A sátán nagykövete?

Lady Gaga legújabb, Alejandro című videója tele van olyan elemekkel, ami az egyházat és a YouTube nézői közül sokakat egyaránt felháborít. Kommentek ezrei érkeztek már a videóra, vannak köztük jó és rossz vélemények egyaránt, de vajon mi okozza a nagy hangzavart?

Aleida Assmann szerint átléptünk az információ-megőrzés érájából a figyelemfelkeltés kultúrájába. Ez nem implikál bármilyen értékvesztést, vagy nosztalgiát a „régi szép időkkel” kapcsolatban, mindössze egyfajta változást sugall. Ebből a szempontból bármilyen figyelem, legyen az pozitív vagy negatív irányú, hasznos az eladni kívánt termék szempontjából.

A figyelemfelkeltés kultúrájának már-már iskolapéldája az elmúlt hónapokban kibontakozó „Lady Gaga-jelenség”. Az énekesnő legújabb klipjét az elmúlt másfél hónapban, mióta felkerült a YouTube videómegosztóra, bő 50 millióan nézték meg, és több mint 200.000 komment érkezett hozzá, illetve számos videó-elemzés is született, melyek nagyrészt a klip sátánista és illuminátus jelképeket közvetítő voltát hangsúlyozzák. A hozzászólások mindennek ellenére – vagy éppen ezért – gyakorlatilag percenként érkeznek.

A kritikák és elemzések leggyakrabban a zenei és képi allúziókat említik, rokonítva magát a dalt az Ace of Base ritmikai és dallammegoldásaival, illetve a klipet Madonna Like a Prayer és Vogue videóival. A kommentelők nagy része is ezeket a hasonlóságokat emeli ki, ahogy az egyik hozzászóló összefoglalta: „nem igaz, hogy nem tudok megnézni egy Madonna klipet anélkül, hogy Gagáról hallanék!”. Kétségtelen, hogy az Alejandro – egyébként meglehetősen hagyományos – dallamvezetése szembeötlően hasonlít az Ace of Base Don’t Turn Around című számára, és a hagyományos keresztény jelképek (ki)használása, illetve a gépfegyvert mintázó melltartó is egyértelműen utal Madonnára; mégsem egyszerű remake-ről, vagy ahogy a hozzászólások sugallják, másolásról van szó. Olyan, a befogadók számára ismerős elemek egymás mellé illesztése történik itt, melyek új kontextusba helyezve egészen más jelentéseket nyerhetnek.

Az írott szövegekben tetten érhető intertextualitástól eltérően azonban az énekesnő saját testét használja jelként, azon mutatja fel a felidézett elemeket. A test megjelenésétől pedig még a mediatizált kontextusban, a képernyő előtt sem lehet eltekinteni. Mindez játékba hozza az imitáció fogalmi körét, melynek több szempontból is kitüntetett szerepe van a videóban. Lady Gaga ugyanis egyik jelmezével imitálja a meztelenséget, hogy szeretkezik a klipben szereplő férfimodellekkel (némely esetben hangsúlyosan ő kerül a férfi pozícióba), végül pedig egy gyakorlatilag tökéletes Madonna pastiche-t hoz létre. Itt azonban az imitáció nem valami „valódi” elfedésére szolgál, sokkal inkább kifejez, megmutat.

Ennek a megmutatásnak szembeötlő gesztusa az is, hogy ez az első olyan Lady Gaga videó, melyben számítógépes torzítás vagy maszk, szemellenző és erős smink nélkül látható az énekesnő arca. Ez a feltárás folyamatában mutatkozik meg a klipben: a popdíva először egy fátyollal letakarva, majd hátulról látható egy trónon. Ezután a kamerák szemből mutatják őt, ezúttal egy csipke mintázatú szemüvegben, melyet ő maga vesz le, így láthatóvá válik a tekintete – ilyen formájában először. Mindez az arc és a test ellentétét mutatja fel, hiszen eddig, akár a Pokerface, a Paparazzi vagy a Bad Romance klipjében sem került erre sor, mindössze a standardizált, könnyedén helyettesíthető és cserélhető női test tárulkozott fel, gyakorlatilag beazonosítható arc nélkül. Mindezidáig a klipek által formált Gaga-imidzs egy olyan „everywomant” mutatott fel, akinek egyénítő jellemzői nem voltak, kizárólag a jégszőke haja és a jelenleg tetszetősnek tartott testtípus maradt meg belőle. Ahogy az énekesnő egyik legelső, slágerré vált dalának szövege foglalja össze: „No, he can’t read my poker face” (Nem olvashat pókerarcomban).

Ezzel állítható kontrasztba az arcnak az a megjelenítése, amellyel az Alejandroban találkozhatunk. A szemet nem hangsúlyozó smink miatt az arc kitárulkozik, a számtalan álca mögött megbúvó „valódiként” mutatja fel magát. Mindezt némiképp aláássa a szöveg és a kép összjátéka, hiszen az énekesnő éppen akkor mozdítja el a szemét elrejtő lencsét és tekint a kamerába, mikor a szöveg így szól: „She won’t look at you, won’t look at you” (Ő nem néz rád, nem néz rád). Mindez azt implikálhatja, hogy az arc, ami a kamerába mered, még mindig nem a maga teljes egyediségében mutatkozik meg, még mindig nem az álarcok mögötti „lényeg” – ez a mozdulatsor is épp annyira imitált, mint a hatalmas szemüvegek és szürreális sminkek.

A kitárulkozás és ezzel egyidőben az elfedés játéka kiterjeszthető a klip legszembeötlőbb tematikus elemére: a homoszexualitásra is. Kétségtelen, hogy az Alejandro sztereotípiákkal dolgozik a témával kapcsolatban, és a nemi identitás ábrázolásában kizárólag ezekre hagyatkozik, mint például a neccharisnyás, katonajelmezt viselő, nagyon esztétikus és nőiesen mozgó férfitestek felmutatásával. A szerep és a feltételezett valóság itt is összemosódik, ugyanis a videó férfi szereplői között van, akin a ruházat pusztán szexuális szerepjátékokat idéző jelmez, míg más jelenetekben egyenruhaként teljesen érvényes öltözetben jelennek meg a szereplők. Az, hogy a két típust nem mindig lehetséges teljes bizonyossággal elkülöníteni, ismét arra enged következtetni, hogy látszat és valóság ellentéte a klipben érvényét veszíti. Szerep és identitás nem választható szét, sem a táncosok jelmeze, sem pedig Lady Gaga kapcsán.

Hasonlóképpen mosódik össze két, egyéb kontextusban egymástól teljesen eltérő tárgy: a rózsafüzér és a bőrpóráz használata is. Az énekesnő majdnem pontosan azonos mozdulatokat végez velük, miközben a két képsor váltja egymást: piros latex apácajelmezben tekeri a csuklója köré és feszíti ki a rózsafüzért, majd testszínű fehérneműben hasonlóképpen tesz a pórázokkal, melyek végei egy-egy vaságyhoz vannak kötve, amelyeken az egyenfrizurás, csak alsónadrágot viselő „Alejandrók” fekszenek. A transzcendencia és az erotikus utalások összekapcsolása ismét Madonnát, és – többek között – a Like a Prayer videóklipjét idézi fel.

Az azonban, hogy „Alejandrókról” beszélhetünk, azaz hogy a neveknek, mint „Alejandro”, „Fernando” vagy „Roberto”, nincs világosan azonosítható referense, számtalan interpretáció előtt nyitja meg az utat. Az egyik hozzászóló arról panaszkodik, hogy nem tudja eldönteni, „valójában kit szeretne Gaga – Alejandrót, Fernandót, vagy Robertót” –, míg más értelmezők szerint a három férfinév mindenképp valamiféle transzcendens hatalmat jelöl, és amikor Lady Gaga azt énekli, hogy „I’m not your babe, I’m not your babe, Fernando” (Nem vagyok a tiéd, nem vagyok a tiéd, Fernando), gyakorlatilag az istent tagadja meg. Ezzel szemben a női magazinok – a testek fizikai megjelenésére fókuszálva – a félmeztelen, rendőrsisakos, zsinórokkal rögzített szereplőt vélik azonosítani a dal központi karakterével.

Ez utóbbi megjelenítése az egész videó kicsinyítő tükreként érthető, amennyiben ez a karakter hozza létre a legvilágosabb szimbólumrendszert, amely ugyanitt bomlik le a leglátványosabb módon. A modell széttárt lábakkal jelenik meg, ölében egy lefelé mutató pisztolyt tartva. Ez a pisztoly egyrészt minden kétséget kizáróan utal a férfi nemi szervre, azonban fegyver funkciója és fizikai elhelyezkedése azt a lehetőséget is felvillantja, hogy éppen abban tehet kárt, ami térben és szimbolikusan is mögötte van. Az a pár képkocka, amelyeken a vázolt jelenet látható, egyrészt felmutatja a sztereotípiák és könnyen olvasható szimbólumok jelenlétét, majd a többszörös, a kontextusból következő értelmezési irányokkal el is lehetetleníti ezek működtethetőségét.

Ahogy látható volt, a klip többi része is hasonlóképpen épül fel, és a reminiszcenciák felvillantása, a szöveg és a kép egymásra olvashatósága szintén ugyanannak a hatásnak a megteremtését célozza meg – a könnyű felismerhetőség, illetve ennek elbizonytalanítása az, ami a videó feltételezett értékrendje körüli vitát életben tartja, ami a figyelem középpontjába helyezi Lady Gaga Alejandróját. S ebben a tekintetben a videóklip tökéletesen teljesíti funkcióját.

Lady Gaga: Alejandro, 2010, rendezte: Steve Klein, fényképezte: Janusz Kaminski, forgalmazó: Interscope Records, produkció: HSI Productions.