Az idei év eddigi egyik legjobb sorozata egy fiatal anyáról szól, aki egyedül maradva gyermekével a megélhetés érdekében OnlyFans-modellnek áll. David E. Kelley megtalálja a módját, hogy ez a történet egyszerre szóljon az örökölt családi mintákról, a test szabadságáról, a szexmunka megítéléséről és egy leszakadó társadalmi rétegről is.
Az OnlyFans anélkül vált a közbeszéd részévé, hogy megpróbáltuk volna össztársadalmi szinten elemezni, mi is történik ezen a platformon. Azért sem egyszerű ez a feladat, mert bár van egy automatikus asszociációnk a szó hallatán, a platformon több típusú tartalom érhető el, nem kizárólag a direkt meztelenség van fókuszban. Az OnlyFans ráadásul a klasszikus hatalmi struktúrákat is (legalábbis részben) felrúgja, hiszen a kreátorok maguk határozzák meg, milyen tartalmakat tesznek fel a platformra, sőt, az áraikról is ők döntenek, a bevétel nagyobb része is hozzájuk kerül (bár a felület is „adóztatja” az alkotókat). Azt azonban nem állíthatjuk, hogy ezzel teljesen eltűnnek az egyenlőtlenségek, hiszen ahogy a sorozat története is hitelesen bemutatja, sokan az anyagi kényszer miatt választják ezt a tevékenységet.
Az OnlyFans pedig végső soron még szélesebb körben tette elfogadottá a test kizsákmányolását,
noha másik oldalról talán tett valamennyit a szexmunka megítélésének árnyalásáért. David E. Kelley – akit legtöbben a Hatalmas kis hazugságok alkotójaként ismernek – jó érzékkel talált témát és alapművet Rufi Thorpe regényében. Szerencsére egyáltalán nem a téma bulváros oldalára koncentrált, hanem teljes társadalmi tablóval, hiteles emberi sorsokkal egészítette ki a képet.
Főhősünk, Margo (Elle Fanning) egy tehetséges fiatal lány, aki előtt minden ajtó nyitva áll. Egészen addig, amíg viszonyba nem bonyolódik egyik professzorával (Michael Angarano), és teherbe nem esik a férfitól. És bár mindenki az ellenkezőjéről akarja meggyőzni,
Margo megtartja a gyereket, majd hamar szembesül az anyagi nehézségekkel. Ekkor jön az ötlet, hogy regisztrál az OnlyFansre.
És bár kezdetben valóban csak nagyon visszafogott képeket posztol, az egyre nagyobb kereset reményében a tartalmak is explicitebbé válnak. A gyereket viszont el akarják venni a lánytól, és még egy rég nem látott apa (Nick Offerman) is feltűnik, tovább bonyolítva az eseményeket. Ha valaki sok kortárs sorozatot néz, idővel észreveszi, hogy a manapság sokat emlegetett, gazdagon díjazott szériáknak van egy sajátos fogalmazási módjuk. Ezt leggyakrabban a dramedy kifejezéssel szokták illetni, és valóban kevert műfajiságról van szó. A címkék helyett azonban inkább arra érdemes figyelni, hogy milyen finoman egyensúlyoznak ezek a művek a különböző hangnemek között. A Margo bajban van klasszikus értelemben nagyon ritkán vicces, inkább
harsány, excentrikus karaktereket mozgat, viszont minden esetben meg tudja mutatni a felszín alatti nagyon is tragikus sorsot.
A határvonal pedig sosem elvágólagos, az egyik pillanatban még jól szórakozhatunk a karakterek különcségén, a másikban viszont hirtelen szembesülünk azzal, min is nevetünk.
Manapság népszerű pszichológiai téma a transzgenerációs traumák szerepe az egyén életében. A Margo bajban van nem erőlteti túl, hanem apró jeleket helyez el ezzel kapcsolatban. Kiderül például, hogy Margo anyja, Shayanna (Michelle Pfeiffer) is fiatalon esett teherbe, és a hírhedt Hooters étteremben dolgozott, amit később a történet során a fejéhez is vágnak.
Michelle Pfeiffer alakításában olyan anyát ismerünk meg, aki inkább barátnője szeretne lenni a lányának,
de a sorozat bemutatja ennek a dinamikának a korlátait is. Ahogy az anya is excentrikus, klasszikus „ami a szívén, az a száján” karakter, úgy az apa is különös figura. Jinx egykori pankrátor, aki folyamatos küzdelmet folytat a kábítószerekkel, és lánya életében sem úgy volt jelen, ahogy azt egy klasszikus apától elvárjuk. A színes kompániához pedig olyan mellékszereplők csatlakoznak, mint Greg Kinnear, aki Shayanna új férjét játssza, vagy Nicole Kidman, aki az egykori pankrátorból lett ügyvédet alakítja. A sorozat a családon keresztül egy olyan társadalmi réteg mindennapjaiba enged bepillantást, amit az amerikai szlengben white trashként szoktak emlegetni.
David E. Kelley nagyívű társadalmi megfejtések helyett ennek a csoportnak az igazságát keresi.
Bemutatja, hogyan nézik le őket, és azt is, hogy bennük ez micsoda önérzetet is ébreszt. Ami viszont szinte lehetetlennek tűnik, az a felemelkedés, nem egy, hanem mondjuk két lépcsőfok átugrása a társadalmi ranglétrán.
Erre lesz jó példa Margo története is, hiszen tanulni, fejlődni szeretne, de kihasználja őt egy kulturális és anyagi értelemben is hatalmi pozícióban lévő férfi. A főhős története a társadalmi mondanivaló helyett a személyes szálra koncentrál, és hitelesen mutatja be, hogy a nő zsigerileg érzi, neki fel kell nevelnie a gyereket, gondoljon róla bárki bármit.
Margo mindenkivel szembeszáll, akár szülei próbálják lebeszélni útjáról, akár kisfia apja akarja tőle elvenni a gyereket,
az összes ellenzővel szemben hitelesen tudja képviselni, hogy miért is kellene bárkinek pálcát törnie felette, hiszen a saját testéről csakis ő hozhat döntést. Az egyik legerősebb jelenet ilyen szempontból, amikor Margo anyja felajánlja a lánynak, hogy valahogy kifizeti helyette az adósságait, Margo viszont azt mondja, hogy talán akkor sem akarná abbahagyni újdonsült karrierjét. A készítők árnyalják a motivációs bázist, nem tagadják el a hatalmi struktúrákat, de nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy valaki valóban örömet, motivációt lel ebben a munkában.
A sorozat ehhez kapcsolódóan a szexmunka méltóságával kapcsolatban is szót emel,
amellett érvelve, hogy nem lehet leegyszerűsíteni ezt annyival, hogy valaki a testét mutogatja. Az OnlyFans bizonyos esetekben legalább annyira szól a fantáziákról, amiben részben a kreátor, de a hatalmi struktúráknak megfelelően nyilván inkább a befogadó képzel el magának egy világot, amiben önmaga lehet.
A tartalmi mélység mellett a Margo bajban van szakmailag is kitűnő sorozat. A legnagyobb figyelmet az Emmy-jelölésekkel jutalmazott színészgárda kapta.
Elle Fanning tökéletes választás volt a főszerepre, hiszen kiváló komika, de kompetens a drámai oldalon is,
ahogy Michelle Pfeiffer is meglepően hiteles ebben a tőle meglehetősen szokatlan anyaszerepben. De az igazi színészi reveláció Nick Offerman, akinek bár volt már remek alakítása például a The Last of Us-ban, talán nem túlzás azt mondani, hogy karriercsúcson teljesít. Úgy formálja meg Jinx karakterét, hogy minden pillanatban látjuk, benne van a düh, a szeretetéhség, az elkövetett bűn, de leginkább valami elemi szomorúság és jóság, ami miatt megértjük, hogy a számtalan hibája ellenére a családja miért nem mond le a férfiról.
Az Apple TV szériája formailag is izgalmasabb, mint a legtöbb kisképernyős darab.
A készítők kompetensen emelik be a közösségi médiát, a 4:3-as képarányt, és kreatívak azok a tartalmak is, amiket Margo előállít.
A környezet, a tárgyi kultúra pedig úgy koszos, hogy az nem válik elcsépeltté, bemutatja a felszíni csillogás mögött már felsejlő rothadást. Az első évad kerek történetet mesél el, de a készítők az utolsó pillanatokban teremtenek lehetőséget a folytatásra, amit időközben be is jelentettek. Bár az alapkonfliktus tulajdonképpen lezárul az utolsó epizódban, vannak annyira érdekesek a karakterek és színes a megismert világ, hogy adjunk esélyt a folytatásnak.
Margo bajban van (Margo’s Got Money Troubles), 2026. Kreátor: David E. Kelley. Szereplők: Elle Fanning, Nicole Kidman, Nick Offerman, Michelle Pfeiffer, Greg Kinnear, Thaddea Graham, Michael Angarano. Forgalmazza: AppleTV.
A Margo bajban van a Magyar Filmadatbázison.
