Amennyire egyértelműek a heteronormatív szerelmi líra határai, olyannyira képlékeny a queer költészet fogalma. Ez persze a fennálló konvenciók függvénye. Egy szerelmes vers esetében nem szükségszerű rákérdeznünk, hogy az mitől szerelmes vers, azonban egy queer szövegnél szinte elmaradhatatlan a kérdésfelvetés. Mi a queer irodalom? Csak az, ami explicit módon jeleníti meg a másságot vagy azon írások köre is, amiben sugalmazva van a téma? Az Orlando queer regény, de a Dorian Gray arcképe már nem biztos? Nehéz irodalomelméleti kérdés, minden bizonnyal nincs is rá egyértelmű válasz. Gerevich András legújabb könyve a legegyszerűbb válasszal él: figyelembe se veszi a problémát. A kötet alcíme: Válogatott, átdolgozott és új queer versek (1995-2025). Ezek tehát queer versek. Hisz annak vallják magukat. Azok, amik és kész. Az XXX kendőzetlen, őszinte tabló. A lehető legtermészetesebb hangütés a lehető legtermészetesebb dologról: a szerelemről.
Kiváltképp nehéz válogatott verseskötetről kritikát írni, a recenzens akarva-akaratlanul dilemmahelyzet előtt áll. Ha azon szempontok alapján vizsgálja a kötetkompozíciót, melyekkel az új megjelenéseket szokta, olyan mintha többet várna el tőle. Ha viszont az elemzés során nem veszi figyelembe a kötetstruktúrát, mellőz egy lényeges szempontot. Ez a probléma az XXX esetében is előkerül. Hozzá kell tenni, hogy ez nem Gerevich András verseskötetének hibája, inkább annak a könyvformátumnak a hiányossága, mely szervesült a magyar irodalmi hagyománnyal. Mintha nem is verseskötetekként tekintenénk ezekre a kiadványokra, hanem verseket összegyűjtő könyvtárgyakként. Olyasmikként, amiket nem végigolvasunk, hanem bele-belelapozgatunk. Sokkal inkább autonóm könyveknek érzem azokat a válogatásköteteket, melyek a korábbi szövegek időrendi egybegyűjtése helyett azok újszerű összerendezését hajtják végre.
Az XXX megpróbálja mindkét stratégiát egyszerre működtetni, ezzel viszont kissé zavarossá teszi a struktúráját. A kötet cikluscímeiként a korábbi könyvek címei állnak, ezek időrendben követik egymást. Azonban a ciklusokon belül az egyes művek nem minden esetben követik eredeti sorrendjüket. Emellett az első és második könyv anyaga között találni két kötetből kimaradt verset, a végén pedig négy, kötetben még meg nem jelent szöveget.
Jelen esetben jobb döntés lett volna bátrabban újrarendezni az összeszedett versanyagot,
elkerülve ezzel annak a veszélyét, hogy az itt-ott egymás mellett elhelyezkedő, hasonló hangoltságú versek monotonná tegyék néhány oldal erejéig az anyagot. Azért is fontos, hogy hogyan követik egymást a szövegek, mert az XXX Gerevich életművének legjavát gyűjti össze: erős, precízen összerakott verseket vonultat fel. Egy pillanatig sem érződik, hogy a könyv az eleve elrendelt tematika okán „töltelékversekkel” dúcolná ki az anyagot. Ez pedig igencsak jól szemlélteti Gerevich költői életművének következetes, organikus épülését és töretlen kontinuitását. Az XXX nem csupán betekintést nyújt az életműbe, hanem meg is méri azt, az eredmény pedig nem hagy kivetnivalót maga után.
Gerevich verseinek erőssége, hogy a férfiszerelem megélésének milyenségét és intenzitását konzekvensen, de változatosan, merészen, mégis érzékenyen tudja bárki számára átérezhetővé tenni. Szenzibilis poétika, mely nem fél a díszítés technikáitól, ugyanis képes ellensúlyozni szuggesztív megoldásait. Állandó módszere a „queering” mint defamiliarizáció: azon dekonstrukciós eljárás, mely az ismert jelenségvilágot kimozgatja természetes rendjéből, és a másság képzeteivel formálja újra. Ennek értelmében
Gerevich szövegei bár alkalmazzák a szerelmi költészet toposzait, újra is értelmezik azokat:
például a rózsabimbó a legtöbb folklórban a serdülő lányokat szimbolizálja, a Magán Pompeii című versben azonban a férfi hímvessző hegyét jelöli. A természeti képek rendszeresen (homo)erotikus allúziókkal töltődnek: „Kell bőrömnek a bőröd, / mint tojásnak a madár hasa” (Bőrömnek a bőröd); „megpróbál bejutni szádba / a nap” (Ágyunkon a reggel); „durva nyelv a rét: / lenyalja rólam az izzadságot” (Tavasz); „A vakító éghez / dörgölőző tenger: / izmaid hullámzása” (Marmaris); „begerjedtek még a fák is” (Amíg alszom). Persze, a szerelem nem minden esetben fenékig tejfel. A rózsaszín felhő mögül gyakran bukkannak fel a lemondás (például Volt szeretők sétája, Kalitka) vagy épp a szégyen és a szorongás témái (például Családi vakáció, Az új kukásfiú). A letargia és apátia mozzanatai viszont nem hatnak kisebb poétikai erővel, mint a szenvedély képei.
A művek egymással szembenálló esztétikai minőségeket is képesek úgy összedolgozni, hogy azok harmonizáljanak. Szép és rút, puritán és dekoratív, díszes és nyers – ilyen és ehhez hasonló hatások elegyednek. A bűzlő verejték „testből kicsorgó mézzé” (Napolaj), a csók „húsba fojtott beszéddé” válik (Erkély), szemléltetve ezzel, hogy
a testiség és vágy képzetei nem mentesek az ambivalenciától és disszonanciától, lényegüket éppen ezen sajátosságaik adják.
Bizonyos szövegek még az erősen pornográf képeknek is képesek érzékeny és erotikus tónust kölcsönözni: „Az ágyam kéjes nyelv: / ügyetlenül masszíroz és durván” (Sárkány); „A genny lávafolyama átölel: / földön fetrengő gipszalak leszel” (Magán Pompeii). Mindez különféle versnyelvek révén testesül meg. A költői képekben tobzódó, apróbb érzetek felnagyítását célzó, gyakran a testiség mibenlétével foglalkozó, többségében rövid verseket (például Kalóz, Marmaris, Magán Pompeii) ügyesen ellentétezik a szikárabb, élőbeszédszerűbb, történethangsúlyos szövegek (például Kalitka, A gimnazista, Stalker).
Találni még allegorikus, mégsem didaktikus, tanköltemény jellegű műveket is, melyek a vágy természetét kísérlik meg feltérképezni
(például Desire, Férfi és nő, Űrutazás). Utóbbiak közül kiváltképp fontos szöveg a Férfi és nő, mely az XXX kulcsszövegeként is funkcionál. A könyv nyitóversében, a Teiresziászban megfogalmazott programtétel – „Ha szereted, hogy férfi vagy, / szeresd magadban a nőt is” – poétikai kifejtéseként is interpretálható vers remekül sűríti az XXX központi gondolatait: a szerelem és a vágy anyagtalan, androgün természetű, nincs végső meghatározottsága, hisz lényegét mindig más tölti ki. „[N]incs férfi és nő, / csak a nemtelen / végtelen.” (Űrutazás)
Igencsak izgalmas összevetni a korai, még titkolózó „closet narration”-t (Susan S. Lanser) alkalmazó verseket a Férfiaktól kezdődő és a homoszexualitás témáját expliciten feltáró szövegekkel. Czucz Enikő Test, identitás, szerep című tanulmányában amellett érvel, hogy az Átadom a pórázt című debütkötet bár még nem fedi fel magát, „nem coming outol”, a választott költői stratégiái már eleve lehetővé teszik, egyszersmind kijelölik a queer olvasatot. Ez abból adódik, hogy az Átadom a pórázt képhasználatai, poétikai metodikái nem különböznek lényegesen a későbbi művek stratégiáitól – szemléletes példa az alábbi részlet: „hegyes a csőr, / mely esténként buzerál” (Galambok). Ami érdekes, hogy
az XXX az első verseskötet értelmezési horizontját visszavonhatatlanul lecseréli:
amik korábban „queer coded” szövegekként álltak elő, azok most explicit queer versekként szerepelnek. Az Átadom a pórázt így utólag „bújik elő”. „Kamaszkorodban címet adtál / a testednek, mint egy regénynek: / beléd szeretnék lapozni, ujjammal és / tekintetemmel oldalról-oldalra lassan / végigmenni rajtad, kiolvasni téged” – néhány verssor az Orlando a medenceparton című versből. Az XXX ilyesfajta olvasások gazdag sorozata. Lenyomata annak, ahogy a nyelv udvarol, olykor félszegen, máskor szenvedéllyel a témájául választott érzelmeknek.
Gerevich András: XXX, Okapi Press, Budapest, 2025
A borítófotót Oláh Gergely Máté készítette.
