Egyre sűrűbben jelentkezik krimikkel Mészöly Ágnes, aki egészen 2018-ig főleg meséiről és fiataloknak írt műveiről volt ismert. Abban az évben azonban valami megváltozott: kiadta a Rókabérc, haláltúra című könyvét, amelyben egy Agatha Christie-féle alaphelyzet elevenedett meg, csak éppen kortárs magyar közegben. Ezt követően 2022-ben jött ki a Megrajzolt gyilkosságok, 2024-ben a Végzetes ütem, majd 2025-ben már a negyedik krimije jelent meg, a kritikám tárgyát képező Hajónapló. Mi bennük a közös? A nyomozó, Szabó Ágota személye, aki a Hajónaplóban is egy komplikált ügybe keveredik.
Valami elindult a kortárs magyar krimiben, elképesztő számban érkeznek könyvek ebben a műfajban. Gyakorlatilag nincs olyan szegmense a zsánernek, amit ne fedne le valaki. A sor talán a hard-boiled krimikre hajazó Budapest Noirral kezdődött még 2008-ban. Kondor Vilmos azóta is ontja magából a könyveket, de mellette Zajácz D. Zoltán, Szlavicsek Judit, Cserháti Éva, Hidas Bence, Szántó Dániel, Baráth Katalin, N. Nagy Zoltán, Patócs Ilona, Mészáros Dorka és még hosszan sorolhatnám, kik írtak már szép sikerrel a zsánerben. Berg Judit, aki Mészöly Ágneshez hasonlóan gyerekkönyvek írásáról ismert, első felnőtteknek szánt könyve szintén krimi, de azt, vagy inkább antikrimit, bűnregényt írt egy nyomozás részletességéről Milbacher Róbert is. Az is érdekes, hogy
számos olyan szerző van, aki elsőkönyvesként választja ezt a műfajt, olyan is, aki átnyergel erre,
de az is előfordul, hogy valaki csak kipróbálja magát benne. A hazai krimi előretörésének okát megállapítani nem ennek a kritikának a feladata, azonban mindenképpen meg kell említeni ezt a tényt, mivel Mészöly Ágnes is ennek az új hullámnak a jeles tagja. Mi tűnik fel még ebből a hevenyészett gyűjtésből? Az, hogy
igencsak magas a nők aránya a magyar krimiszerzők között.
Nyilvánvalóan ennek is megvan az oka. Mindenesetre Mészöly nemcsak a művei minőségével, hanem női főszereplőjének izgalmas karakterével is kitűnni látszik a termésből.
A Hajónapló története szerint Szabó Ágota (akit innentől Gotaként említek) már magánnyomozóként dolgozik (az első regényben még ügyész), de éppen az előző munkája fáradalmait szeretné kipihenni. Kapóra jöhetne neki, hogy barátnője, Zsófi elhívja őt egy északi hajóútra, a magánnyomozó azonban nem biztos benne, bír-e ennyi időt semmittevéssel tölteni. Végül bevállalja az utat, ahol azonban már az első éjszaka eltűnik egy magyar utas, Balogh Gabriella. Gotát bevonják az ügybe, ami megoldódni látszik, amikor előkerül egy holttest.
A magánnyomozó tudja, hogy gyilkos jár a hajón, valamint azt is, hogy csak az út végéig van ideje felgöngyölíteni az egyre furább esetet.
Mint említettem, Gota, kicsit hasonlatosan a hollywoodi filmek és sorozatok egyik kliséjéhez, nem is akar elmenni erre a hajóútra, de ha már ott van, akkor bűnügybe keveredik. Ebben a regényben az az izgalmas, hogy ez a motívum nem sablonos: egy középkorú, bevallottan munkaholista nőről van szó, akit a környezete nem a „világmegmentés” miatt kapacitál az utazásra, hanem pusztán azért, hogy kiszakadjon a mókuskerékből.
Mészöly hőse hihető, realisztikus karakter, az író emberivé tudja faragni őt, olyanná, akivel könnyű azonosulni.
Gondolhatunk arra, hogy sokszor káromkodik, de ide tartoznak emberi gyengeségei, mint az emlegetett munkamánia, valamint az, hogy a regény egy adott pontján csúnyán összevész a barátnőjével, akiről ebben az időszakban igen keményen is tud fogalmazni. Fontos még, hogy Mészöly nem úgy ábrázolja Gotát, mint aki könnyen megoldja a bűnügyeket, helyette
a karakter sokat épít a tapasztalatára, és ami már az első regényben is feltűnt, igazi csapatjátékos.
Ez abban mutatkozik meg, hogy a hajón Hans Stromfeld, az ottani biztonsági főnök lesz a társa, mellette Zsófira, valamint az óceánjárón dolgozó két fiatal magyarra támaszkodik, és az otthoniak is segítik a nyomozását.
Ami a nyomozást illeti, érezhető egyfajta valóságtól való elrugaszkodás. Mészöly folyamatosan utal a nehézségekre, amelyek a hihetőséget segítik, azonban nehéz lenne elképzelni, hogy egy bűnügyi felderítésben egy odatévedt magánnyomozó és a barátnője csak úgy részt vehet. Továbbá nem lehengerlő maga a történet:
a kiinduló szál egy óriási véletlenre épül, és az egész bűnténysorozat mögötti mozgatórugó elnagyolt és hihetetlen.
Az nem rossz, hogy van idődramaturgia – tizenhét nap, ami megegyezik az utazás idejével –, bár annyira feszültté nem teszi a regényt. A Hajónapló nem elég fókuszált, viszont túlírt, túlcsavart, szemben például az író első krimijével. Több közepes és egy egészen kiemelkedő fordulat azért található benne. Egyébiránt egy elem mindenképpen erősítette az autentikusságot, mégpedig, hogy a nyomozást a gyenge internethez való korlátolt hozzáférés akadályozta. Emellett
működött a regényben, hogy Gota improvizálni volt kénytelen sok esetben,
egyrészt mert nem volt körülötte egy összeszokott csapat, másrészt a nyomozási metódust sem tudta végrehajtani a megszokott módon, mert hiányoztak az eszközei (ebben hasonlít Mészöly első regényéhez). A Hajónapló azért a negatívumok ellenére jó regény. Mészöly remek érzékkel festi le a karaktereket. Gotát már kiemeltem, de
Zsófi figuráján keresztül bejönnek a műbe különböző problémák, például a nők életközepi válsága.
A két nő eltérő „pályán” van, már ami a párkapcsolatokat illeti. Gota egyedülálló, élete során több kapcsolata volt, Zsófi azonban évtizedek óta férjnél van, és az ezzel járó nehézségek is felvetődnek a regényben. Az író nyomozáskezelése számomra egyfajta sablon lebontását, vagy legalábbis a realizmus iránti elköteleződést jelzi. Egy Agatha Christie-féle regényben az a megszokott, ha a nyomozásnak mindent alárendelnek a karakterek. Itt azonban, főleg Zsófi révén,
bejön a valóság, pontosabban az, ahogyan elképzeljük azt, ahogy hús-vér emberek viselkednének ilyen helyzetben:
Gota barátnője ugyanis folyamatosan felhívja a főhős figyelmét arra, hogy ne nyomozzon, foglalkozzon a nyaralással, hiszen ezért jött.
Mészöly ezzel a realista ábrázolás felé tett egy gesztust, emellett jó érzékkel vette észre, hogy manapság az emberek mennyire közönyösek tudnak lenni, akkor is, ha körülöttük valami borzasztó történik. A szerző persze nem ítéli el Zsófit, ahogy én magam sem akarom, pusztán felhívta magára a figyelmemet ez a részlet. Ehhez társul, hogy Gota szintén őrlődik, mennyire vegyen részt a nyomozásban. Természetesen, ahogy egy krimihez illik, rendesen foglalkozik az üggyel, azonban akadnak olyan helyzetek, amikor azt mondja, most egy időre el tudja felejteni azt. Ilyet is ritkán látni krimiben.
Gota egyszerre nyomoz és nyaral, és valamiféle egyensúlyt próbál találni, mivel tudja, hogy a pihenésre feltétlenül szüksége van.
Ez az ötlet amennyire újszerű, legalább annyira el is von a regény realitásából, és kissé komolytalan hatást kelt, ugyanis furán veszi ki magát, amikor a nyomozás eseményei után Gota és Zsófi elmennek megnézni egy turistalátványosságot. Ez nem annyira szélsőséges minden esetben, mint ahogy ez a példa mutatja, valamint nem mindig ilyen hirtelenséggel történnek egymás után az események, de tény, hogy ront az összképen. Nem tartozik a regény szorosan vett cselekményéhez, azonban a környezet leírásához igen, ahogyan
Mészöly folyamatosan bedobálja a luxushajó különböző szolgáltatásait és elképesztő helyiségeit.
Nem is maguk a helyiségek elképesztők, hanem a tudat, hogy például színház is található egy ilyen hajón. Ezzel egyrészt megmutatja, milyen luxusban utaznak a hőseink, másrészt demonstrálja, mennyire részletesen megismerte a luxushajók felépítését. Ez azért fontos, mert a cselekmény egyik kulcsmozzanata, hogy egy bizonyos szöget a kamerák nem vesznek az óceánjárón, pedig releváns lenne a nyomozás szempontjából. Mészöly a részletesség iránti igényét megerősítette Nyáry Krisztián Buksó című podcastjében, ahol azt mondta,
szerinte, ha valaki egy ilyen helyszínen játszódó gyilkosságról ír, muszáj elutaznia és megismernie a hajó felépítését.
A részletességhez kapcsolódik, hogy a fejezetek elején felsorolja, éppen hol tart az óceánjáró, milyen idő várható az adott napon, valamint további paramétereket is feltüntet, bár ezek az információk sokat nem adnak hozzá a regényhez, mert nem orientálják jobban az olvasót.
Az tetszett még a regényben, hogy Mészöly egy Agatha Christie-féle helyzetet idéz meg a hajóval (gondolhatunk akár a Halál a Nílusonra), de Sir Arthur Conan Doyle-t is eszünkbe juttatja Gota és Hans nyomozópárosával. Az is utalás a Christie-regényekre, amikor Gotától megkérdezi az egyik karakter, amikor a nő már a hajón tartózkodik, hogy „Van már hulla?”. Aki olvasott a krimi koronázatlan királynőjétől, az tudja, hogy ahová Hercule Poirot vagy Jane Marple elmentek, ott valakit mindig meggyilkoltak.
Szintén Christie-regényekre utal számomra a befejezés, ahol maga az utazási társaság is bajba kerülhetne, de efölött Gota szemet huny.
Nem tudom, a véletlen műve-e, de az egyik figurának Esther Vilar a neve, ami történetesen megegyezik annak az argentin-német írónak a nevével, aki Az idomított férfi című művében kőkeményen ostorozza a feminizmust.
A Hajónapló összességében egy szórakoztató regény,
amely nemcsak a krimi szerelmeseinek ajánlott olvasmány. Aki egy izgalmas, fordulatos könyvre vágyik, nem tud hibázni ezzel.
Mészöly Ágnes: Hajónapló, General Press Kiadó, Budapest, 2025.
Borítófotó: Máth Kristóf
A fotókat Hegyi Júlia Lily készítette.
