Érzelmi Mario, szerelmi Mortal Kombat

Bónusz életek, retikülből előhúzott nevetséges méretű fegyverek, bevásárlóközpontban osonó nindzsák, Mortal Kombatot idéző kombók, Dragon Ballos élet-halál küzdelmek – Scott Pilgrim harca ez a mindennapokkal. Egy átlagos 23 éves srác kivételes élete, tele szerelemmel, barátsággal, zenével, ördögi exekkel és álomjáró lányokkal.

Az amerikai független képregények piacán 2004-ben indult útjára Bryan Lee O’Malley egyszemélyes projektje, az elmúlt években milliók kedvencévé vált és számos díjat elnyert Scott Pilgrim sorozat. A 23 éves kanadai fiú történetének első két kötetét immár hazánkban is kiadták, mégpedig a Nyitott Könyvműhelynek köszönhetően. A Scott Pilgrim kivételes átlagéletét felütve eleinte úgy tűnhet, hogy ez is csak egy lesz a számos humoros, de alapvetően konvencionális, szappanopera-szerű történet közül, ám hamar kiderül, hogy lényegesen más a helyzet, hiszen O’Malley rendkívül izgalmasan tálalva vitte papírra a húszas korosztály életét és problémáit. A cselekmény kevés helyszínen játszódik, szereplői nem túl összetettek, sőt, kifejezetten sablonosak. Mégis mindegyik jól felépített, különböző, szerethető karakter – minden adott egy átlagos, sitcom-szerű sorozathoz.

Scott egy „szobakonyhás” pincelakásban él meleg barátjával, Wallace-szal, van egy zenekara, egymásba szerettek egy 17 éves lánnyal és szemmel láthatóan nem akar felnőni. Élete alapjában véve az átlagosnál is szürkébb, ám a „nagy Ő” megjelenésével váratlan fordulatot vesz minden. A némileg idősebb Ramona magával hozza múltját és életének problémáit is, alaposan felpezsdítve ezzel Scott biztonságos buborékvilágát. Ami igazán megfűszerezi a képregényt, az a kontextusba egyáltalán nem illő, videojátékokból, filmekből és eltérő stílusú képregényekből importált ismerős részek összjátéka. Meglepő módon az igazi gondokat, az érzelmi hullámvölgyeket és a felnőtt lét nehézségeit éppen ezek a különleges, olykor teljesen érthetetlen és logikátlan jelenetek szimbolizálják.

Scott Pilgrim világa felfogható korunk popkulturális szintéziseként is. Amellett, hogy a történet értelmezhető a hasonló stílusú sorozatok és mangák egyfajta önironikus tükreként, a szerző minduntalan kikacsint a huszonévesek által nagy valószínűséggel jól ismert területek felé is. Belekóstolhatunk a videó- és szerepjátékok világába, kapunk szuperhős-paródiát, keleti wuxiákat és hollywoodi rajzfilmeket idéző képsorokat, de végigkíséri a történetet a kortárs zene iránti lelkesedés is (a későbbi kötetek mellé még számlistát („soundtracket”) is mellékel a szerző). Scott porcsíkot húzva rohan ki a képből, repül, karatézik, mentális pajzsot von maga köré, többnyire értetlenül áll az emberi kapcsolatok előtt, de a legnagyobb természetességgel veti bele magát bármilyen összecsapásba. Ellenségei (Ramona hét gonosz exe – egytől-egyig elképesztő figurák) démoni tündérekkel, energianyalábokkal és robotharcosokkal próbálják legyőzni. Őket leküzdve pedig a Super Marioból is ismerős érméket kap jutalmul.

Az nem derül ki egyértelműen, hogy az előbbi megpróbáltatások vajon pusztán a szereplők fejében játszódnak-e, de a többi karakter reakcióiból ítélve ez nem így van. Mindenki sztoikus nyugalommal veszi tudomásul, hogy a küzdő felek lángoló aurába burkolózva lerombolnak egy-egy épületet, és senkit sem lep meg, hogy Scott szintet lép, vagy felvesz egy extra életet. O’Malley zavarba ejtő könnyedséggel keveri a fájdalmasan ismerős életképeket ezekkel a morbid helyzetekkel. Az olvasó talán azon döbben meg leginkább, hogy mennyire természetesnek hat az, hogy a csalódott, összetört szívű 17 éves kínai lány, Knives apja egy hatalmas karddal járműveket vág ketté az utcán.

Vizuálisan O’Malley keveri az amerikai underground képregények és a japán mangák képi világának stílusát, amit a fekete-fehér oldalak is erősítenek. Kerek szemekből és pár vonallal rajzolt arcokból állnak a szereplők kontúrjai, amelyek néha talán zavaróan egyformák. Olykor még a különböző frizurák sem segítenek eligazodni abban, hogy kitaláljuk, éppen ki kicsoda. A dinamikus panelkezelés miatt az olvasó könnyedén sodródik a harcokkal. A hátterek és a különféle „mozgás- és érzelemvonalak”, a megannyi eltúlzott képi poén egyáltalán nem lóg ki a realisztikus megjelenítésre abszolút nem törekvő képkockákból.

Könnyű ezekkel a szereplőkkel azonosulni. Scott és barátai azt teszik, amit én, beszélgetnek, együtt vannak, szerelmesek lesznek, csalódnak, sírnak és nevetnek – élik mindennapjaikat. Kedvenc játékaimra, filmjeimre ismertem az akciódúsabb részeknél, számos zene csendült fel fülemben a képregényeket lapozgatva – természetesen mindez megannyi emléket is felszínre hoz az emberben. Talán emiatt nem zavarnak a valóságtól elrugaszkodott részek, hiszen minden részlet és élethelyzet ismerős valamilyen szinten. Viszont éppen ez az egyetlen komoly hátránya a sorozatnak – aki nem ismeri a játékokat és képregényeket, azt a miliőt, amire folyton kacsintgat O’Malley, annak könnyedén tűnhet zavaros korcsnak ez az egyébként remek koktél. Az idősebb generáció talán sok utalást nem fog érteni, sok tréfát értetlenkedve lapoz majd át, mégis, talán ők is találhatnak benne annyi ismerős helyzetet és érzelmet, hogy kitartsanak Scott kalandjai mellett, hiszen több ez a történet, mint ostoba akciójelenetek sorozata.

Ramona gonosz exei és a konzolos, illetve számítógépes játékok mintájára felépülő, akár egymást követő „pályákként” is értelmezhető epizódok több dolgot szimbolizálhatnak. Egyaránt jelenthetik az emlékek lezárását, a szó szerinti „leszámolást a múlt szellemeivel”, de másféle aspektusból is olvashatjuk őket. Scott és Ramona kapcsolata részről részre módosul, változik, a legyűrendő akadályok jelképezhetik a megnyílást, egymás elfogadását. A főhős nehézségei nem érnek véget a szürreális harcokkal, munkát kell keresnie (ahol ismét szintet lép), összeköltöznek a barátnőjével, éli az átlagos mindennapokat. Mindeközben szép lassan látjuk a fontosabb szereplők múltját és családját, lassanként adagolva fény derül rég elfojtott szerelmekre, friss kapcsolatokra, ismerőseinkké, barátainkká válnak a karakterek. Scott, bár úgy verekszik, mint a Tekkenben szokás, és úgy lép szintet, mint egy szerepjátékos, szép lassan felnő a szemünk előtt.

Scott Pilgrim 1-2., írta és rajzolta: Bryan Lee O’Malley, fordította: Somogyi Péter, Budapest, Nyitott Könyvműhely, 2010.