Egyenlítői éjszakák
Képernyődön keresztül nyúlok ki érted,
leoldom derakadról a körutat, mielőtt
hajad selyemszálaiba gabalyodnának az elektronok
és szenes maradna a bőröd.
De kivarrt szemhéjak figyelnek minden sarkon,
bérházak ajtajában műanyag macskák sírnak,
szedetlen lógunk a kapaszkodókon.
A szikla belsején keresztül foglak.
A tömeg kegyelmez,
függőleges a vonzás,
a csoda addig köt,
amíg elmaradhat.
Távolodó sebszélek
Megszámolod az oszthatatlant,
az eltört pálcákat Isten körmén,
zsebében a felcserélt lábcédulákat.
Visszaviszel minden késszúrást,
ami hat hétnél hamarabb gyógyult.
Halványzöld
Halványzöld szobában ülünk,
a távolból alig kivehető az őrület határa.
Figyeljük, ahogy
ezer kilométer mélyről kúsznak fel a nappalok
egy kávéházi asztal véresre borotvált lábán.
Végül a nyári konyha kelttészta-fala marad,
provance-i olajfa szemöldököd,
a kisföldalattitól eldugult érhálózatod
és a fényes tűzhely méhe anteflexióban.
Ha nem jössz, a szántás bőrét is
magamra veszem.
Jelenvégek
A hó alulról hull,
kő csak fölfelé eshet.
Az idő ujjlenyomata melanómád.
A fülzsírban alvadási pontod,
a sűrített téglaporban vágni lehet a várost,
vagy a centit, ha mégsem.
Hiába fed gótikus apszis,
homlokod gúnyos freskói belülről néznek:
oda-vissza változol rajtuk.
Térdem konyhakő,
a tél tejcsuporzománca csattan,
az égen torlódik a jég.
Kereszt-transzformátor,
kábel-Krisztus,
kozmikus ketrec.
Ha egy, akkor a sok közül,
ha sok,
akkor egy sem.
A tenyér törésvonalai
Itt senki sem nézi ki őket a szűkebb értelemből,
tenyerük az érme taszító oldala.
Vizeletszagú melegben az eget
hátukon véresre vakartad.
Borító: Unsplash
