Április 10-én a Jurányi Házban Pátkai Rozina zene, performansz és irodalom fúziójában szólaltatta meg és tette elevenné Nemes Nagy Ágnes ma is releváns gondolatvilágát. A költő örökbecsű hangja is megszólalt az előadáson, tökéletesen szervesülve az experimentális zenében és a vetített felvételek segítségével kitágított térben. Pátkai és Nemes Nagy tónusai, mint két egyszerre komoly és játékos női árnyalat, egymást kiegészítve elegyednek.
Ez a nőiség nagyon hamar teret kapott szöveg szintjén is: Nemes Nagy (Pátkai Rozina felolvasásában) „a nőről” való tudásunk teljes hiányáról és annak okairól értekezett. A női tulajdonságok mintegy homályba burkolóznak, a történelemben a nők helyén hatalmas űr van.
Nemes Nagy tárgyilagos, egyszerű és szellemes fogalmazásmódja a 21. századi feminista gondolkodók számára is igazi inspiráció lehet.
„Soha nem volt még hatalmi csoport, amely szívesen osztotta volna meg a jogait. Miért várjuk ezt a teremtés koronáitól? A férfiak ösztönösen szemben állnak a helyüket követelő nőkkel, pontosabban a követeléseikkel. Bevallottan vagy tudat alatt – idegenkednek, félnek a konkurenciától. És ezen nem érdemes csodálkozni, okosabb számolni vele…”
Az üdítő könnyedséggel tálalt radikális álláspont önmagában is eléggé kurrens, de zenével, vizuálokkal és performansszal megspékelve ténylegesen a mai közönséghez tud szólni. A lüktető elektronikus alap és a ritmikus basszusgitár (Dóczi Bence) emelte a cimbalom (Horváth Áron) és a szaxofon (Kosztolánszki Dominik) hol szárnyaló, hol imbolygó hangzását.
Ebben a finom flow-ban nem különült el egymástól Pátkai Rozina dallamos beszédmódja és mesélő énekhangja.
Szépen összefolytak egymással a felolvasott, illetve a megzenésített Nemes Nagy-szövegek. A szikrázó beatek, az énekesnő futurisztikus, arany-ezüst szettje, a geometrikus alakzatok és a műszerek zajai űr sci-fis hangulatot adtak. A zörejek, visszhangok és a roncsolt Nemes Nagy-hangfelvételek pedig a múlt és az emlékek töredékességét hozták be. Múlt és jövő szépen kapcsolódott össze tartalmi és formai szinten is. A történeti megközelítést már a költő gondolkodásmódja determinálja, szövege egyszerre múlttudatos és örökérvényű. Ezt szépen egészíti ki az est felépítése és koncepciója. Az indusztriális hangokat és képeket ellensúlyozzák az archaikus elemek, közben a zene finom flow-ja és a szavak sodrása az időtlenségbe lő ki minket.
Nemes Nagy érdeklődése a rejtett dolgok iránt olyan, mint a mélytenger vagy az űr ismeretlensége felett érzett izgalom és félelem tapasztalata. A beláthatatlan magasságok és mélységek végtelen hosszú kifeszített egyenesként hajlítják meg a teret és az időt.
Az est címe, Függőleges pillanat az alkotó érzékletes képében sűríti össze Nemes Nagy látásmódját.
A Marianna-ároktól a világegyetem sarkáig feszített vonal nagyra nyitja képzeletünk horizontját. Nemes Nagy a hatalmas, beláthatatlan dolgokról képes egy szemvillanás alatt a mikroszkopikus méretűekre terelni a figyelmünket. A hangot kísérő mozgóképeken a víz fodrozódása egyszerre tűnhet molekulák rendeződésének, vagy sejtek folyamatos mozgolódásának az emberi testben. A nem szűnő alakulás és ismétlődés ciklikussága megjelenik a természetben. A fákról készült szemcsés felvételeken, s ugyanakkor a történelem ismétlődő folyamataiban, amik az emberi természetből következnek.
De mi az erősebb, a determinizmus vagy az akarat? Hol van az egyéni döntés szerepe az ember történetében, annak kataklizmáiban és felíveléseiben? Nemes Nagy Ágnes igazságérzettől ihletett szövege döntések és álláspont fogalmai mentén értelmezi a történelmet. Apró döntéseink, amelyek ízlésbelieknek tűnnek, valójában etikai döntések. Ha meghozzuk őket, ha nem, mindenképp eljutunk egy álláspontra. Akkor is, ha ellegyintjük ezeket. „A Rajk-pert el lehetett vajon legyinteni?”
Pátkai hangja egyszerre könnyed és ólomsúlyú, mikor felteszi Nemes Nagy kérdését.
A beláthatatlan pusztítást a disszonáns hangnem, a füstben eltűnő alakok, nyugtalanító színek és sejtelmes világítástechnika helyezte át a puszta tények szintjéről zsigeri szintre. A földön betegségként végigsöprő rettegés megjelent az amorf alakot öltő vizuálokban is.
Nemes Nagy kísértés és félelem kettőséről szóló szövegét követte Monhor Viktória performansza (Zárójel bezárva: Narancsköd III.). A performansz erőteljes aktuálpolitikai felhangja a művészet szerepével kapcsolatban vet fel alapvető kérdéseket. Hogyan politizáljon a művészet? Létezik apolitikus művészet? Egy művészi döntés lehet úgy is megindokolható és helyes, hogy csökkenti a produkció fogyaszthatóságát, élvezhetőségét?
A Metropolt meztelenül, védtelenül felolvasó Monhor fájdalmas módon zökkentett ki Nemes Nagy Ágnes világából,
amiben akármeddig elbolyongtunk volna. Ugyanakkor megindokolható volt „ott és akkor” ez a felocsúdás. Látszólag ízlésbeli, de valójában etikai döntés, hogy milyen minőségű és stílusú tájékoztatást kínál fel a hatalom azok számára, akiknek csak az ingyenes, közvetlenül elérhető hírekhez van hozzáférésük. A múlt századi költő morális mércéje ma is ugyanolyan releváns, sőt, frissebb, mint valaha. A szennylappá változtatott közszolgálati média első ránézésre ízléstelen, de valójában erkölcstelen. A színvonaltalanul megírt hazugságok sorozatát végighallgatni egyszerre volt megmosolyogtató, ugyanakkor szörnyen keserű és dühítő élmény. Monhor Viktória állt minden szegény, társadalom peremén élő ember helyén, aki habos mákos recepttel hígított propagandát olvasva igyekszik eligazodni az ország és világ dolgaiban. Rosszulesett az aktuálpolitikai kitekintő, a választások hétvégéjén pedig különösen kikerülhetetlen és kényelmetlen volt ez a sötétség.
Ebből az érzésből szedett ki minket a költő letisztult, magvas lírája. A Fák című vers soraival a kérgek mélyedéseibe révedhettünk, szinte elveszve azok titkaiban. A gomolygó füstön vékonyulva suhantak át a fények. „Meg kell tanulni azt a sávot / hol a kristály már füstölög / és ködbe úszik át a fa / akár a test emlékezetbe” – szőtte tovább Nemes Nagy Ágnes gondolatainak és érzelmeinek sűrű hálóját szöveg és zene. Ha az érzelmeinknek valóban két csoportja van, az egyik csoportba „szívünk honpolgárai”, a másik csoportba pedig a „senkiföldjére” száműzött, név nélküli érzések tartoznak, akkor a Függőleges pillanat betölti azt a küldetést, amit Nemes Nagy Ágnes a költőnek (de általánosságban a művésznek) tulajdonít az érzelmek típusairól szóló elmélkedésében. Megragadja és kihozza a senkiföldjéről a névteleneket, beköltözteti őket a szívünkbe, helyet talál nekik.
Pátkai Rozina: Függőleges pillanat – koncert- és zenés performansz est, Jurányi Ház, Budapest, 2026. április 10.
Fotók: Kiss Nelly
