Ha a bábszínházra gondolunk, talán az első kép, ami megjelenik előttünk, hogy színes festett paravánok mögött 3-4 báb mesél egy tanulságos történetet, és a színlapon minden egyes előadás mellett egy-egy színész neve szerepel. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház által rendezett II. Nemzetközi Monobáb Fesztivál azonban bebizonyítja, hogy elég egyetlen alkotó és számtalan kreatív megoldás ahhoz, hogy a mese megelevenedjen. Az eredetileg kültérre tervezett, de végül a bábszínház termeiben megvalósult fesztivál minden korosztály számára kínált előadást, a csecsemőktől kezdve a felnőttekig.
A legkisebbeket egy különös, nagyszemű figura, Turlututu várta, aki a legelső pillanattól interaktív játékra, közös kalandozásra invitálta a nézőket. A szlovén Lutkovno gledališče Ljubljana és a francia Centre de Créations pour l’Enfance Tinqueux közös előadása, a Turlututu, Hervé Tullet francia szerző gyermekkönyveit adaptálta színpadra, mind szellemiségében, mind vizualitásában. A darab kifejezetten magából a könyvből csinál színházat. Míg kezdetben a játék a közönség felé fordított lapokon, közös, ritmusos számolással és az illusztrációk interaktivitásával zajlott – például közösen ráfújtunk egy oldalra, mire a másikon eltűntek a felesleges tárgyak –, egy ponton
a történet túllépett a könyvtárgyon, ahogy a lapok kivehető formátumban bábokká, tárgyakká és díszletté alakultak.
Matija Solce rendezése bizonyítja, hogy kevés kellék is elég, hogy a mese életre keljen a színpadon. Egy colostok pillanatok alatt űrhajóvá, kisházzá vagy bármivé átváltozik, amire a bolhamérettől a templomtorony méretéig alakuló Turlututunak szüksége lehet. Annak ellenére, hogy az előadás a csecsemő-színházhoz képest talán egy picivel hosszabb játékidővel rendelkezik, Maja Kunšič játéka a könnyen megtanulható rigmusokon, a bolhaméretű Turlututu közös keresésén keresztül végig fenntartja az érdeklődést. A darab végére még a kezdetben bizonytalankodó gyereknézők is lelkesen válnak bábszínésszé, hogy illusztrációk segítségével Turlututu herceggé, Tarlatata hercegnővé, illetve a hozzá vezető vonat mozdonyává és vagonjaivá váljanak.
A pöttöm-színházi előadással egy időben a Mesebolt Bábszínház Fábólfaragott Péter című produkciójának premierje zajlott Kovács Bálint tolmácsolásában. Majd a nézők találkozhattak Ragacs mesterrel a Griff Bábszínház ezermesterével, aki villanyszerelés közben gyermekkori emlékeibe avat be minket. Piros, fém szerszámos ládájából csillagokat csavarozó csillagcsavarhúzót, hisztigátló krémet, kesztyűbe dudáló kesztyűt varázsol elő.
Matola Norbert varázsládája segítségével könnyedén ragadja meg a gyermeknézők figyelmét, kérdez, beszélget és rendezkedik.
Ám mikor elérkezünk gyermekkori emlékeihez, találkozásához egy tündérrel és a meseautó megszerzéséhez, az előadás ritmusa kizökken az addigi gyors ritmusából, és kissé lassabbá válik. Az Autósmese Berg Judit Hová tűnt a kistigris? című meséjét dolgozza fel, amelyben az orrmandulaműtéten hősiesen átesett Turbó Dani találkozik egy tündérrel, akitől igazi piros autót kér. Ragacs mester hirtelen régi motoros bukósisakot ölt, majd autóvá változó piros szerszámos szekrényével hősies kisgyermekként veti bele magát a kalandokba, hogy beszélő autója segítségével az állatkertből elrabolt kistigris nyomába eredjen.
Csató Kata rendezése találékonyan aknázza ki a szerszámos láda tárgyaiban rejlő lehetőségeket.
Elég egyetlen zsebkendő és egy gyűrött gyerekrajz, hogy egy tündér, egy régi rádió, egy láda és egy beszélő autó jelenjen meg a nézők szeme előtt. Ugyanakkor, míg a tárgyanimáció magával ragadó, az autó hangját adó kisfiú hangfelvételei alig hallhatóak. Ez azonban nem tartja vissza a gyerekközönséget attól, hogy beleéljék magukat a színház szerelőjének történetébe. A darab végén egy kislány meglepve kérdezte édesanyját, hogy mivel az ezermester elment, hogy még több dolgot szereljen meg, vajon mikor kezdődik maga az előadás.
A modern, szerelős és autós közegből a halhatatlanság üldözésének népmesei tündérvilágába csöppentünk Fabók Mancsi A halhatatlanság országa című darabjában. Az elmúlástól megrémülő királyfi meséjéből számos bábszínházi adaptáció készült, feldolgozta a Vaskakas Bábszínház, a Csodamalom Bábszínház és tantermi előadás is született belőle. Fabók Mancsi darabja mégis folyamatosan képes újat mutatni egyszemélyes vásári bábjátékával, amit
nehéz lenne máshogy jellemezni, mint hogy utánozhatatlanul fabókmancsis.
Az előadás kezdetén népies beszéddel közli a felnőttekkel, hogy csak gyerek felügyelete mellett maradhatnak a teremben, a gazdátlan csellengőket pedig egy kislány nézőre bízza. Majd feltárul a Mátravölgyi Ákos által tervezett fadoboz, tetején a világ és az idő szimbólumaként egy kerék, amely forogni kezd, ahogy a királyfi elindul a Halhatatlanság birodalma felé. Útja során hiába tartóztatja fel őt egy idős asszony, ki ezer évig kaparja körmével a hegyet, vagy a hozzá csábítóan hasonló (és bábtechnikájában is megegyező) kétezer évig varró királylány, végül eléri a Halhatatlanság Királynőjének várát. Nehéz egyetlen megoldást, technikát kiemelni a darab szerves egységéből, amelynek szálai összefonódva mutatják meg Fabók Mancsi színházának koherenciáját. A színésznő
átalakulásainak tárháza kimeríthetetlennek tűnik, hangja légiessé és fenségessé válik a Halhatatlanság Királynőjének mozgatójaként.
Majd kendőt kötve, műfogsorral enyhén ijesztő, de humoros öregasszonyként testesül meg, végül karját fekete lepelbe dugva az öreg, de magányos Halál óriásbábjaként lép elénk. Mindeközben fiatalasszonyként mesél,vagy határozott rendezőként utasítgatja a népzenei dallamokat szolgáltató együgyű zenészt, akit Keresztes Nagy Árpád alakít. A bábtechnikák a szereplők történetben elfoglalt helyéhez illeszkednek: a varázsvilágnak kiszolgáltatott Királyfi kicsinységét a kesztyűs báb jelképezi, ami fölé könnyedén magasodik a Halhatatlanság Királynőjének pálcás bábja, illetve teljesen eltörpül a Halál ráncos arcú óriásbábja mellett. A darab minden eleme a népi kultúrát tükrözi, ami megtestesül a bábok kenderhajában, a jelmezekben, a hangszerekben, illetve a mesék kerek világát ábrázoló kerékben.
Némileg fagyasztó a váltás, ahogy a magyar mesék világától jóval északabbra kalandozunk, a vastag hó és jég birodalmába, ahol az északi fény mutatja az utat a rénszarvascsordák számára, kik élelmet keresve járják a vidéket. A Griff Bábszínház Rénszarvasasszony című előadásának minden eleme az északi világról, hidegről, küzdelemről suttog. A mese a rénszarvasokat vezető Mientus asszony és fia küzdelmét mutatja be, ahogy a fagyos leheletű Árkapó elől keresnek menedéket, akitől egyedül a Mientus herceg álmaiban megjelenő lány mentheti meg a csordát. Ha a színlapon nem szerepelne, hogy egy számi mesefeldolgozást látunk, a színpadkép Matola Norbert által tervezett minden eleme azonnal nyilvánvalóvá tenné ezt.
A sámáni rítusmaszkokat viselő, díszesen faragott fatönkök a Mientusok animizmusát jelképezik,
ahogy a szarvaslét és emberlét mezsgyéjén járnak. A mozgatható, bőrhatású merített papír díszletek az őslakosok sátrait idézik, míg a gallyakból és fából megformált apró rénszarvasok házilag készített gyerekjátékoknak tűnnek. A rituális hatást erősítik Stekbauer-Hanzi Réka ringó, légies mozdulatai, aki olykor a süvítő szelet, olykor a hullámzó, az emberi és szarvasvilágot elválasztó folyót testesíti meg. Ugyanakkor a maszkok mozgatása egy-két jelenetben némileg elsietve hat a rítusokat idéző, lassan hömpölygő történetszövéshez képest. Hasonló kettősség jellemzi Baricz Gergely dalszövegeit és zenéjét is: míg egyes dallamok hatására a szemünk előtt elevenedik meg a jéggel borított, kietlen vidék és a hideg, amelybe belevacog az ember foga, a történet szövetébe illeszkedő musicaleket idéző dalok kissé idegenül hatnak ebben a környezetben.
A fagyos légkört nevetés váltja fel, amikor Bohus, az Arany Kés díjas böllér az összkomfortos útiszettjével háromszor eltévedve benyikorog a terembe. A papucs-zokni kombóban, neonzöld gatyában, rózsaszín Adidas övtáskával és (talán tescós?) műanyag szatyorral felszerelt alak már önmagában humoros hatást kelt, és akkor még nem is kezdett el társalogni a nézőkkel. A KL Színház és a Kabóca Színház közös alkotása alapvetően A kisgömböc lenne, amit tisztességesen elmesél Bohus. De a történet igazából lényegtelen, Czéh Dániel előadásában a kolbásztöltés receptje is érdekes. Hogy vajon az elhangzottakból mennyi Markó Róbert írása és mennyi a színész improvizációja, nagyjából lehetetlen lenne megmondani. A néző talán akkor fog gyanút, mikor
a pesti lakásban felnevelt kisgömböc bekapja Gizi nénit a tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíjával együtt.
Egy pörgős, vásári bohóctréfa az egész, ahol nincs szükség díszletre vagy zenészekre, az összkomfortos útiszettből JBL hangszóró kerül elő, majd telefonról lehet kolbásztöltős, malacölős stb. zenét választani a Bohus playlistből. A színész nem fárasztja magát azzal, hogy a színpadon maradjon, kolbászbélt nyom a nézők kezébe, majd felpumpálja azt, a mese négy női szereplőjét pedig a közönség soraiból választja ki. Schneider Jankó rendezése jó érzékkel mozgósítja Czéh Dániel energiáit, aki a spirituális böllér szerepében verseket idéz, etimológiát ismertet, miközben megállíthatatlanul megy a storytelling, amit csak néha szakít meg egy-egy „Sietek!” felkiáltása, hiszen ő csak munkába igyekvés közben tévedt be hozzánk. Vásári komédiásként már az első pillanatban felméri közönségét, és kiaknázza a lehetőségeket: amikor szereplőket keresve a nézőtérre siet, a szakmai közönséget látva felkiált: „Itt csak színészek vannak?!”
A mesei világtól még távolabb kerülünk a fesztivál utolsó, ifjúsági és felnőtt előadásán, ami Frida Kahlo életét és festészetét helyezi fókuszba. A Barabás Bíborka által írt és rendezett darab
a báb és a test kettősségén keresztül a festő küzdelmét ábrázolja a villamosbalesetben összetört testével, illetve annak korlátaival.
Míg a törékeny, mozgásképtelen testet egy, a Kahlo festészetére jellemző motívumokkal díszített gipszfűző testesíti meg (Ágfay Míra munkája), ami zsinórokon lógva képtelen megszabadulni saját korlátaitól, addig Barabás Bíborka Frida szerepében mozog, mesél és énekel. Bár az előadás ismerteti Frida életének főbb eseményeit, a hangsúly nem az életrajz részletekbe menő taglalására, hanem a festő művészetében fellelhető hatására (a baleset, a férj hűtlensége, a vetélések) helyeződik.
A szexualitás és a folyamatos vetélések kudarcának témái a festmények színpadi ábrázolásában öltenek testet,
ahogy például a torzóból kitépett, megfeszülő vörös fonalak megidézik A Henry Ford Kórház című képet. A hangulat végig érezhetően baljós, ahogy egyes jelenetekben a sötétből hirtelen felvillanó vakuszerű fényben kirajzolódik a halál mexikói istennőjének virágokkal díszített koponyamaszkos alakja, aki kígyózó léptekkel táncolja körül a torzót. Ahogy Kahlo festészetében a sárga pillangó mint a lélek szabadságának szimbóluma folyamatosan jelen van, úgy ólálkodik körülötte a színpadon a maszkos halál, míg végül egy aranykereten elnyúlva régi barát tekint le a festőre, életre keltve Az álom (az ágy) című festményét.
A Szombathelyen megrendezett Nemzetközi Monobáb Fesztivál immár a második alkalommal változatos programokon és produkciókon keresztül hangsúlyozza, hogy
az egyszemélyes bábelőadások során a színész képes egyszerre százféle szerepet megformálni a színpadon,
és olyan atmoszférát teremteni, ami újra és újra lenyűgözi és magával ragadja közönségét.
II. Nemzetközi Monobáb Fesztivál, Szombathely, 2026. június 5.
A borítóképen a Fábólfaragott Péter előadása látható (forrás: savariaforum.hu)
