Milyen lehet egy olyan társadalom, ahol a legfontosabb az egymásról való gondoskodás? A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár második napján többek között a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás idei díjazottjai beszélgettek a köteteikről, Tóth Kinga MariaMachina című kötetét elemezték irodalomtörténeti és szerkesztői szempontokból, emellett Vida Gábor sajátos háborús irodalmáról is mesélt. Szó esett az írók és költők kölcsönös támogatásáról, a női sorsról, a multimediális költészetről, a nyolcvanas évek kitörölhetetlen hatásáról, illetve a háborús irodalomról.
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál második napját a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás idei díjazottjaival való beszélgetés nyitotta, amelyhez a Nemzeti Táncszínház Kávézószínpada szolgált helyszínül. Sitku Dorina – a József Attila Emlékhely munkatársa – bemutatta az idei nyerteseket: K. Varga Bence kulturális újságíró, a Fidelio rovatvezetője, eddig megjelent egy elbeszéléskötete Repedések könyve (Fiatal Írók Szövetsége – Apokrif Könyvek, 2022) címmel; Nagy Dániel költő, műfordító, az első kötete azÚgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni (Fiatal Írók Szövetsége, 2024) címet viseli; Martzy Réka költő, tanár, emellett számos folyóiratban is olvashatjuk a publikációit, nemrég jelent meg első verseskötete, a Mirjam (Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2026); Kali Ágnes dramaturg, a kk_kollektív és a nemmondommeg alkotói kollektíva alapító tagja, két kötete is megjelent már, az Ópia (Fiatal Írók Szövetsége, 2018) és a Megvakult angyalok (Kalligram Könyvkiadó, 2023).
Sitku először az ösztöndíjra pályázás menetéről kérdezett, majd arról, hol tartanak épp, miben segíti a munkafolyamatot a támogatás. Szóba került Kali anyaság-költészete, K. Varga sötét, misztikus dolgokhoz való kapcsolódása az írás terén, a Martzy nemrég megjelent kötetét körbeölelő női sors és az ételek motívuma, illetve Nagynál a digitális intimitás témájára is kitértek, amely több művében is felbukkan.
Kali úgy véli, a készülő kötetével rendkívül jól halad:
„Már a 75%-ánál tartok, de az is lehet, hogy egy hónap múlva ez visszacsúszik 25-re.” Mindemellett megtalálta azt az írói vonalat, amely mentén haladni szeretne a munka folyamán. Számára rendszerint fontosak a visszajelzések, örül, ha kap hideget-meleget a munkája.
Martzytól megtudhattuk, hogy szintén fontosnak véli a visszajelzést az előrehaladáshoz:
„Kaptam egy olyan olvasatot, ami meghatározta az utolsó fázist a kötetben, hogy mi az, amit még hozzá szeretnék tenni, vagy mi az, amit nem szeretnék jobban erősíteni” – felelte. Nagy egyszerűen fogalmazta meg a válaszát: ismét van hangulata, kedve verset írni.
K. Varga elárulta, hogy félkész regénnyel pályázta meg a támogatást, amelyet két és fél éve kezdett el írni.
Már az elején tisztában volt a regény kezdetével, cselekményével, azonban közbeszólt egy írói válság, az ihlet-hiány. „Mindig tudok valami kifogást találni, úgyhogy nekem ezért kellett elsősorban egy pályázat, hogy kényszerítve legyek arra, hogy ezt csináljam” – állította.
Megtudhattuk, hogy Nagy az írói munkája folyamán „laza” koncepció irányából közelíti meg a szöveget, amely majd átalakul könyvvé.
E kötet esetében a „cyberflâneur” szó adta a löketet, amelynek lényege, hogy maga a beszélő az online és offline tereket bejárva megpróbál felismerésekhez jutni. Mindemellett Nagy címadási szokásairól is szó esett, miszerint bátran ad a műveinek hosszabb címet. „A szintaxissal lehet játszani, fel lehet bontani, idétlenné lehet tenni, és a szórend változtatásával kissé idegenül is hathat” – mesélte. A digitális intimitás témáját illetően Nagy kifejtette, hogy
a mindennapinak vélt traumák, veszteségek és örömteli történések nem kapnak akkora figyelmet, amekkorát illene.
Nem örülünk eléggé a jónak és nem vagyunk eléggé szomorúak, amikor rossz dolog történik a világban. Martzy nemrég megjelent, Mirjam című kötetében a női sorsot, a judaizmust ágyazza bele receptekbe, imákba, illetve transzgenerációs történetekbe. A borítót a szerző egyik kedves ismerőse készítette, aki festőművész.
Martzy azt szerette volna, ha az ismerőse készíti el a kötetének borítóját,
aki a kézirat elolvasását követően megjegyezte, hogy a könyvben rengeteg utalás van az étkezésre és az ételekkel kapcsolatos teendőkre, így egy tányért álmodott meg a borítójára. Martzy beszámolt még a kötetmegjelenést követő irodalmi események hullámairól: előadott például a Nincs Fesztiválon és a Prae rendezvényén. Örömmel fogadta szerettei, pályatársai gratulációit, emellett megállapította, hogy
nagyon fontos a pályakezdő írók és költők kölcsönös támogatása jelenléttel és dicsérő szavakkal.
A szerző a Mirjamban olvasható transzgenerációs történetekben a harmad- és negyedgenerációs traumafeldolgozást vizsgálta, hiszen érdekelte, hogy mit jelent és milyen hatást mér a társadalmunkra az, hogy az említett generációnak nincs kézzelfogható emléke ezekről az egész emberiség ellen elkövetett bűnökről és közös traumákról. A szerző
érdekesnek találja a traumafeldolgozás módszerének megjelenítését a képzőművészetekben:
„A képzőművészetben nagyon erősen megjelenik ez a harmad-, negyedgenerációs traumafeldolgozás, és főleg úgy, hogy kollázsokat meg montázsokat készítenek.” Kali az anyaság mások által középszerűnek vélt részeiről mesélt a közönségnek. Elmondása szerint a középszerűség abban rejlik, hogy
a pillanatban, amikor édesanyává válik a nő, beágyazódhat egy „megrendíthetetlen pozícióba”,
melyet egyedül a társadalom határoz meg számára, ebben az esetben pedig középszerűvé válik a nő maga is. Ettől a beskatulyázástól tart, hiszen az olvasmányélményeiben – amelyeket főként férfiak írtak – az édesanyák megtettek mindent a gyermekeikért, feladták a saját karrierjüket, a testüket, sőt az életüket is, az ellenkező oldalon pedig, a kedves, önmagukat feláldozó édesanyákkal szemben vannak a sznob, agresszív anyák, akik tönkretették a gyermekeik életét.
Kali költészetét a középszerűség elkerülése képezi, s az édesanyák hangjának erősítése, a gondoskodás fontosságának kiemelése.
„Nagyon érdekel, hogy milyen lenne egy olyan társadalom, aminek a központja tényleg a gondoskodás és a figyelem lenne” – közölte. K. Varga a készülő vágóhídi és húsipari regényének sajátosságait árulta el: a huszadik század utolsó évtizedeiben játszódik kisvárosi környezetben. „Sokkal könnyebb, ha az ember egy kicsit eltolja magától időben, és akkor rögtön nem az a kérdés, hogy mikor játszódik. Néhány utalást teszek arra, hogy pontosan mikor játszódik, de lehet úgy is olvasni, mint egy időtlen történetet.”
K. Varga szerint a múltat izgalmasabb megírni, mint a jelent, hiszen a jelen problémáiba mi is belelátunk.
A rendszerváltás környékén járunk, egy húsüzemben; Kapuváron körülbelül 2012-ig állt egy húsgyár. K. Varga kitért még a nyolcvanas évek kitörölhetetlen történéseire és hangulatára, amely az emberek gondolataiban akaratlanul is jelen van: „Nem tűnik el a nyolcvanas éveknek a hangulata, a látványvilága meg a gondolkodásmódja egyhamar. Egy kisvárosban az emberek, szerintem, leszámítva azt, hogy menő autókban ülnek meg mobiltelefon van a kezükben, ugyanúgy gondolkodnak, mint negyven évvel ezelőtt.”
A délután folyamán Péczely Dóra és L. Varga Péter beszélgettek Tóth Kinga MariaMachina című kötetéről (Prae Kiadó, 2026). A szerző és Perintfalvi Rita sajnos betegség miatt nem tudtak részt venni az eseményen, így a Prae Kiadó szerkesztői képviselték őket. A beszélgetés nyitányában Péczely mesélt a Prae Kiadó sajátosságairól: „Mi kisebb kiadó vagyunk, erős szépirodalmi és tudományos profillal. Általában a korrektor és az olvasószerkesztő, az két külön szakma.” Elárulta, hogy a kötet szerkesztése során L. Vargával egyenrangú szerkesztőkként dolgoztak.
Szó esett a kötetet érintő szerkesztési munkafolyamatokról, szubjektív és objektív gondolkodásmódról,
a szerző korábbi publikációiról, illetve az azokban felbukkanó összművészeti párhuzamokról. L. Varga mesélt Tóth korábbi köteteiről, érdekességként megemlítve, hogy az első verseskönyve, a Zsúr (2013) szintén a Prae Kiadó gondozásában látott napvilágot. A második versesköteténél, az All machine–nál (Magvető Kiadó, 2014) már fel lehetett figyelni arra, hogy a machine/machina szó használata nem véletlen.
A gépiesség a korábbi és az új kötetében is megjelenik mint kulcsfogalom.
Az Írmag/Offspring (YAMA Books, 2020) és az Annamaria sings/singt/énekel (Prae Kiadó, 2023) kötetek abban a tekintetben hasonlók – azon kívül, hogy többnyelvűek –, hogy multimediális kötetek.
A szerző költészetének jellemző vonása az összművészet valamilyen formában történő megjelenítése.
A két említett multimediális kötetben rengeteg fotó szerepel, emellett QR-kódok is megtalálhatók, amelyek beolvasásukkor performansz-videókhoz vezetnek. Péczely hozzátette, hogy a MariaMachina szintén olvasható német és angol nyelven; a német és a magyar kiadás között eltérés jelentkezhet, ugyanis a visszafordítás és a magyar nyelv különlegességei lassabb munkamenetet követeltek a vártnál. A kötet felépítését tekintve, átolvasva a tartalomjegyzéket (például Mária-dalok, lelkigyakorlatok, beszédgyakorlatok, imaképek, Annamaria énekel, nővérek, mementó),
az olvasó bibliai utalásokat, a kereszténységhez kapcsolódó verseket várna, azonban ennél árnyaltabb a kép,
varázslatos témákra tapint rá a könyv: megjelennek a népmesék szereplői a végtelen hosszú hajú lánytól a medvefiúig, emellett filmbeli utalásokat is olvashatunk.
A fesztivál második napját egy Vida Gábor-beszélgetéssel zártam. Vida Gáborral új kötetéről, A bukfencről (Magvető Kiadó) Szegő János beszélgetett, közreműködött Szikszai Rémusz. Szegő rákérdezett a könyvben rejlő alcímekre, a szerző előző köteteire, s azok idővonalaira, illetve szóba kerültek Vida tapasztalatai és emlékei a katonai szolgálatról. A szerző az előző regényének (Senkiháza) és az újnak is adott alcímet: Erdélyi lektűr, Erdélyi folytatásos.
Szegő arra volt kíváncsi, hogy miért pont Erdély, és hogy az helyhatározó, minőségjelző, politikai vagy földrajzi kategória-e.
Vida mosolyogva közölte, hogy Erdélyben lakik, azért is választotta helyszínül Erdélyt, hogy otthonosabbá váljon számára az írás folyamata. Aradon nőtt fel, azonban mindig Erdélybe vágyott. Szegő azzal humorizált Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája nyomán, hogy Vida is írhatna egy harmadik Erdély alcímű kötetet.
A bukfenc az erdélyi magyarság 1988-tól 1992-ig tartó időszakát öleli fel Románia és Magyarország határán.
„Főszereplője, Tamándi Lőrinc, becenevén Lorenzo, a sorkatonaság után, 1988-ban tér haza szülővárosába, a magyar határ melletti kisvárosba, hogy folytassa rajzolói munkáját a gyárban” – olvasható a kötet hátoldalán. Az előző regényeit tekintve a kötetek kronológiai sorrendben is olvashatók: Ahol az ő lelke című könyve az 1918-22 közötti időszakot dolgozza föl, a Senkiháza a harmincas évektől ’45-ig tart, az Egy dadogás történeténél nehéz megállapítani az időrendet, de Szegő szerint a szerző születésétől a kilencvenes évekig játszódik a cselekmény. Az új könyv
az erdélyi magyarság ’80-as évekbeli helyzetéről, a hadsereg kegyetlen élményeiről számol be háborús irodalom formájában.
„A hadsereg mindenütt ugyanarról szól, hogy tulajdonképpen az embert ölni tanítják” – nyomatékosította Vida. A hadsereg, a hadiállapot a 18-20 éves fiatalok számára rémületes és borzasztó tapasztalat. A szerző azzal gondolkodtatta el a közönséget, hogy
a fiatalok háborúztatása az édesanyákra, feleségekre, szeretőkre, szinte az egész társadalomra bélyeget nyom,
amely az emberek kognitív öntudatában mindig jelen lesz. Vida elmesélte, hogy a hadseregben ejtőernyős szeretett volna lenni, a tisztje azonban kinevette, így katonai térképész lett. Szikszai Rémusz két szövegrészletet is felolvasott a kötetből, a beszélgetés után pedig dedikálásra is volt lehetőség.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2026. október 16.
Borítófotó: Kállai-Tóth Anett
