Az amputált karú lázadó dala
merénylet előtt
Haldokló király, a kezem öl meg,
az én kezem, a mi kezünk,
akik serénykedünk a gyárban,
mert füst száll munkánk nyomán.
Igen, sűrű fekete füst száll a földre,
az égre, hogy az erkélyre kiállva
mélyre szívd, utálatos király.
Haldokló király, az erkélyeden
reggelente méricskélted,
mit ér itt e tartomány. Földje jó,
mert serények, akik művelik.
Holnap már nem nézhetsz
se a gyárra, se a földre,
mikor a kezem gyorsabb lesz,
az én kezem, a mi kezünk.
A futószalag mellett gyorsabban
kalapál, hatékonyabban vet a földbe,
ha koronád az erkélyről lehull,
utálatos király. A kezem magáért,
az én kezem, a mi kezünk,
magáért serény. Köhögj csak!
Még utoljára nyúlj ki földedért.
műtét után
A király halott. E föld itt minket illet.
Angyalok kürtje a répa roppanása,
a gyári lámpa a mennyek fénye.
A bőség kosarát nem tizedelik,
csak a hőség és a váratlan áradás.
A kezem se nem vesz, se nem ad,
hogyan épül itt gát, fóliasátor?
Nőj vissza, karom, magától nem megy,
kéz kell, az én kezem, a mi kezünk.
Dicső nap volt, mikor füstbe takartuk
a holdat és a csillagokat. Dologtalan
vagyok, mondják most, és éhezem.
A király halott. Arannyal pótolta
annak idején a csontokat.
A bőség kosara, íme, földre borult,
és gyümölcsönként rohad ránk.
Fáradt lábam nyúl csak előre,
és széttrancsírozza a kövér epret.
Rácsapnak, és kezeskednek,
hogy megtérüljön minden kár.
Barátom, emlékszel, néztük a füstöt,
de hogy mit ér itt e tartomány, most
az érdekel egyedül. Annyit ér,
amennyit a kezem, az én kezem,
a mi kezünk. És még várod,
hogy csonkolásig serénykedni
majd az új királynak esküszünk?
Pokoli vásárfia
Nem a költészetért szálltam pokolra,
hanem összegezni minden tudást.
A pokol tüzét is tenyerembe veszem,
hogy a sötétlő erdő fénybe boruljon,
zsebem a kvantumfizika
és a pszichológia legkorszerűbb
eredményeivel tömöm tele.
A gejzírek nem köpnek írt.
Vergilius az aulában fizet egy kávét,
és különös dolgokat kóstoltat velem.
Tudósok és ördögök is biccentenek,
alighanem mindegyikről írt már
valamit a füzetbe, amit magával hord.
A költészetért szálltam pokolra,
mondom az ördögnek,
aki a pszichológiát rángatja zsebemből,
és rosszul lesz, ha Vergiliusszal
énekelni kezdünk. Minden költő bereked.
A költészetért szálltam pokolra,
mondom Lucifernek,
aki megrág és kiköp minden atomot.
Vergilius sír. Többet tudunk, mint
halandóknak illene. Könnyei
nem apadnak, hát éneklek helyette:
a pokolba a költészettel, pokolba
mindennel, ami összegezhető!
Öt versszakhoz túl sok itt az ördög,
két élet, egy sötétlő erdő.
Borító: Unsplash
