Talán nem túlzás kijelenteni, hogy bárki, aki hallgatott könnyűzenét az elmúlt évtizedben, ismeri a Little Talks című popslágert. A világhódító dalt az az Of Monsters And Men nevű indie zenekar jegyzi, ami eddigi első magyarországi koncertjét adta múlt hétfő este a Budapest Parkban. Butaság lenne azonban egyetlen dallal azonosítani az együttest, ugyanis teljes zenei életművük minőséget képvisel. Ezúttal pedig azt is bizonyították a magyar rajongóknak, hogy élőben is sziporkáznak.
A 2010-es évek popzenéjének egyik emlékezetes színfoltja volt a jobb híján indie folknak titulált színtér. Az ezekben az években tetőfokára hágó fesztiválipar top fellépőinek sorát gazdagították a szcéna olyan képviselői, mint az angol Mumford & Sons, az amerikai The Lumineers, a Fleet Foxes vagy az izlandi Of Monsters And Men. A zsáner könnyed dallamokra, történetmesélős szövegekre, népzenei hangszerekre (pl. bendzsó, mandolin) és
egyfajta közösségi, tábortüzes hangulatú, egyszerűen együtt énekelhető dalokra épült.
A fent említett zenekarok ezekben az években valóban a könnyűzene fókuszában voltak. Mumfordék 2013-ban második lemezükkel Grammy-díjat nyertek, az Of Monsters lemezei az amerikai Billboard listáit vezették, a The Lumineers debütlemeze pedig az USA-ban és Kanadában is platinalemez lett. Ezek alapján kissé meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az izlandi brigád először teszi tiszteletét kis hazánkban. Azt, hogy miért maradtak ki a tízes évek nagy magyar fesztiválkorszakából, nem tudom. Mindenesetre ami késik, nem múlik, szokták mondani. Június 22-én ez a nap is eljött, lássuk hát, hogyan teljesítettek északi barátaink ezen a forró nyári estén.
A turné apropóját a csapat 2025-ben megjelent negyedik nagylemeze, az All is Love and Pain in the Mouse Parade adta. Nem lehet azzal vádolni a brigádot, hogy sorozatban gyártja lemezeit. A 2012-es, az együttes legnagyobb sikerét hozó My Head Is an Animal óta mindössze három korongot adtak ki. A 2015-ös Beneath the Skin, bár elődjénél komolyabb, borongósabb volt, szintén remekül sikerült, s a csapat talán itt érte el karrierjének csúcsát. 2019-ben még kihoztak egy szórakoztató, ámbár gépiesebb poplemezt, a FEVER DREAM–et, ezután viszont hat évet kellett várni a csapat visszatérésére.
Az új lemez viszont újfent konzisztens, minőségi popzenét tartalmaz,
számos potenciális slágerrel, keserédes de emlékezetes dallamokkal és szöveggel. Úgy tűnik tehát, hogy a csapat zenei, kreatív magját jelentő Nanna Bryndís Hilmarsdóttir–Ragnar Þórhallsson páros továbbra is ihletetten alkot. A srácok komolyan vették a lemezbemutató turné lényegét: tizennyolc számos setlistjükből tíz dalt ugyanis a friss albumról válogattak. Ez a hozzáállás relatíve ritka a turnézó bandáknál, legtöbbször ugyanis csupán egy-két dal erejéig „merik” bemutatni a friss anyagaikat, és inkább biztosra játszanak korábbi slágereikkel. Jár tehát a pluszpont a zenekarnak, hogy bevállalták a rizikót, és a közönség által kevésbé vagy egyáltalán nem ismert új nótákra építették műsorukat.
Mielőtt azonban a húrok közé csapott volna a főzenekar, a szintén izlandi RAKEL kapott lehetőséget a színpadon. A fiatal dalszerző egy zenész kollégája segítségével, akusztikus gitáron és egy szintetizátoron mutatta be lassan hömpölygő, éteri dalait.
A sűrű nyáresti levegőben ezek a melankolikus szerzemények andalítóan hatottak,
s inkább illettek volna egy merengő, sötét téli éjszakához, semmint egy júniusi Park-színpadhoz. S bár RAKEL kedvesen, kissé talán megilletődve kommunikált a közönséggel, produkciója sajnos nem igazán emelte a hangulatot. A félórás szeánszot követően viszont nem kellett sokat várni a fő attrakcióra, az OMAM ugyanis pontban fél kilenckor bele is vágott nagyjából másfél órás show-jába.
A színpadon a már korábban is említett énekes-gitáros páros mellett Brynjar Leifsson gitárost, Arnar Rósenkranz Hilmarsson dobost, illetve Kristján Páll Kristjánsson basszusgitárost láthatta a közönség. A zenekart további két session zenész segítette a háttérbe húzódva, leginkább szintetizátorral és háttérvokálokkal.
Az így kialakított színpadi hangzás gyakorlatilag tökéletes volt.
A vokálokat kristálytisztán lehetett hallani, a dob feszesen, határozottan szólt, a gitárok és a billentyűs hangszerek pedig zengő, telt, magával ragadó volument adtak a daloknak. Ritkán hallani ennyire tiszta és életerős hangosítást. Díszletként a banda mögött sorban lógó papírlabdák/fénygömbök szolgáltak, melyek a sztenderd reflektorokkal kiegészítve kellemes, bensőséges atmoszférát teremtettek. A Park hatalmas kivetítői pedig remek minőségben mutatták a távolról kevésbé látható színpadi történéseket.
Na de mi is történt a színpadon? Csupán annyi, hogy az Of Monsters and Men jött, látott és győzött. A show sejtelmesen, de határozottan indult az új lemezes Television Love-val és a barátságos hangulatú Dream Teammel, de a slágerekre sem kellett sokáig várni, ugyanis harmadikként a The King and Lionheart érkezett. A számot természetesen mindenki együtt énekelte.
Ez a fajta kiváló dinamika jellemezte az egész estét:
két-három új dalt top slágerek követtek. Így végig izgalmas tudott maradni a setlist, az új dalok üdítően, remekül működtek élőben is, az együttes klasszikusai folyamatosan fenntartották a hangulatot. Apropó hangulat: piros pont jár a koncerten megjelenteknek is, igazán kitettek magukért. Kitörő lelkesedéssel fogadták a zenekar minden megmozdulását.
Fénypontból nem volt kevés. Ott volt például a drámai Human, ami elementáris erővel robbant. A friss Styrofoam Cathedralban Nanna a lelkét is kiénekelte, az Alligator pörgős elektro-rockja pedig felszántotta a színpadot. Az Ordinary Creature-t együtt énekelte a tömeg Ragnarék biztatására, a Visitor alatt pedig Nanna a színpadot elhagyva az első sorral pacsizva énekelt.
A szigetlakók tehát végig barátságosan, szerényen, emberközelien játszottak, igazi családias hangulatot teremtve.
Természetesen a legnagyobb buli a Dirty Paws – Little Talks – Crystals – Lakehouse kvartettje alatt volt, ezekre tényleg megőrült a komplett Park. Érdemes még szót ejteni a ráadás zárótételeként előadott Fruit Batről is. Ez ismét egy új dal, a bandára nem jellemző hosszúságú, albumon is nyolcperces óda. Lassan, óvatosan építkezik, majd a szomorkás refrének után egy hosszú, instrumentális szakaszban teljesedik ki. Mint egy film végefőcímének epikus aláfestő zenéje. Zseniális választás volt a koncert befejezésére, a srácok hatalmas energiával adták elő.
Az Of Monsters and Men dalaira egyébként jellemző ez a fokozatos felépítés. Dalaik általában könnyedén indulnak, ragadós dallamokkal operálnak, majd emelkedett hangvételben csengenek le. A nagyszínpad, a hangszerelés és a hibátlan hangosítás remekül kiemelte a számok ezen sajátosságát. Bizonyította, hogy érdemes élőben is hallani őket, mert fantasztikus élményt nyújtanak. Kerek, profi, lényegében tökéletes indie-pop koncertet hallhatott tehát a Budapest Park hétfő este. Az izlandiak a hőséggel dacolva, lendületesen, láthatóan szívből játszották okosan komponált műsorukat. Szolid nyárindító bulit kaptunk tőlük; remélem ezután gyakrabban láthatjuk őket a hazai színpadokon.
Of Monsters and Men, RAKEL, Budapest Park, Budapest, 2026. június 22.
Borítókép és fotók: Fractions of my POV
