Monstera
Kacsák kínlódnak a befagyott holtág jégtábláin. Olyan hirtelen jött a dermesztő hideg, hogy nem tudják, mitévők legyenek. Nehéz elképzelni, hogy nyáron annyira kiszárad a meder, hogy szinte át lehet sétálni a túlpartra. A fák ágairól hűvös szél hordja a havat, minden hófehér. Hamar sötétedik, nyoma sincs a nyári idillnek, mikor horgászni jönnek a férfiak, akiknek a távollétében előkészítik az ebédet, akkor is legyen mit enni, ha nem fogtak semmit.
Doktor Cikóházit soha nem érdekelte a horgászat, világéletében a semmittevő emberek unaloműzésének tartotta. Doktor Cikóházi olyan ember, aki egy percet sem veszteget olyasmivel, ami nem hoz a konyhára. Ő nem ezért végezte el az egyetemet annak idején. Megérkezik a parasztházhoz, az Arizona narancsszínű Duster terepjáró nem eszik sokat, ezt a kétszázast simán hozza Budáról. Nógrád megye, az ördög segglyuka, ahogy a kollégák emlegetik. Ő nem ennyire közönséges, nem hívja a hétköznapi nevükön a dolgokat, ahogyan azt az egyszerű emberek csinálják, ő inkább perianális területnek hívja ezt a fertőt, egy duzzanatnak, aranyértrombózisnak, fájó, égő, viszkető, gennyes sipolyoktól váladékozó ország szégyenének. Az itteniekről is megvan a véleménye. Doktor Cikóházi alacsony, köpcös, de a hajára igényes, ötvenes silver fox. Szereti, ha előre köszönnek az asszisztensek, az ápolók, a recepciós a kartonozóban, szóval mindenki, aki alacsonyabb végzettségű nála. Szövetkabátot és drága órákat visel. A folyosón mindig siet, muszáj mutatnia, hogy van munka dögivel, és ő végez minden feladatot. Most még le se állította a Duster motorját, máris megcsapja az orrát a falak dohos szaga. Télen talán még büdösebbek ezek a falak, de nosztalgiával is felfogható, próbálja, pontosabban erőlteti, hogy még ez a gyomorszag is, ez az eső áztatta vályogból szivárgó bűz is elfogadható legyen, mert nosztalgiával képesek vagyunk egyazon pillanatban vágyakozni és undorodni. Legtöbben az undort elnyomják. Ez valójában fantomszag, hiszen Doktor Cikóházi hogyan is érezhetné, mikor még be sem lépett a házba. Az emlékezet billogként sütötte az agyába. Keserű beidegződés.
Vera néninek szintén ismert a véleménye az ilyesfajta törpenövésű, haja ritkulását takargató, drága ruhákba bújt bohócról. Nem szíveli Doktor Cikóházit, az első pillanattól kezdve. A néni épp egy monsterát cipel, mikor Doktor Cikóházi megáll a háza előtt rágyújtani. Érzi a füstöt, rondán szitkozódik, a férfi mintha meg se hallaná, szándékosan köhög és szipog. Minek szívja ennyit, veti oda egyszerűen Vera néni, közben úgy rágózik, hogy az egész műfogsora kilátszik. Ide ne jöjjön segíteni, veti oda, hagyja csak, inkább beszarok, mert olyan nehéz, ettől Doktor Cikóházi elvörösödik, gyorsan ugrik, szinte repül, a cigaretta is kicsúszik a szájából, a Zippo a sárba esik. A férfi tartja a monsterát, mi a szarnak ennyi növény ebbe a koszos házba, gondolja, de nem mond semmit, legalább a cipőt ne kelljen levennie, ezért imádkozik, hogy csak ne játssza el az öreglány a tisztaságmániást, mikor halmokban áll a mosatlan, és rajta is érződik a több napos mosdatlanság szaga. A patológián töltött évek jutnak az eszébe. A hullák bűzét előbb-utóbb megszokja az ember. Vera néni gyorsan csukja az ajtót a férfi után, aki a konyhába viszi a növényt. Kihűl a ház, doktor úr, teszi neki a szemrehányást, kihangsúlyozva a titulust. Le ne vegye a cipőjét, szól megint. Ő közben kibújik a kinti papucsból, melynek talpáról hullik a sár, és miközben a benti papucsra cserél, nagylábujjának ciklámenre festett körme előbukkan a vastag harisnyából. Doktor Cikóházi takargatja az arcát, próbálja kerülni a szemkontaktust, közben megérzi az özvegyasszony feketekávétól bűzös szájszagát, biztos benne, hogy reggel óta nem evett, és hogy savanyút izzad a dzsörzéruha alatt. Ekkor az asszony egészen közel hajol, fölé magasodik, a vállára teszi a kezét, na, kér egy kávét, doktor uram, vagy meg tetszett kukulni, kérdezi, és Doktor Cikóházi kiböffent magából egy köszönömöt. Vera néni először mosolyodik el, majd zsigeri, férfias nevetésben fakad ki. Átéléssel kacag, nagydarab asszony, a férfinél majd egy fejjel magasabb, felvillantja fogsorát és a duzzadt nyelvcsapot, mely együtt rezonál a kacajjal.
Egy domina, aki élvezi alárendeltje szenvedését. Doktor Cikóházi elfogadja a kávét. Hiába, Lajos bácsit egyikük sem tudja visszahozni a halálból, és ez már örökké álmatlan éjszakákat fog okozni mindkettőjüknek. A falon lógó giccses keresztre néz. Nem illik a környezetbe, mintha csak a Pepcóban vette volna az öreglány. Mintha szándékosan tolná a Vera néni az arcába, hiszen nem jár hozzá senki rajta kívül. Tudta, hogy jön, tudta, hogy ide fog ülni és észreveszi majd a keresztet. Miért feltételezi az öreglány, hogy ő ne hinne Istenben? Csak a laikus, tanulatlan paraszt, a kispolgár hiheti azt, hogy az ember képes lehet élet és halál ura lenni, hogy bármi is múlhat rajtunk halandókon.
A kávéscsésze apró fülének érintése emlékezteti arra, hogy elkalandozott, szinte nőiesen csücsörítve kortyol, Doktor Cikóházi a hűvös konyhában üldögél egy kiült műbőr széken, fázik a lába, az orra is csöpög, és ha kitekint az ablakon, látja a még mindig gőzölgő Duster motorháztetőjét. Mintha Vera néni nagylábujjának ciklámenre festett körme és a vastag drapp harisnya, a megsárgult vályogfalak, a kompozit műanyag fogsor felfalnák az időt. Mióta is jár ide? Lajos bácsi örvénylő mocsárba zuhanó teste, Vera néni kozmoszban lebegése és tereken átívelő férfias kacaja. Mennem kell, mondja Doktor Cikóházi, és lerak egy vastag borítékot a viaszosvászon terítőre. Vera néni terpeszben áll az ajtóban, ruhájának nyakrésze alá nyúlva vakargatja hónalját. Jövőre találkozunk, köszön el a doktor, mire az asszony szeme kikerekedik, szemöldökét felhúzza, a vakargatást abbahagyja, mutatóujját az orrához emeli, rövidet szippant hónaljszagából. Viszlát jövőre, feleli a férfinek, apró mosolyra húzza a száját, aztán becsukja az ajtót.
Doktor Cikóházi a kocsijához tartva meglátja az öngyújtót a sárban, egy kutya lefetyeli a kifolyt benzint. Felveszi a gyújtót, aztán beszáll az autóba. Pár percig maga elé meredve ül, nem indítja el a motort.
Hirtelen vadállatnak érzi magát, ismét olyan, amilyenek a kórházban is megszokhatták. Érzi, képes befogadni és feldolgozni a nyers húst, mert mindenféle savak biztosítják arról a gyomrát, hogy a zsákmányt maradéktalanul lebonthassa és a benne rejlő vitaminokat és az életben maradáshoz szükséges tápanyagokat felhasználhassa a szervezete. Arról fantáziál, ha visszamehetne az időben, másként cselekedne. Érzi dolgoznia kell, műtenie kell, hiszen életek múlnak ezen. A pepcós keresztre gondol a falon. Hatalmasat üvölt az autóban, és ötször mindkét tenyerével ráüt a kormányra. Ettől tényleg jobban érzi magát. Elképzeli, hogy Vera néni egy apró kisállat, összetöpörödik és önként mászik bele a férfi gyomrába. Ezután elmúlik majd az a görcsös érzés. Megnyugszik. Habár ez a zsákmány a halált is hordozza számára, mint valami mérgezés, a belekből a vérkeringésbe, végül az agyba jut.
De a halál előtti pillanatban Doktor Cikóházi testében Vera néni is másként gondol majd a férfira, elfogadja a táplálékláncban betöltött szerepét, belenyugszik a sorsába, Lajos bácsi halálába, mindenbe. Pusztán így lehet mindenki nyugodt, ha mindez megtörténik, pontosabban, ha ez a történés felülírja a jelent.
Vera néni, ejti ki a nevét udvariasan, mikor leteszi a növényt a konyhában. Tudja, hogy gyönyörű ez a monstera?
Borító: Unsplash
