Elnézve az utóbbi idők filmsikereit (Megszállottság, Backrooms – Hátsó szobák stb.), úgy tűnik, hogy a horror műfaj él és virul a mozikban és a streaming csatornákon egyaránt. Ember legyen persze a talpán, aki képes kiválasztani ebből a mezőnyből a valóban színvonalas alkotásokat. Az Apple Originals is beszállt a nézettségért folytatott versenybe a sötét hangulatot ígérő Widow’s Bayjel, amiben az a szokatlan, hogy a legtöbb Emmy-jelölését a vígjáték kategóriában kapta. Látszólag a komédia és a horror meglehetősen messze áll egymástól – de vajon működhet-e mégis ez a két műfaj együtt a képernyőn? Spoileres kritikánk.
Amikor hallottam az Emmy-jelölések hírét, akkor azonnal eszembe jutott egy történetközpontú társasjáték (szerepjáték), a Fiasco, amit olyan filmek ihlettek, mint a Fargo, az Égető bizonyíték vagy a Szimpla ügy. Ezekben a filmekben leginkább a fekete komédia keveredik a krimivel, kisemberek gabalyodnak olyan helyzetekbe (saját hibájukból vagy a véletlenek összjátéka folytán), amelyek messze meghaladják azt, amivel képesek megbirkózni. A Fiascót számtalan settingben lehet játszani, amelyek némelyike a horror zsánerrel is kacérkodik. Akár Widow’s Bay fikcionált szigetét is tekinthetjük egy ilyen settingnek, ahol
egy maroknyi főszereplő igyekszik életben maradni az egyre inkább aggasztó körülmények közepette.
Adott a Twin Peaksből is ismerős kisvárosi miliő, számtalan különös szereplővel. Tom Loftis (Matthew Rhys) polgármesterként tesz egy elkeseredett kísérletet arra, hogy egy Martha’s Vineyardhoz hasonló turisztikai paradicsommá változtassa a szigetet. Ezt nemcsak a sziget meglehetősen terhelt történelme, hanem a begyöpösödött helyi lakosok is nehezítik. A tervét és az életét leginkább Wyck Crawford (Stephen Root) keseríti meg, aki folyton kongatja a vészharangokat, hogy a sziget „felébredt”, és hamarosan szörnyű dolgok egész sora fog történni. Emellett egyedülálló apaként Tomnak meggyűlik a baja tinédzser fiával, Evannel is (Kingston Rumi Southwick), aki állandóan elkószál és különféle balhékba keveredik. Patricia Moyer (Kate O’Flynn), Tom asszisztense pedig egy lakóbuszban üzemeltet könyvtárat, és igyekszik kitörni a társadalmi elszigeteltségéből.
A főszereplők mindegyike hasonló abban a tekintetben, hogy valamilyen traumatikus esemény árnyékolja be a múltjukat. Tom tragikus körülmények között özvegyült meg, Patricia majdnem egy sorozatgyilkos áldozata lett tinédzserkorában, Wyck egyik barátja pedig vízbe fulladt. Nem is csoda, ha ilyen háttérrel kifejezetten esendőek, és a legtöbb esetben nem igazán optimális döntéseket hoznak. Ha ehhez még hozzácsapunk egy jó adag természetfeletti történést is, akkor minden összetevő együtt van egy jókora fiaskóhoz. A turisztikai fejlesztésekhez sok minden adott, főleg, ha történelem- vagy horrorrajongók a leendő látogatók. Widow’s Baynek három évszázadra visszanyúló puritán múltja van, amelynek számos mozzanatát megőrizte a helyi Történeti Társaság. (Komoly merch is van, kapható náluk például a kolónia alapítója, Richard Warren képmásával díszített póló is. „Don’t say I didn’t Warren you!” felirattal.)
A közösség történelmében gyakoriak a sötét periódusok: pestis, gyermekhalandóság, kannibalizmus, eltűnések,
vízbefúlások, sorozatgyilkosok. Szinte már abszurdnak is hat, hogy mindezek ellenére még egyáltalán életben van valaki a szigeten. Tom azonban racionális lény, nem hisz a mendemondákban, szerinte „az egyetlen, amivel a sziget meg van átkozva, az az alkoholizmus”. Egy New York Times-os riportert kér fel a sziget népszerűsítésére, és a cikk megjelenése után valóban ellepik a kisvárost a turisták. Emiatt is blamázs, hogy a hotelt, aminek a polcai tele vannak bizarr társasjátékokkal, számos kísértet tekinti otthonának. Mindez, ha nem is tragédiákat, de legalábbis aggasztó eseményeket vetít előre.
Ezek a szörnyűségek a legtöbbször más, jól ismert horrortörténeteket vagy -filmeket idéznek fel. A pilot epizódban a szigetet ellepő köd John Carpenter A ködjére emlékeztet, míg a Mumus Michael Myerst hozza a Halloween-franchise-ból. A hotelben történtek egyaránt utalnak Stephen King Ragyogására (szellemek), az 1408 című novellájára (kísértetjárta szoba), és az Az című regényére (gyilkos bohóc).
A King-hommage meglehetősen erős a sorozatban.
A New England-i miliő, a bizonyos időközönként felébredő gonosz (Az), az évadzáróban közelítő vihar (Az évszázad vihara) mind-mind kinges fordulatok. Amikor Patricia a könyvadományos dobozban megtalálja a Lucy Fours (Lucifer?) által írt önsegítő könyvet, akkor a Ragyogás van mellette. És a könyv által ihletett party legvalószínűbb kimenetele sem véletlenül villantja fel bennünk a Carrie sorait vagy képkockáit. (Az utóbbiból most Mike Flanagan forgat épp sorozatot.) Emellett nem véletlenül tűnt fel gyakran a hírekben és kritikákban az a nézet, hogy a sorozat mintha a Mise éjfélkor és a Városfejlesztési osztály találkozása lenne. Az előbbi Flanagan-féle sorozat egy hasonlóan elszigetelt közösség történetét dolgozza fel, és a két narratíva az itt Richard Warrent játszó Hamish Linklater alakján keresztül is összekapcsolható. Az utóbbi sorozatnak pedig szintén a Widow’s Bayt is megálmodó Katie Dippold volt a showrunnere, és hasonlóan furcsa figurákat vonultatott fel, mint akiket Widow’s Bay polgármesteri hivatalában láthatunk.
A sorozat remek kicsinyítő tükre az Isten hozta Widow’s Bayben! videó, amit Tom a hotel tévéjét bekapcsolva lát, és kedvcsinálóként mi is megnézhettünk márciusban. Az idegenvezetőnk biztatóan hozza tudomásunkra, hogy mennyi látnivaló van a szigeten, majd megkér minket, hogy kövessük. Egy konvencionálisan összevágott turisztikai anyag rögtön a látnivalókra ugrana,
a kamera azonban bizarr módon nem követi az idegenvezetőt, hanem egy helyben marad, így végignézhetjük, ahogyan a fák mögé sétál.
A megdöbbenést akár nevetés is követhetné, azonban a felvétel végén egyetlen képkockáig megjelenő sötét árnyalaktól ez a nevetés sem lehet már igazán őszinte. Ha ezt észrevesszük (vagy sem), úgy járhatunk, mint a mozi közönsége a Harcosok klubjában, amikor Tyler Durden mozigépészként pornós képkockákat illesztett be gyermekfilmekbe. „Békésen tovább rágcsálnak és szürcsölnek, de valamitől elromlik az estéjük.” (34.)
Hasonlóan nevetséges, vagy éppen nyugtalanító a Történeti Társaság videója, ami a sziget történelméről és első vezetőjéről szól. Ebben az esetben egy (véletlenül?) bezárt ajtó állja útját a műsorvezetőnek, amikor a forgatókönyv szerint a felvétel végén távozna a színről. Az egész így olyan hatást is kelt, mintha sarokba állították volna, vagy mintha legalábbis nem lenne átjárás az „on-screen” és „off-screen”, a történeti tudás és a hétköznapi élet között. Annak ellenére, hogy a Történeti Társaságnak komoly gyűjteménye van a múltról, a jelen horizontja, legfőképpen a polgármester, kevéssé van tisztában Widow’s Bay valódi arcával.
A sorozat egyszerre avatja be Tomot és a nézőt a szigettel kapcsolatos, nehezen megemészthető tudásba,
és hogy milyen felelősséggel jár a közösség vezetőjének lenni. Nehéz pontosan belőni az okát, hogy miért alakult ki ez a hiátus a tudásban, miért tört meg a hagyomány. Feltételezhetjük, hogy annak ismerete, hogy a sziget időről időre rituális áldozatot kíván, vezetőről vezetőre szállt, mint a feljegyzések arról, hogy mi történt Roswellben 1947-ben. Tomot kihívó nélkül választották polgármesterré, így nem tudjuk, hogy ki volt előtte a közösség vezetője, és azt sem, hogy mi lett a sorsa. (Ruth mond pár mondatot a Howard „the coward”/„a gyáva” nevű polgármesterről, de vélhetően nem is ő volt Tom közvetlen elődje.) Bryce tiszteletes, aki a közösség lelki iránytűje lehetne, sem igazán van tudatában a hagyománynak, és amikor rádöbben a rá is rótt feladat szörnyűségére, akkor véget vet az életének, anélkül, hogy továbbadná a létfontosságú információkat.
A főszereplőinknek unortodox megoldáshoz kell nyúlniuk annak érdekében, hogy összerakják a háttérben meghúzódó narratívát. Egy, csak a szigeten termő hallucinogén tartalmú gombát hívnak segítségül, a főzetet azonban véletlenül Tom issza meg Wyck helyett. A polgármester számára különösen félelmetes elengedni a kontrollt erre a 12 órára, főleg, hogy vannak megoldandó kérdések az asztalán. A trip számos komikus jelenetet eredményez, de strukturálisan is fontos szerepet kap. Így bukkanhat fel egy szinte teljes egészében 1702-ben játszódó eseménysor a sorozatban. A 4:3-as képarányú epizód Sarah Westcott Warren naplóján keresztül bepillantást enged a sorsdöntő napokba, amelyek férje eltűnéséhez vezettek.
Richard Warren különös visszatérése, majd halála reményt ad arra, hogy a szigetet sújtó átok véget érhet, a közösség pedig végre szabadon élhet.
Mivel a problémák ezek után sem látszanak eltűnni, a szereplők kénytelenek a genealógia eszközéhez folyamodni, hogy a családfa elemzésével eljussanak Warren még ma is élő leszármazottjához. Hátha az ő eltűn(tet)ése valóban képes lehet megfékezni a szigetet markában tartó sötét erőket. A befejező részek végső iróniája azonban az, hogy bár láthatjuk, hogy az óvóhelyen a hagyomány őrzői („facilitátorok”) kialakítottak egy látszólag működőképes szervezetet és működésmodellt a „felajánlottak” kiválasztására és kezelésére, mégis egy véletlennek köszönhető, hogy a sziget végül megkapja az áldozatot. Ami után csak még éhesebb lesz.
A Widow’s Bay sikere jól érzékelteti, hogy a humor és a horror jól megfér egymás mellett, és nem csak az alliteráció miatt.
A sorozat remekül keveri a kártyákat, hogy helyzetkomikumot és jellemkomikumot keverjen a horrorra jellemző kiszolgáltatottságba.
Bármilyen ügyesek is legyünk a kártyák számolásában, sok olyan lap van még a sorozat kezében, ami indokol egy következő évadot. És ha abban lezárást és végső válaszokat nem is feltétlenül kapunk, elidőzhetünk ismét néhány órát különös szereplőink társaságában.
Widow’s Bay – 1. évad, 2026. Showrunner: Katie Dippold. Szereplők: Matthew Rhys, Kate O’Flynn, Kevin Carroll, Dale Dickey, Kingston Rumi Southwick, Stephen Root, Jeff Hiller. Forgalmazza: Apple Originals.
A Widow’s Bay a Magyar Filmadatbázison.
