősorban privát és női szemszögét, amelyhez az alkotók Erdős Virág Madame Poe című drámáját és egy novelláját is felhasználták. Sőreghy Ágnes hol gyermekien játékos, hol fájdalmas-komoly pillanatokat mutat meg egy nő életéből. Mimikája, különlegesen szép artikulációja, teljes testbeszéde életre kelti a karaktert. Egyszerű, de jól működő tér- és eszközhasználat segíti a játékot, amely egy különlegesen szép képpel zárul.
A Nem Petőfiné már a címével is hangsúlyozza, hogy itt most nem a költő, hanem Szendrey Júlia mint önálló személyiség a főszereplő. (Persze a tagadásban is ott van a teljes elvonatkoztatás lehetetlensége.) A naplókból, levelekből és a Szendrey Júliáról szóló szakmai munkákból is merítő előadás fiatal lány korától haláláig idézi fel az életutat, a boldog szerelmest, az özvegyet, a kegyetlen házasságban vergődő asszonyt, az anyát és a költőt. (A színpadra alkalmazás a rendező, Sóvágó Csaba munkája.) Györgyi Kata nemcsak Júliát, hanem élettörténetének más szereplőit is megszemélyesíti, s ebben az ügyesen alkalmazott tárgyanimáció is segítségére van. Júliát pedig sok színnel, gyengéd szeretettel mutatja meg nekünk, játékából kiérződik színészi egyénisége. Miközben egyáltalán nem tolakodik előtérbe,
szerep és színész szép összesimulása történik meg a színpadon.
A Mosonmagyaróvárról érkezett Ars Longa Theatrum Galambos Attila Igazságtalanság című drámáját hozta el a fesztiválra Major Tamás rendezésében. A kétszereplős dráma Mansfeld Péter és Tóth Ilona alakját idézi meg egy képzeletbeli zárt tárgyalás keretében. Az előadás nagy erénye a két fiatal színész, Novics Liza és Török Bence szuggesztív játéka. Szélsőséges lelkiállapotokat kell megmutatniuk, félelmet, indulatot, kétségbeesést, ellágyulást, mindezt pedig egymásra támaszkodva, szép összjátékkal teszik meg.
Gyerekelőadás is került a programba, a székesfehérvári Szabad Színháztól a Bogárka-Land. Lázár Ervin és Lázár Zsófi meséjéből Nagy Judit igazi összgenerációs örömjátékot rendezett, hiszen a népes társulat korfája az ötévestől a hetvenévesig terjed. Az előadásban népmesei elemek ötvöződnek olyan mai kérdésekkel, mint a környezetvédelem és az újrahasznosítás. A mese mellett a színes látványvilág, a dalok és a táncok együttese, legfőképp pedig az érezhető játéköröm teszi szerethetővé ezt az előadást.
Székesfehérvár a nem hivatásos színjátszás egyik hazai fellegvára, így nem csoda, hogy onnan három társulat is érkezett.
A Prospero Színkör a Hivatali meséket hozta el, amelyet a társulat egyik tagja, Czeller Péter írt saját munkahelyi tapasztalatai alapján. Életképeket és embertípusokat mutatnak meg a multicégek világából, vérbő humorral és lendülettel. Az egyetlen budapesti vendég, a Kettőspont Színház kicsit kilóg a mezőnyből, hiszen a kisszínházat fenntartó Formanek Csaba élethivatása a színházcsinálás, színházteremtés. Azonban mindig szoros kapcsolatot tartott fenn a nem hivatásos színházi világgal, mindig is valahol a köztes térben létezett. Saját darabját, a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című „kvantumdrámát és zenkomédiát”, ahogy a színlapon fogalmaz, Ács Tamással játsszák, aki szintén hivatásos színész, sokáig kőszínházban dolgozott, most szabadúszó. Két barát, két életstratégia és egy nő, aki a Jules és Jim című film Jeanne Moreau-plakátja képében van jelen. Ebből az alaphelyzetből bomlik ki egy életjáték, két különböző színészi alkatú, de monodrámákban egyként erős színész szerencsés színpadi találkozása.
A fesztivál záróelőadása a gödöllői Club Színház Tiszazug című előadása volt, Halász Tibor rendezésében.
A méregkeverő asszonyok történetét Háy Gyula drámájából kiindulva dolgozták fel. A kis, beszorítottság érzetét keltő térben egyszerű, de hatásos megoldással megfordított és színesre világított petpalackokból csöpögő vízzel (vagy méreggel) teremtettek atmoszférát. Az előadás egyszerre idézi a népballadák fojtogató világát, és kelt mai asszociációkat. Szépen megkomponált képekkel, paralel zajló, egymást ellenpontozó jelenetekkel építkezik.
A társulat tagjai végignézték a fesztivál összes előadását, ahogy más társulatok is kíváncsiak voltak egymás munkáira és a szakmai beszélgetésekre. A Csokonai Színház jóvoltából a fesztivál a korábbi évek helyszíneihez képest jóval színvonalasabb körülmények között zajlott, a társulatoknak legfeljebb azzal kellett megküzdeniük, hogy saját játszóhelyükhöz képest itt sokkal nagyobb volt a színpad. Végignézve a kilenc előadást, adódik a kérdés: mi az, ami ezt a fesztivált megkülönbözteti egy „hivatásos” színházi fesztiváltól? Például az, hogy több helyet hagy a kísérletezésnek, a meglepetésnek.
A választott darabok között alig volt bevált klasszikus, a társulatok bátran nyúltak friss darabokhoz, általuk létrehozott szövegekhez.
Szükségből erényt kovácsolva egyszerű eszközökkel tudtak színpadi világot teremteni. A színészi játékban persze voltak különbségek, egyenetlenségek társulaton belül és társulatok között. Láthattunk azonban kifejezetten jó színészi teljesítményeket, a társulati összmunkát lerontó kilengések viszont nem fordultak elő. A saját szintjéhez képest persze minden társulat törekedhet és törekszik is egy magasabb szint megugrására, nézőként azonban nem mondhatjuk azt, hogy feltétlenül szintet ugranánk, ha innen egy kőszínház előadására ülünk be. Mindkét közegben találkozhatunk inspiráló, izgalmas és semmitmondó, unalmas előadásokkal. A szervezőknek már „csak” két feladatuk van: tartani ezt a színvonalat, és dolgozni azon, hogy még több debreceni elhiggye: érdemes ezeket az előadásokat megnézni – akkor is, ha ingyen vannak.
UgróDESZKA – Magyar Művek Szemléje, Debrecen, Csokonai Színház, 2026. február 20-21.
A borítóképen a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című előadás részlete látható.
Fotók: Csala Dorottya
