Kosztümös
Marci elkésett reggel, neki lelkiismeret-furdalása volt, amiért nem verte ki korábban az ágyból, de olyan békésen aludt, ilyenkor kisimult az arca, rövid időre még kisgyereknek tűnt. A fejhallgatón keresztül is hallotta a dübörgő basszust, Lilla a hátsó ülésen egy szülinapi buliról mesélt, ahova jelmezben kell menni, de nem lehet ugyanabban, mint farsangkor, ecsetelte egy olyan sztár igényességével, aki nem veszi fel ugyanazt a ruhát egy évben kétszer. Kiszállás előtt azért még hozzábújt, Marci csak becsapta az ajtót, ő pedig próbálta a fejében végigpörgetni a lehetséges jelmezek listáját, amíg végiggurult az egyre kertvárosiasabb környéken. Az apja nehézkezesen száll be a kocsiba. Késtél, mondja köszönés helyett, és rögtön kikapcsolja a rádiót, benyomja a CD-t, neki pedig görcsbe rándul a gyomra, ahogy felharsan az operettdal első üteme.
– Születésnapodra veszek neked egy ébresztőórát. Tudod, hogy utálok késni – hangja szemrehányó, mintha nem ő beszélt volna a szigligeti nyaraló kertjében a házigazda szerepében tündökölve a művészkésés eleganciájáról, mintha egyszer nem a színpad felé vezető lépcsőn nézte volna végig a tánccsoportjuk előadását, mert kivételesen az apjának kellett volna elvinnie őt a művelődési házba. Mintha híres külföldi rendezővel készülő darab első olvasópróbájára tartanának, mintha nem is a dialízisre mennének a Szent Margit kórházba. – Sajnálom, apa. – Annyira rohantatok, hogy fésülködni se volt időd?
Az apja öltözéke persze kifogástalan, élére vasalt nadrág, kifényesített cipő, hanyag eleganciával felkötött sál, amit csak a kezelésekre tartogat, és az elhagyhatatlan Casablanca-kalap. – Szerintem, ha én megjelennék így a színházban, a portás megkérdezné, hogy nem érzem-e rosszul magam. – Remélem, hogy a ruhám nem az elsődleges szempont, ami alapján a munkámat értékelik… – Csak reméld. De az emberek nem vakok. Balázs se az, és lehet, hogy nálatok az iskolában nem számít, de az ő kolléganői az irodában talán nem tartják ördögtől valónak a szoknyát és a neccharisnyát. – Most mire célozgatsz? – Semmire, kislányom. Tegnap hívott egy rendezőnő, egy 1900-as évek elején játszódó filmet tervez, vagyis ilyen többgenerációs dráma, a vége talán már inkább mai, átküldte a forgatókönyvet, de még nem tudtam megnyitni, majd esetleg megnézhetnéd… Rám gondolt, nem olyan nagy szerep, de kifejezetten engem szeretne. Szlovák-magyar koprodukció, Eperjesen is kéne forgatni meg Kassán… Nem hiszem, hogy elvállalom, a színházban is számítanak rám.
Az apjáéknál a konyhában naptár, a hétfő-szerda-péntek délelőttök az időtérkép fehér foltjai. Az apja hangjából eltűnt a szemrehányás és a gúny, egyszerűen csak fáradt, ahogy lopva oldalra néz, látja a sárgás arcon a szeme alatt ülő mély árkokat.
– Pénteken meg tudlak várni, ha gondolod, beülhetünk egy kávézóba. Te mikor dolgozol tulajdonképpen?
Nehezen száll ki, de ugyanolyan svunggal csapja be az ajtó, mint Marci. Ahogy elindul a kórház felé, egyre peckesebbek lesznek a léptei, a bejáratnál cigiző egyik kékruhás nőnek kalapot emel, a nő mosolya innen is látszik.
Az igazgatónő éppen a vetítővel hadakozik, amikor az apja hívja. Kinyomja, de a telefon újra rezegni kezd, megijed, hogy valami baj van. Otthagytam a kalapom, mondja köszönés helyett. – Hát majd pénteken elhozod. – Persze, vonuljak be fedetlen fővel, zilált hajjal, mint egy eltévedt Lear király. – Nincs kétségem, hogy hatásosan tudnád előadni. – Azt fogják hinni, hogy szenilis vénember lettem. Ma úgyis korán végzel, nem? – Nem, de az értekezlet után bemegyek, ha ennyire szeretnéd.
Egy ideig bolyong az épületben, mire megtalálja a nefrológiát, már kiürült az osztály, a kezelőben pakolászó nővér arca felragyog, mikor elmondja, hogy miért jött. – Jaj, a művész úr lánya! Hogy az édesapja milyen csodás ember! Első ránézésre meg lehet mondani, hogy igazi nagy művész, érzékeny lélek, egy úriember. Mindig elegáns, udvarias, soha egy rossz szava nincs, én persze megértem, ha valaki itt kétségbeesett, de hát nem mi tehetünk róla… Múltkor még a doktornő is elpirult. – Maga szép szőke asszony, csak a maga kedvéért járok ide. Remélem a férje tisztában van vele, hogy milyen jó dolga van. Ezzel fogadta az édesapja, mikor átjött az ambulanciáról. Láttam néhány filmet, amiben szerepel, néha mesél a forgatásokról vagy színházi pletykákról, hát az egész más világ… Múltkor mindenkinek hozott egy jegyet az áprilisi premierre. Ma is viccelődött velem, hogy pénteken elvinne randevúzni, csak hát már elígérkezett kávézni a lányának… Igazán szerencsés, hogy ilyen apja van!
Az anyjáéknál áll a levegő a szobában, az anyja káposztát főz, az apja a tévé előtt ülve alszik a fotelben, melegítőnadrágban és egy kinyúlt pólóban, egy széken a kivasalt nadrág és az ing összegyűrve, gyorsöltözés a takarás árnyékában. A ruhakupac tetejére teszi a puha nyúlszőr kalapot.
Borító: Unsplash
