Magyar rövidfilmek mutatkoznak be és kerülnek a kísérőprogramok középpontjába 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben.
A Go Short fókuszában a legjobb frissen forgatott európai rövidfilmek állnak.
Jövő tavasszal a szervezők elmondása szerint Magyarországnak és az itteni rövidfilmnek kiemelt figyelmet szentelnek a kísérőrendezvényeken. A magyar alkotásokra fókuszáló három program a helyi filmkultúra jelenében és múltjában kíván elmélyedni.
Magyarország hollandiai nagykövetségének támogatásával filmgyártók is meghívást kaptak, amelyek pódiumbeszélgetések formájában mutatkozhatnak be a fesztivál közönségének. Egyelőre még nem ismert, pontosan mely filmeket és forgalmazókat választották a szervezők.
A 2019. április 3. és 7. között zajló filmfesztiválra mintegy 19 ezer látogatót várnak.
A fesztivál programjában több mint 300 film lesz látható, a vetítéseket műhely- és panelbeszélgetések is színesítik majd. A szervezők szerint az animációs és klasszikus rövidfilmeket is felvonultató 11. Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ajtókat nyit a szélesebb közönség, valamint a nemzetközi filmvilág felé.
Forrás: MTI, fotók: a Go Short Facebook-oldala