A Vágott Méret–rendezvénysorozat tizenharmadik, 2026. március 4-ei alkalmán Juhász Tibor kérdezte Bertók Attilát, aki Bertók László költő fia és örököse, illetve Mohácsi Balázs költőt, irodalomtörténészt, a hagyaték gondozóját a debreceni Kölcsey Art Caféban.
A beszélgetés fél hat után kezdődik, a kávézóban a közönséggel kimaradunk az esteledő utca bonyodalmaiból: kint futárok, buszok, hazafelé tartók nyüzsögnek. Juhász Tibor köszönti a közönséget, és megjegyzi, hogy rendhagyó a mai alkalom:
a Bertók-projekt két tagját látják vendégül, nem pedig egy írót vagy költőt, ahogyan az előző beszélgetéseken.
Bertók László 2020-ban hunyt el, 2025 végén jelent meg összegyűjtött verseinek első és második, összesen 1462 oldal terjedelmű kötete a Magvető Kiadónál.
Juhász elsőként arra kéri a hagyaték gondozóit, mutassák be a Bertók-projektet, a körülményeit és célját. Bertók Attila szerint ott kezdődött, amikor beteg édesapjához bement a kórházba elbúcsúzni, aki halálos ágyán megígértette vele, törődni fog a hagyatékkal, annak ellenére, hogy ő maga nem irodalmár. Nagyon fontos volt Bertók Lászlónak, hogy valaki elvállalja ezt, sokáig kereste a megfelelő személyt. Ezután következett Ágoston Zoltán ötlete, hogy alapítsanak egy költészeti díjat, és egy év múlva át is adták az elsőt Parti Nagy Lajosnak. Később szintén ő ajánlotta akkori kollégáját, Mohácsi Balázst a hagyaték ápolására a nagyatádi Bertók László Városi Könyvtár átnevezésekor (itt dolgozott könyvtárosként a költő).
Jelenleg négyen vannak a csapatban, magukban gyakran mondják, „a Bertók-univerzumot építik”.
Mohácsi úgy gondolja, hogy ő inkább eltéríteni kezdte Bertók Attila ötleteit, honlap helyett beszélgetéssorozatot, podcastet ajánlott (Egyik rímtől a másikig), amelyben kötetenként beszélnek az életműről. A díjátadóra eredetileg könyvjelzőt szerettek volna a résztvevőknek ajándékozni, amelyből egy ötvenkét verset tartalmazó kötet lett, de mindenképp az Összegyűjtött versek a fő attrakció. Juhász kiemeli, milyen részletesek a kötet jegyzetei és a Mohácsi által írt utószó, illetve, hogy maga a költő életében is szinte megszállottan archiválta saját tevékenységét:
vezette, hogy hol jelentek meg szövegei, mikor írta őket, mennyi honoráriumot kapott értük,
így végülis előre megkönnyítette az ő munkájukat. Mohácsi szerint szükséges volt Bertók Attila informatikai szakértelme az életmű rendezéséhez, mivel a Digitális Irodalmi Akadémia (amelynek alapító tagja volt Bertók László) köztudottan nehezen kezelhető oldal, így jött a weboldal ötlete, ahol összegyűjtik a költő szövegeit. Mivel a Magvető Kiadónál jelent meg Bertók szinte összes kötete, kézenfekvő volt, hogy ők kiadják az életművet, így ez valósult meg inkább a weboldal helyett. Bizonyos mértékben megkönnyítette Bertók önarchivizálása a filológusi munkát, viszont az elkeveredő füzetek, mappák, határidőnaplók miatt mégis inkább a saját módszereikre kellett hagyatkozniuk. Rengeteg munka van még hátra, jegyzi meg Mohácsi.
Bertók rendszeretetére terelődik a beszélgetés, amelyet Bertók Attila részben édesapja könyvtáros munkájának tulajdonít, másrészt a kényszerességének. Rengeteget jegyzetelt könyvtári cédulákra, megtartott blokkokat, szeretett előre tervezgetni, viszont olyanra nem emlékszik, amikor egy sikertelen terv miatt esetleg összeomlott volna. A kötet(ek) jegyzetapparátusából kiderül, hogy
Bertók érdekes módon nem kizárólag irodalmi folyóiratokban közölt szövegeket, hanem a Központi Sajtószolgálatra is támaszkodott.
Regionális terjesztésű napilapokban jelent meg például, ami ma már szinte elképzelhetetlen a „Nap szépe” és a viccrovatok között. A Központi Sajtószolgálat egy rendszerváltás előtti intézmény, amelyet nagyon nehéz volt kutatni, mondja Mohácsi. Így végül 2025-ben ő hívta fel Parti Nagy Lajost, aki szintén publikált e módon: nagyjából úgy működött, mint a KMTG-Előretolt Helyőrség melléklete. Központilag kiosztották megyei lapoknak a szövegeket, így ugyanaz a vers megjelenhetett egyszerre öt megyében is; másodközlést, olykor gyengébb szövegeket is vállaltak.
Ez főleg a költői megélhetés érdekében volt fontos, nem a publicitás miatt, mivel akkoriban magas volt a honoráriumok összege.
A másik érdekesség, jegyzi meg Juhász, hogy Bertók László szinte minden költeménye megjelent folyóiratban; ritka, hogy erre törekedne egy költő. Az első kötetekben és a szonettkorszakban (243-at írt összesen) van az a néhány kivétel, amelyet nem küldött folyóiratokba, ennek nem tudni az okait. Mohácsi ezt a kampányszerű publikálást Bertók kényszerességére vezeti vissza, mivel
ő kulturális migránsnak, mindig parasztgyereknek számított, családjában a megfogható, kétkezi munka volt az érték.
A publikálási tendenciáin keresztül, illetve a leveleiből ki lehet olvasni, hogy a Jelenkor és a Kortárs folyóirat szerkesztőivel ápolt közelebbi kapcsolatot, ezek mellett az Élet és Irodalomban publikált rendszeresen. Mivel ő volt a Magyar Írószövetség dél-dunántúli csoportjának titkára, kiterjedt kapcsolatrendszere Pécsen túlra is.
Juhász Bertók baráti köreiről kérdezi Bertók Attilát, aki introvertált emberként írja le, csak egy irodalmon kívüli barátját, Sipos László pécsi színészt említi, akivel egy közös esttel kapcsolatban találkoztak. Fiatalkorában, pályája elején Fodor András támogatta, velük volt egy társasága, akikkel családi szinten ismerték egymást, ám ez megszakadt idősebb korukra. A Szigligeti Alkotóházban nyaraltak együtt többször Kis Pintér Imrével, Esterházy Péterrel, Varga Lajos Mártonnal. Tüskés Tibort idézi fel első baráti látogatóként a hetvenes évekből, köztük egy ismeretlen veszekedés miatt szakadt meg a kapcsolat.
Varga Lajos Márton Pestre költözése után merült fel Bertókban, hogy neki is el kellett volna-e hagyni Pécset, kívülállónak érezte magát emiatt.
Bertók Attila semmilyen különösebb irodalmi életről (már ha létezik ilyen) kialakult képet vagy benyomást nem tud felhozni, csak hogy mindig belterjesnek érezte azt, így a Bertók-projekttel próbál nyitni zenészek, az irodalmon kívül állók felé is. Bertók Attila céget vezet, szándékosan ment programozó szakra, mivel nem akart édesapjával versengeni, olyannyira felnéz a munkásságára. Juhász arról kérdezi a projekt vezetőit, szerintük miért van egyre kevesebb nagy életművel rendelkező költő (mint az ugyanazon évben elhunyt Tolnai Ottó vagy Tandori Dezső), akik Bertókhoz hasonlóan a költői munkájukat helyezik a középpontba, és az ő esetében ez hogyan alakult ki. Mohácsi szerint ő atipikus eset, mivel későn, 1972-ben indult a pályája a Fák felvonulásával, könyvtáros munkája idején kezdett el igazából alkotói napokat kivenni.
Egy olyan irodalmi eszményben nőtt föl, ahol a költői életmű érdekében alá kellett rendelni minden mást.
Az ő generációja még hisz abban, hogy ezeknek a nagy életműveknek célja van. Bertók Attila azt hozza fel, amikor édesapját 1955-ben elvitte az ÁVH, néhány verséért megvádolták „államrend elleni izgatással”, és édesanyja azt mondta Bertók Lászlónak: ha a verseidért becsuknak, akkor ne írjál verseket. Természetesen nem hagyta abba, számára az írás maga a lét jele volt, öndefiníció. Megteremtette magának a költői munka lehetőségét, valahogyan elérte, hogy a péntek mindig alkotónap legyen, később pedig főmunkatársként a könyvtárban már csak két napot dolgozott. Gyerekként Bertók Attila a másfél szobás otthonukban édesanyjával a nagyszobában lakott, apjáé volt a másik szoba, és csendben kellett lenni mindig, ha ő alkotott.
Bertók életének, életművének alaptapasztalatára terelődik a szó, amely az 1955-ös elítélése, és az abból született 1994-es Priusz kötet. Összesen három hónapot töltött börtönben, sorkatonaságát viszont kényszermunkaként kellett letöltenie. A rendszerváltás előtt utalások találhatók a börtönélményre verseiben, amelyek e háttértudással egyértelműek, egyébként pedig értelmezhetőek metaforaként is.
A szonettkötet idején (Három az ötödiken, 1995), amikor Bertók „megérkezik a kánonba”, már hatvanéves,
itt a szonettforma szolgál egyfajta kalitkaként; ezután egy József Attila-i létösszegzés érezhető, az öregedéssel együtt járó testbe való bezártság. Rengetegféle módon mozgatja a börtönmotívumot az életmű egészében, foglalja össze Mohácsi. A rendszerváltás utáni Priusz a megszólalás módján is változtat, műfaja dokumentumpróza, az akkor már mások által is nyíltan megosztott történetek a hatalomról és a derékba tört életekről nagyban hozzájárultak a kötet stílusához. Érdekes, hogy a börtöntapasztalat Bertók költészetének gyújtópontja, és annak ellenére, hogy addig elítélt emberként élt és attól szenvedett, később e módon felvállalja a priuszt. Mohácsi és Bertók Attila is egyetért abban, hogy a költő
megrögzötten, heti szinten, szó szerint mesélte el vallatásának történetét, és háklis volt arra, hogy a saját története hitelesen legyen elmondva.
Bertók Attila szerint rehabilitációjának része volt ez a folyamatos újramesélés: a priusz felvállalása egyrészt a saját meggyőződése arról, hogy valóban ártatlan, másrészt mások nagyon elismerték a kötetet tartalmáért és megvalósításáért. Felszabadító volt számára elmesélni, pedig unalmas volt mindig ezt hallgatni egy idő után – mondja Bertók Attila. Bár az életmű korszakolható a rendszerváltás vagy a szonettkorszak alapján is, Mohácsi szerint a költészeti korszakai, illetve az általa használt formák a meghatározóak: Nagy László és az Újhold benyomásai, a gondolati költészet, a ’80-as években kissé lazítottabb, nyelvkritikusabb irányzat (mint a Kockakövekben); ezután találta meg a szonettet, amelyet követtek rövidebb szabadversek a kissé szürrealista vonalon, de írt haikukat, két- és háromsoros verseket is.
Juhász a Bertók-projekt jövőjéről kérdezi a vendégeket: a világuralom mellett tervben van továbbra is a pécsi programok rendszeres szervezése, a költészeti díj és az Egyik rímtől a másikig podcast folytatása. Rendhagyó irodalomóra ötlete is felmerült, elsőként Pécsett és Baranyában, emellett
dokumentumfilm készül Bartha Máté rendezésében a projekt alakulásáról és a költészet jelenlegi helyzetéről.
Ezt a szeptemberi PécsLIT fesztiválon mutatják majd be, remélik, nagy sikerrel. Egy nemzetközi költészeti fesztivál ötlete is kezd kibontakozni. Zárásként mindketten felolvasnak egy-egy számukra fontos verset az Összegyűjtött versekből: Mohácsi az Azt mondja címűt választja, Bertók Attila pedig a Megmarad minden, ami elszivárog című verset. Ekkoriban voltam katona, meséli, és egymásra tudtunk találni ebben az időszakban: jobban szenvedett katonaságomtól és bezártságomtól, mint én magam.
Vágott méret #13, Debrecen, Kölcsey Art Café & Rooftop Bar, 2026. március 4.
A fotókat Pótor Barnabás készítette.
