A szervezett bűnözés világába kalauzol minket David Cronenberg a legújabb alkotásában; ábrázolásmód teszi egyedivé a kanadai mester legújabb moziját, mely sok tekintetben a 2005-ben készült Erőszakos múlt elsősorban a már korábbi filmjeire is jellemző, rideg, szenvtelen nyomdokain halad.
A rendező színes életművében éppúgy helyet kap az ember és technika perverz viszonyát és a szexuális aberráció szintjeit egyaránt boncolgató, Cannes-ban a Zsűri Nagydíjával jutalmazott 1996-os Karambol, mint a nemi identitástudat kérdéseit tárgyaló Pillangó úrfi. Az évek során kultstátuszba emelkedett A légy című opusz, melyben Jeff Goldblum bizarr metamorfózisa, és annak filmnyelvi megjelenítése egyértelműen bizonyítja Cronenberg vonzalmát a tocsogó brutalitáshoz.
A kanadai rendezőzseni a szervezett bűnözés világába kalauzol minket legújabb alkotásában; elsősorban a már említett, sajátosan naturalista ábrázolásmód teszi egyedivé a mester legújabb moziját is. A maffiafilm műfaja kedvez az effajta stílusnak, noha távol-keleti jakuzafilmeket (Ichi the killer, Fivér) idéző tobzódásról a Gyilkos ígéretek esetében nem beszélhetünk. A borbélymesterséget sajátosan (torokmetszéssel) újraértelmező jelenetnél még ebben sem lehetünk biztosak, utána azonban fokozatosan felépül egy épkézláb sztori, illetve a karakterek: a nyomasztóan hideg sofőr, Nyikolaj (Viggo Mortensen), vagy éppen a labilis, tipikus „idióta gengsztergyerek“ Kirill (Vincent Cassel). Az Armin-Mueller Stahl által alakított Semyonról simán el tudom képzelni, hogy a korrupt oligarcha haverjaival kibérli a Torpedo Moszkva stadionját egy baráti sörmeccsre, a vesztes egy közép-szibériai atomhulladék-tárolóban végzi.
Stilizált, szinte képregényszerű figurák, kiváló színészi alakítások. Talán Naomi Watts marad el valamivel kollégái teljesítményétől, ám a színésznő kvalitásait ismerve – a 21 grammban és A sötétség útjában (Mulholland Drive) zseniális – ez inkább a gyengén megírt karakterének köszönhető. A világot csak a bőr szófából szemlélő, kispolgári naivitást megtestesítő Annával nehéz azonosulni. Nyikolajjal való románcát pedig kissé erőltetettnek érzem, mivel Cronenberg akkor van igazán elemében, amikor szemgolyókba kell pengét állítani. A kanadai rendezőnél elsősorban az erőszak rideg ábrázolása sokkol; néhány karakter ugyanazzal az arckifejezéssel trancsírozza fel ellenfele agyvelejét, mint amivel megízesíti grúz szárnyas szaviciját.
A sztorit először a túlbuzgó Anna szemszögéből figyelhetjük. Kritikus állapotban szállítanak a sürgősségi osztályra egy heroinfüggőségbe taszított prostituáltat (Tatjánát), aki éppen vajúdni készül. Bár a magzat túléli a megpróbáltatásokat, anyja drámai életútját csak egy napló rögzíti, melyet főhősnőnk orosz rokonaival kíván lefordíttatni. Miután ők alkalmatlannak bizonyulnak a feladatra, az étterem-tulajdonos Semyon siet Anna segítségére.
Hamar világossá válik, hogy a kedves öregúr a borscs leves megízesítésénél kompromittálóbb cselekedetekre is képes; ezt az imázst tovább erősíti fiának, Kirillnek a viselkedése, akinek értékrendjében aligha a diszkréció és a decens megnyilvánulások élveznek prioritást (a „herkás prostik“ társaságában előadott, percenkénti 1-2 deciliteres vodkafogyasztással kísért hőbörgését megfigyelve legalábbis ez az érzésünk). Az izgalmakat tovább fokozzák az időközben feltűnő, zord arcú csecsen fivérek, és sofőrünk karaktere is kérdéseket vet fel a nézőben. Többet vétség lenne elárulni a cselekményről, különben aligha kerülném el a spoiler-veszélyt.
Noha az Anna-történetszál fináléján aligha döbben meg egy olyan ember, aki már járt a Tavaszmező utcában, Nyikolaj és Kirill kettőse végig leköti a figyelmünket. Meglehetősen klisészerű képet kapunk a londoni orosz maffia működéséről, a történet azonban ettől sem válik parodisztikussá – elsősorban a nagyszerű színészi játéknak köszönhetően. A Gyilkos ígéretek-től ne várjunk Keresztapa szintű, mélységi maffia-analízist, Cronenbergtől legfeljebb egy tisztességes színnyomású négyoldalas szórólapot kapunk – a tetovált testű Mortensennel a címoldalon. Az egykori Aragorn már másodszor száll szembe kegyetlen maffiózókkal egy Cronenberg-moziban; a 2005-ös Erőszakos múlt fináléja anno sokáig emlékezetes maradt számomra. A valódi katarzis ezúttal hiányzik, de egy korrekt gengszterfilmet azért kapunk a pénzünkért, illetve a felismerést, hogy Viggo Mortensen nemcsak trollirtásban, hanem színjátszásban is jeleskedik.
Gyilkos ígéretek (Eastern Promises), 2007. Rendezte: David Cronenberg, forgatókönyvet írta: Steve Knight, Focus Features.
