A Fidesz-székház előtt
megcsókolom a szád.
Mint a francia nyelv, szavait
nem értem, de szépnek találom.
Nem értem, csak érzem benne
anyáim testét. Puha, nem erőszakosan
torlaszol. A barikád, az igen,
egyik sétánkon tervezzük ide, hogy buzik
csókolózzanak rajta.
Nem gyűlöllek, helyette a múzeum
kertjében kekszet és almát ebédelünk.
Zárásig nézzük a képeket, csak a sarokban ül
egy teremőr.
Szakmabeliek, ha szabad kérdeznem?
Nálunk lelkesebb
látogatót nem tapasztalt, csak azért,
pedig harminc éve
itt porosodik.
Azt a tenyérbemászó
közeledést látom benne, amire
a férfiak
tizenöt és nyolcvanöt között
feljogosítva érzik magukat, ahányszor
fiatal nőt látnak.
Némán, ahogy egy rezdülés, eltűnök
az oszlopok között,
a látótávolságán belüli képeket nem
tekintem meg.
Nézlek, a verőfényben
lépkedsz a városligeti tó kőlapjain, és magamban hálát
adok, hogy kijutott nekem is
legalább egy szőrös feminista délután,
s annak másfélszerese.
Egymás kezét fogjuk
a hátsó ülésen, egy konferenciára
kísérlek.
Kosvány felé hegyeken
át vezet az út, a hegyek pedig
minden titkunkat eltakarják
és a Központ perifériás
látása alakunkat érzékeli csak,
nemünket nem.
Akkor sem engedsz el, amikor a sofőr
tekintete a visszapillantó tükörből
ujjainkra téved. Pedig
te vagy a bizonytalanabb.
Marxista körökben
szexi, ha nem monogám
a kapcsolat, pláne, ha még vegyes is.
Nem gondolom, hogy bárkit
megcsalnék és bárkinek bántódása
esne.
Nem gyűlöllek, csak ott,
a háromszög oldalszárában,
Kosványon történik valami.
Elengedem a kezed. Az eredeti helységnevet
szándékosan nem használom.
Ugyanaz a vágy, de mégsem
ugyanaz a forrás: oda
nem bejáratos a fallosz.
Elengedem a kezed. Élek a döntés szabadságával,
vérmérséklet szerint választok. Nem való
nekem a pezsgő vér, a zengő izgalom,
haragomban amúgy sem hiszem el, hogy
önként betartod a szerződésünket.
Egyedül az a furcsa, tudod,
hogy a Fidesz-székház előtt
elképzelem magam az anyakönyvi hivatalban.
Hogy mindkettőtöknél fehér
nadrágkosztümöt viselnék.
Ismeret
A verés nem elszemélytelenít,
hanem bezár. Nem az összehúzódás saját,
nem a seb saját, nem a varrat saját.
Nem a fájdalom, a test igazsága saját.
Nem tudod, milyen érzés lehet, amikor szájon vágnak,
hogy szót fogadj.
Hiába magyarázom.
Lustaságból azt mondod, nem tudod átérezni.
Lustaság ez. Annak az embernek a lustasága, aki gyengébbnek
hiszi magát a jellemformáló erőknél.
Később módosítod a következőre:
Nem tudod átérezni, mert filmekből ismered.
Szegény, gazdag, lázadó, tehetséges, bikás, nyámnyila,
fogyatékos, mostoha, saját, nem vérszerinti,
nevelőintézetis, elitiskolás, buzi, nőies, cigány,
agresszív, kisfaszú, nagyfaszú
gyerekeket (fiúkat) vernek.
Nem láthatod a filmet, amiben én vagyok,
de magadat sem látod benne.
Kételkedem a képességeidben, hogy
jó kolléga vagy, jó szerető, jó ember,
mert arra a kérdésre sem ismersz választ,
milyen érzés a megalázottság.
Nem hiszem el, hogy ismeretlen számodra, vagy az elismerés
természetes érzéséről nem tudsz
természetessége okán beszélni?
Kevésszer aláztak meg, akkor
azért, mert az edzők mindenkit megaláznak,
mondod.
Máshogy kell feltegyem a kérdést.
Hogy vajon ismered-e azt, ami fájdalmaidra
emlékeztet.
Aztán elvetem, hogy valaha kiejtsem
a számon. Elfojtom magamban,
ahogy te a szerelmet tagadod és a verés
okozta zártságot tagadod. Parancsold
a testednek, hogy elélvezés közben
engedjen beléd örömet, bánatot soha.
Én pedig nem vagyok Kemény Lili,
hogy meggyógyítsalak a pszichoanalízissel.
Hidd el a hülyeségeket, amiket a terapeutád
mond rólam, ő biztos jobban ismer minket.
Borító: Unsplash
