Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Kiállított terek

Bruce Nauman: Álom-átjáró (Dream Passage)

Bruce Nauman: NoNoBruce Nauman retrospektív kiállítása a berlini Hamburger Bahnhof előteréből nézve egészen ártatlannak tűnik. A múzeummá alakított pályaudvar csarnokában neonfények villognak, a látogatók érdeklődve nézegetik a térinstallációkat, sorban állnak egy furcsa, félkörív alakú zárt folyosó ajtaja előtt, kíváncsian mennek be a belülről zölden világító szoba szűk bejáratán.

Közelebbről azonban már más a helyzet: a neoncsövek háború, agresszió és szexualitás kapcsolatát boncolják harsány fényeikkel, a fellógatott szék közelebbről szemlélve már sokkal inkább tűnik egy felakasztott, rozsdás villamosszéknek, a különböző térinstallációk hatására a látogatókból kiállítási tárgy válik: Bruce Nauman terei senkit sem hagynak passzív, szemlélődő pozícióban. A kiállítás vezérfonalát így leginkább a látogatók és a különböző terek egymáshoz való viszonya alkotja.

Bruce Nauman retrospektív kiállításának plakátja

Az első teremben Nauman neonművei és térinstallációi együtt furcsa közeget alkotnak. Itt látható a művész egyik leghíresebb alkotása, egy neonspirál, melynek betűiből „Az igazi művész úgy segít a világon, hogy misztikus igazságokat tár fel” („The true artist helps the world be revealing mystic truths”) mondat áll össze. Nauman állítása elsőre úgy hangzik, mintha egyetemes titkokat kutató, századfordulós szimbolista költő tollából származna, bár a neonspirál révén kétségkívül más jelentést nyer e kijelentés, s kérdésessé válik, mi is kerül pontosan idézőjelbe. A bizonytalanság, változékonyság végig jellemző az alkotások és a látogatók kapcsolatára.

 „Az igazi művész úgy segít a világon, hogy misztikus igazságokat tár fel” („The true artist helps the world be revealing mystic truths”)

Az első teremben felállított szobába szűk járat vezet, bent erős zöld fény világítja meg az üres helyiséget. A szobából kilépve a fény hatására minden rózsaszín árnyalatot kap, csak néhány perc elteltével tér vissza a „normális” látás. A Folyosó Installációban (Corridor Installation) a látogatók egy szűk folyosó végén saját tévéképernyőn megjelenített képmásukkal találkoznak, ezáltal válva a kiállítás szerves részévé. A szűkösség, bezártság általában jellemző Nauman tereire. Az egyik legkülönlegesebb alkotás egy félkörív alakú, nagyjából fél méter széles folyosó, ahová egyszerre csak egy ember mehet be, s a kulcsot a teremőrtől kell elkérnie. Bent legfeljebb egy órát lehet tartózkodni, azonban egyedül, két magas fal közé szorítva már pár perc eltöltése is igen nyomasztó érzés e szűk térben.

<img class=”aligncenter size-medium wp-image-294″ src=”https://www.kulter.hu/wp-content/uploads/IMG_83052-450×300.jpg” alt=”Folyosó installáció (Corridor Installation” width=”450″ height=”300″ />

A kiállítás az Álom-átjáró (Dream Passage) címet kapta; a műalkotások között sétálva néha valóban olyan érzése támadhat a tárlat résztvevőinek, mintha valakinek a zavaros álmaiba nyernének betekintést. Nauman szobrait, installációit nézve, alulról érthetetlen nyöszörgés hallatszik. A lépcső alján egy üres szobában találja magát az érdeklődő, ahol a hang hörögve utasít távozásra az elméjét megtestesítő szobából. A kiállítás jelentős részét tompa kiáltozás kíséri végig, a hang forrása a Clown Torture (Bohóc Tortúra) című videóinstalláció, mely tényleg olyan benyomást kelt, mintha valakinek az elméjéből legrosszabb rémálmai szabadulnának el. A szobában két falfelületre vetített képen és négy tévéképernyőn bohócok üvöltöznek, fetrengenek, wc-n ülve fütyörésznek, folyamatosan ismételgetve egy-egy szót. A négy különböző, egyenként is nyomasztó videó fülsértő hangzavart kelt.

Részlet a Clown Torture (Bohóc Tortúra) című videoinstallációból

Az Álom-átjárón olyan művészek munkáit is kiállították, akiknek művei valamilyen módon kapcsolatba hozhatóak Nauman alkotásaival. Így kerültek az amerikai művész munkái mellé Paul McCarthy szobrai, Robert Morris installációi, de érdekes volt egymás után látni Beuys és Nauman videóművészetének kiemelkedő alkotásait is.

Bruce Nauman: NoNo

Az utolsó teremben található alkotás adta az egész kiállítás apropóját. Christian Flick műgyűjtő a Berlini Nemzeti Galériának adományozta Nauman 1984-ben készült munkáját, melynek címe: Egy szoba, ahonnan kimaradt a lelkem, egy szoba, melyet ez hidegen hagy (Room with My Soul Left Out, Room That Does Not Care). Az alkotást Nauman álmai ihlették. Két folyosón lehet megközelíteni a mű közepét, ahol egy rácsos padló a mélybe vonzza a tekintetet. Mindkét irányból érkezve zsákutcával találja magát szembe a látogató. Az Álom-átjáró végén a tekintet betonfalba ütközik, csak a mélybe lehet nézni.

Egy szoba ahonnan kimaradt a lelkem, egy szoba melyet ez hidegen hagy (Room with My Soul Left Out, Room That Does Not Care)

A kiállítás váltakozó terei újra és újra átértelmezik a befogadó szerepét és helyét a művészeti alkotások között. Az Álom-átjáróról így nem is feltétlenül egy-egy kiállítási darab a legemlékezetesebb, Bruce Nauman berlini kiállítása az általa alkotott tereken és a hozzájuk kötődő élményein keresztül válnak emlékezetessé.

Bruce Nauman: Álom-átjáró (Dream Passages), Berlin, Hamburger Bahnhof, 2010. május 28 – október 10.