A Poli-P. Poszthumán perspektívák a hazai poszthumanista gondolkodás egyik legátfogóbb vállalkozása. Bartha Ádám és Horváth Márk bevezető tanulmánya rövid történeti áttekintést ad a hazai poszthumanista kutatás eddigi irányzatairól és eredményeiről. Valamint számot ad arról, hogy jelen kötet a nemzetközi elméleti diskurzus (Haraway, Braidotti, Wolfe, Morton, Barad stb.) helyi beágyazását, valamint a poszthumanizmus „többcsápú” (polipoid) sokirányúságának bemutatását tűzi ki célul.
A kötet tehát nem egyetlen interpretációs módot kínál a poszthumanizmus értelmezéséhez, hanem egy sokpólusú, hálózatos, hibrid elméleti térképet, amely a humanizmus kritikájától a technológiai evolúcióig, az ökológiai érzékenységtől az irodalmi és művészeti implikációkig terjed. A szerzők (és a Poli-P kutatócsoport) szándéka kifejezetten az, hogy a sokoldalú megközelítésnek teret engedve bemutassák,
a poszthumanizmus nem homogén irányzat, hanem sokágú, argumentatív háló,
amelyben a filozófia, a tudománytörténet, a biopolitika, a kultúra és az ökoelmélet egyaránt szerepet kap. A Poli-P kutatócsoport az elmúlt években a hazai poszthumanista diskurzus egyik meghatározó műhelyévé vált. Konferenciák, műhelybeszélgetések és közös publikációk révén törekszik a nemzetközi elméleti irányok magyar kontextusba ágyazására és továbbgondolására.
A kötet több tematikus blokkot fog össze, amelyek különböző oldalról közelítik meg a poszthumanista gondolkodás sarokpontjait,
azonban a Filozófia, a Művészet, az Irodalom és a Határterületek című fejezetek a tanulmányok témaválasztását tekintve önmagukban véve is mind rendkívül sokszínűek. A kötet egyik legerőteljesebb tematikus szála annak vizsgálata, miként képzelhető el egy poszthumán etika, amely meghaladja a hierarchikus és antropocentrikus viszonyokat, s ehelyett
a kapcsolatiságra, a sérülékenység elismerésére és a közös létezés formáira épül.
Ez a megközelítés különösen izgalmas a magyar szakmai közegben, ahol a gondoskodáselméletek és az ökopolitikai diskurzusok eddig ritkán kerültek közvetlen párbeszédbe poszthumanista elméleti keretekkel.
A Filozófia szekciót Horváth Márk Mérsékelt poszthumanizmus a klímakáoszban című tanulmánya nyitja, amely a poszthumanizmusnak mondhatni mérsékeltebb változatát képviseli. Horváth kritikus mind az antropocentrikus gondolkodással, mind azokkal a poszthumanista irányokkal szemben, amelyek feloldanák az ember etikai és politikai felelősségét.
A tanulmány rámutat arra, hogy a klímaválság nem oldható meg pusztán technológiai vagy elméleti váltással:
szükség van normatív, etikai keretekre, amelyekben az ember továbbra is cselekvő és felelős szereplő marad. A Horváth által felvázolt „mérsékelt poszthumanizmus” így átmeneti pozíciót kínál az emberközpontúság és az ember-utáni gondolkodás között. Hangsúlyozva az együttélés, a relacionalitás és a korlátozott emberi autonómia fogalmait. Lovász Ádám Niklas Luhmann mint a poszthumanizmus gondolkodója című elméleti munkájában rendkívül érdekfeszítő módon olvassa újra Niklas Luhmann munkásságát a poszthumanizmus felől. Elemzését olyan elméleti irányzatokra és szakirodalomra alapozza, amelyek Luhmann rendszerelméletét posztantropocentrikus keretben értelmezik, és a társadalom alapegységét nem az emberben, hanem a kommunikációban jelölik meg.
Lovász amellett érvel, hogy Luhmann gondolatai termékeny kiindulópontot kínálnak a poszthumanista elemzések számára,
mivel radikálisan elmozdítják a társadalomelméletet az emberközpontú megközelítésektől, és új értelmezési távlatokat nyitnak meg. Nyiri Szabolcs A gyorsulás eszkatonja. Nick Land akceleracionizmusáról című tanulmánya Nick Land akceleracionizmusát társadalomelméleti perspektívából értelmezi, a gyorsulást nem mint elkerülendő, hanem kívánatos folyamatként bemutatva Land gondolkodásában. Az írás izgalma abban rejlik, hogy nem pusztán a gyorsulás mechanizmusára kérdez rá, hanem annak teleologikus, „végszerű” dimenziójára: van-e iránya, végpontja a felgyorsult kapitalista-technológiai folyamatoknak?
Nyirit különösen a „vég” kérdése foglalkoztatja, vagyis az, hogy a gyorsulás elvezet-e valamiféle eszkatonhoz,
illetve egyáltalán lehetséges-e megállítani vagy kívülről kontrollálni ezt a dinamikát. A Művészet című szekciót Győrffy László Bad Art For Bad People. Jake and Dinos Chapman alkotói praxisa című tanulmánya nyitja, amely a Chapman testvérek provokatív művészetét az erkölcs, az esztétikai határsértés és a befogadói felelősség kérdésein keresztül értelmezi.
Győrffy nem mentegeti és nem is egyszerűen elítéli a műveket, hanem etikailag kényelmetlen kérdések elé állítja a befogadót,
bemutatva, miként jönnek létre a Deleuze–Guattari elgondolásra építve a „tudatalatti gyárként” működő műtárgyak. A tanulmány egyik fő állítása, hogy ezek az alkotások visszadobják a felelősséget a nézőre: mit kezdünk azzal az élvezettel, undorral vagy nevetéssel, amelyet kiváltanak belőlünk.
Hidi Boglárka A nem emberi megjelenése a kortárs színházban. Az állat színrevitelének posztantropocentrikus gyakorlata a Rimini Protokoll előadásában című írása azt vizsgálja, hogy elmozdulva az emberközpontú reprezentációtól, miként jelenik meg a nem emberi a kortárs színházi gyakorlatokban. Az elemzés rávilágít arra, hogy a poszthumanista és ökokritikai megközelítések hatására a színházban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi és nem emberi szereplők közötti relációk, illetve erősödik a test, az anyagiság és a technológia színpadi jelenléte.
A tanulmány tétje, hogy a színház nem csupán ábrázolja, hanem érzékelhetővé és megtapasztalhatóvá teszi a nem emberi jelenlétét,
újraértelmezve a néző és az előadás viszonyát. Az Irodalom szekcióban Báder Petra A hegy vonzása. Az elbeszélői hangok poszthumán polifóniája Irene Solà Énekelek, s táncot jár a hegy című regényében című tanulmánya Irene Solà regényét a poszthumán polifónia felől olvassa, arra koncentrálva, miként szólalnak meg egymás mellett emberi és nem emberi elbeszélői hangok. Ahogy arra Báder felhívja a figyelmet,
a hegy nem puszta háttér vagy metafora, hanem aktív, megszólaló szereplővé válik, amely feloldja az emberközpontú narráció elsőbbségét.
Az elemzés attól válik izgalmassá, hogy a regényt olyan elbeszélői térként értelmezi, ahol a természet, az anyagiság és az emberi tapasztalat egyenrangú hangokként rendeződnek polifon egésszé, újfajta érzékenységet nyitva az ember és környezete kapcsolatának irodalmi interpretációjához. Bordás Máté A konvencionalitás kérdése a poszthumán lírában című elméleti munkája azt vizsgálja, miként értelmezhető a lírai konvencionalitás a poszthumán költészet kontextusában, ahol az emberi beszélő pozíciója megbomlik vagy átalakul.
Az írás egyik fő kérdése, hogy a poszthumán líra valóban radikális szakítást jelent-e a hagyományos lírai formákkal,
vagy inkább azok átalakításán és újrakódolásán keresztül működik. Az elemzés célja annak bemutatása, hogy az emberközpontú lírai hang felbomlásával a konvenciók nem feltétlenül felszámolódnak, hanem új funkciókat kapnak. Borsos Bettina Sporadikus szóródás Sepsi László Termőtestek című regényében című elemzése a szerző művét a szóródás és fragmentáltság poétikája felől értelmezi, amely megbontja az egységes narratíva és a koherens jelentés hagyományos elvárásait. Borsos azt mutatja meg, hogy a szövegben az események, hangok és jelentések sporadikusan, nem-lineárisan rendeződnek, ami a poszthumán és posztantropocentrikus olvasatok számára is termékeny értelmezési teret nyit. A tanulmány felhívja a figyelmünket arra, hogy
a szóródás nem hiányként, hanem szervezőelvként működik, újfajta olvasói figyelmet és befogadói stratégiát követelve meg.
Vidosa Eszter Hibrid szimfóniák. A poszthumán olvasat lehetősége Tóth Kinga All Machine című kötetében című írásában a szerző kötetét a poszthumán esztétika és medialitás felől értelmezi, arra koncentrálva, miként fonódnak össze benne emberi, gépi és anyagi hangok. Az elemzés szerint
a kötet hibrid poétikája – szöveg, hang, performativitás és vizualitás összjátéka – feloldja a hagyományos lírai beszélő elsőbbségét.
Megragadó, hogy a tanulmány a „hibrid szimfónia” metaforáján keresztül a művet olyan poszthumán térként olvassa, ahol az ember már nem központi irányító, hanem egy összetett, többfaktoros rendszer része.
A Határterületek című utolsó tematikus részt Bartha Ádám Szörnyek a föld alól. Pickman modellje és a poszthumán etika című tanulmánya nyitja, amely H. P. Lovecraft Pickman modellje című elbeszélését a poszthumán etika felől értelmezi, a szörnyalakok jelentését újragondolva. Az elemzésben kiemelkedő, hogy a „szörnyet” nem pusztán félelemkeltő Másikként kezeli, hanem olyan alakzatként, amely megbontja az emberi kivételesség és erkölcsi felsőbbrendűség hagyományos kereteit.
A föld alól előtörő lények így az emberi nézőpont korlátaira és az etikai gondolkodás antropocentrikus alapjaira kérdeznek rá,
megnyitva a horror műfaját a poszthumán értelmezés lehetőségei felé. Ezen kívül rámutat arra az etikára is, amelynek révén az ember örömét lelheti saját szörnyszerűségének felismerésében és megélésében. A kötetet Nemes Z. Márió „A modern ember – a Homo sapiens – sok szempontból idegen a Földön.” Paleoasztronautika és lovecraftianizmus Ridley Scott Prometheus (2012) című filmjében című tanulmánya zárja, amely a filmet a paleoasztronautika és a lovecrafti kozmikus horror felől olvassa, megkérdőjelezve az emberi eredet és kivételesség mítoszait. Az elemzés egyik tétje, hogy
a film az embert nem a világ uraként, hanem idegenként és esetleges lényként mutatja meg egy közömbös, emberen túli kozmoszban.
A lovecraftianizmus révén az emberi tudás, uralom és etika korlátai láthatóvá válnak, míg a paleoasztronautika narratívája tovább bontja az antropocentrikus önértelmezést. Az írás azért izgalmas, mert a filmet a poszthumán gondolkodás egyik populáris, mégis filozófiailag súlyos példájaként értelmezi.
Összességében elmondható, hogy a Poli-P. Poszthumán perspektívák hiánypótló, ambiciózus és intellektuálisan izgalmas vállalkozás,
amely jelentős mértékben hozzájárul a poszthumanista gondolkodás láthatóvá tételéhez a magyar elméleti mezőben. Bár nem könnyű olvasmány, éppen ez jelenti egyik legnagyobb erősségét: a kötet különböző poszthumán irányzatokat kapcsol össze egy sokszálú, hálózatos struktúrában, amely hűen tükrözi a téma komplexitását. Elsősorban azok számára kínálhat termékeny olvasatot, akik nemcsak a poszthumanizmus elméleti alapjai iránt érdeklődnek, hanem annak etikai és kulturális implikációit is vizsgálni kívánják.
A kötet megközelítése alapvetően filozófiai és esztétikai jellegű,
így az empirikus vagy szociológiai perspektívák, valamint a poszthumanizmus társadalmi hatékonyságának és politikai operacionalizálhatóságának kérdései kisebb hangsúlyt kapnak.
Bartha Ádám – Horváth Márk (szerk.): Poli-P. Poszthumán perspektívák, Kijárat Kiadó, Budapest, 2024.
Borítófotó: Pikszis Facebook-oldal
