A fast/slow Fülöp László post-punk zenei projektje. A projekt terápiás célból jött létre 2025 nyarán, és olyan témákat tár fel szókimondó, őszinte szövegekkel, mint a veszteség, a düh vagy önmagad megtalálása, miközben a dinamikus ritmusok és az énekharmóniák hatására önkéntelenül is azon kapod magad, hogy egyedül táncolsz a nappaliban. Laci mesélt nekünk a Songs to forget album dalairól.
Az album dalai 2025 júliusa és októbere között íródtak. A lemez legtöbb dalának kiinduló gitártémája már régebb óta a fiókban hevert, ezek lettek továbbírva és teljesen meghangszerelve.
A lemez írása egy nagyon fókuszált és ihletett időszak volt.
Gyakorlatilag hónapokra az albérletem szőnyegére száműztem magam és fokozatosan írtam a dalokat és a szövegeket. Különösen a szövegek jelentettek nagy kihívást, gimis korom óta nem nagyon kellett írnom teljes dalszövegeket. A lemez elkészítésében sok kedves barátom is segített. Hambetiu Friderika írta a dobokat és vokálozott, Bos Michaela csellózott és segített a szövegekben, Csende Gergely vokálozott és akusztikus gitározott, valamint Nagy Tito vokálozott. A mix a Soviet Mondayből ismert Kovács Márton munkája, a mastert pedig Futó Attila készítette.
Nagyon sokszor járok úgy, hogy elkezdek írni egy új gitártémát és egyszer csak azt mondom: „áááh, ez egy tipikus introtéma, ebből nem lesz teljesértékű dal”. Aztán szerencsére a legtöbb esetben mindig sikerül továbbírni, és nem leszek az ezer intro embere. A Sunrise Walk az első, ami végül tényleg megmaradt hagyományos nyitódalnak. A dal lezárását aztán az írás során direkt úgy csűrtem-csavartam, hogy a következő dal nyitóhangjára végződjön.
Már az írás legelején éreztem, hogy ebbe a dalba kellene cselló,
és Bos Michaela (kinotronik, Odion, korábbi Képzelt város) barátom nagyon szép témákat játszott fel rá kb. egy óra alatt. Egyszer egy másik dalhoz áthívtam Csende Gergely barátomat is, hogy játsszon fel rá pár akusztikus témát, aki annyira ihletett hangulatban volt, hogy kapásból felimprózott 4 dalra is akusztikus sávokat. Végül ebben a dalban is tök meghatározó lett az akusztikus gitár.
Pár éve, egy nyári álmatlan éjszakán, végtelen YouTube-loophole közepette rátaláltam a Sonic Youth Silver Rocketjének teljesen őrült hangolására, ami annyira magával ragadott, hogy azonnal megírtam az It’ll Pass kiinduló gitártémáját.
Nagyon sokat játszadoztam vele, de végül összeállt a dal struktúrája.
Szegény Kovács Marcinak sokat kellett producerkednie ennél a dalnál, mert nagyon nem tudtam eldönteni, milyen másodlagos gitártéma kellene a főtéma mellé, úgyhogy vagy 3 különböző verziót is feljátszottam neki, volt miből szelektálnia. Szövegileg arról szól, amikor nagyon szerelmes vagy valakibe, idealizálod, majd rájössz, hogy teljesen vak voltál és olyan dolgokat projektáltál bele, amik soha nem voltak meg benne. Eredetileg az volt a tervem, hogy teleírom popkulturális referenciákkal a szöveget, de végül csak a Fleabag-utalások maradtak meg.
A Reclaim az egyik dal, aminek semmi előzménye nem volt, az album írása közben született a semmiből. Az egyik barátomtól kértem kölcsön egy basszusgitárt a felvételhez és annyira megihletett a hangszer, hogy még aznap megírtam rajta ezt a dalt. Ezzel
ez lett életem első olyan dala, amit basszusgitáron szereztem.
Nagyon sokáig kamuangol halandzsa volt énekként felvéve, de sok szót bele lehetett hallani, ami néha a végleges dalszöveg alakulására is hatással volt. A refrénnél éreztem, hogy nem áll annyira jól nekem a hangmagasság, úgyhogy megkértem Csende Gergely (korábbi Quiet Kid & the Speakers) barátomat, hogy énekeljen benne. Az ő ötlete volt a kasabianos háttérvokál is, ami pedig aztán Marcit ihlette meg annyira, hogy tényleg producerkedjen bele egy Kasabian-kiállást, ami nagyon táncolható lett.
Egyszer azt álmodtam, hogy zenekart alapítottam a legjobb barátaimmal, de valahogy mégse volt jó hangulata az álomnak,
végig lappangó diszharmónia uralkodott benne. Ez volt az a dal, amihez eredetileg felkértem Csende Gergőt akusztikus gitározni. A dobok írásánál nagyon sokat nevettünk azon Friderikával, amikor beraktuk a tapseffektet a „Clap your hands for the ghost” sor után.
Mindig is szerettem volna német címet adni valamelyik dalomnak, de a korábbi zenekarokban mindig voltak valakik, akik megvétózták. A szólóprojekt előnyei, ugye. Ezt a dalt is a korábban említett alternatív hangolás ihlette. A fejemben olyan hangulatot képzeltem el a dalhoz, ami szerepelhetne a Fontaines D.C. A Hero’s Death albumán, de a keverésnél Marci és Attila hangmérnök urak azt mondták, hogy szerintük interpolos lett.
A Schattenkind/Sonnenkind címet egyébként egy német pszichológus elmélete ihlette
a bennünk élő árnyék- és napsugárgyermekekről. Egyre több barátomnak van már gyereke, és észrevettem mennyire őszinte és tiszta a gyermeki nevetés. Nincs benne szorongás, korábbi sebek, teljes a bizalom a világ felé. Aztán szorongó felnőttek leszünk, akik örökre magukkal hordozzák a sebeket. A dalszövegben azon elmélkedek, vajon rá lehet-e mutatni azokra a pillanatokra, amikor ezek a szorongások keletkeznek.
Bár bölcsész vagyok, de ANNYIRA még én se vagyok bölcsész, hogy a húszas éveimet versolvasással töltöttem volna.
Viszont 2018 nyarán rengeteg Charles Bukowskit olvastam, és épp jókor talált rám. Nagyon nagy hatással volt rám az egyik verse, a We Must (magyarul: nekünk kell). Azóta is nagyon sokszor jut eszembe ez a vers, és amikor elkezdtem ezt a dalt írni, valahogy egyből világos volt, hogy a szöveget erre kell felfűznöm.
Egy épp felbomlóban lévő baráti társaságról mesélve egy másik barátom annyit válaszolt: „Fú, hát ezek teljesen úgy működnek, mint a Fidesz”. Ez a beszélgetés indította el bennem azt, hogy végigvegyem, mik azok az általános jelenségek, amik az ilyen hatalmi dinamikákat jellemzik. Mitől fél a többség, amikor egy látszatra erősebb embernek rendeli alá magát?
Mi veszi rá az embert, hogy szembemenjen a saját elveivel, a saját igényeivel?
Mitől fél, mit veszíthet, ha kiáll magáért? Ez nem csak politikai kontextusban jelenik meg, de sokszor akár egy munkahelyen vagy az emberi kapcsolatainkban is. Úgyhogy a refrénben legalább annyira hívom az embereket belső forradalomra is, mint külsőre. A felvétel során külön nagy élmény volt, hogy Nagy Tito (korábbi Nyolcadikosok, The Gigiz) barátom elfogadta a felkérést, hogy vokálozzon a dalban. Nagyon régóta ismerem Titót, régóta csodálom őt a színpadon, úgyhogy megható dolog volt ez nekem.
Amikor eldöntöttem, hogy leülök és csakazértis megírok egy albumot, még a dalok születése előtt kitaláltam, hogy Songs to forget lesz az album címe és erre a sorra fog végződni az egész album. Így is lett. Egyébként ez is egy olyan dal, amire azt mondtam, hogy ez egy tipikus intro dal – végül outro lett. Itt is Bos Michaela csellózott.
fast/slow: Songs to forget, 2026.
Borítókép: Siteri Nóra
