A játék mindenki számára az, amivé tenni akarja. Azt a világot képezi le, amelynek lehetünk akár tanúi, akár konstruktőrei, de sohasem teljes jogú urai. Itt egyszerre mi leszünk a rendszerező elvek, és ezt a pillanatnyi, de megkérdőjelezhetetlen hatalmat egy színházi előadással érzékletes módon lehet közvetíteni.
A Mézeskenyérrel csapott pofán az Úr címében hordozza a teremtés mozzanatát, ahogyan az első akció is, amelyben a két szereplő magát egy kék tüllből kifejtve lép elénk. A születés mítoszának megjelenítése bibliai szövegekkel fonódik össze. Az idézetek többek között az európai kultúra alapjaihoz nyúlnak vissza, hiszen a Biblia után Platón tanait vonják be a darabba: „Platón szerint az ember arra teremtődött, hogy Isten játékszere legyen, és ez a legjobb rajta”. A mondatot aztán – jelentőségét hangsúlyozandó – még egyszer elismételték, lassabban, megbontva vagy épp nyomatékosítva az értelmezés lényegességét. Ennek a tagolásnak pedig az lett a következménye, hogy az utolsó szó asszociációszerűen elénk vezette az ismert gyermekmondóka sorait („Rajta, rajta, leszakadt a pajta…”).
A láncolatszerűség az elhangzottak egészére jellemző – a szövegek egymásutánisága egy képzettársításon nyugvó, rendszertelennek tűnő szerkezet megkonstruált eleme. A játék szabályai mindent felülírhatnak, amely eddig ismert volt, elfogadásuk által pedig új törvényességet lelnek. Éppen ezért szerepelhetnek egymás után egy mondóka és egy filozófiai elképzelés szavai. A továbbiakban is ugyanez az elv érvényesül, hiszen feltűnik – többek között – Shakespeare néhány sora, Huizinga játék-meghatározása, Freud fejtegetése, valamint újságokból vagy a néprajztudomány meghatározásaiból kiemelt részletek. A játék jelentését nem rendelhetjük egyetlen dologhoz, és ezért lesz alapvető eleme az előadásnak Kosztolányi Dezső költészete, hiszen ez nála központi helyet foglal el, megmutatva az ebben rejlő felszabadultságot és egyben tragikusságot. Ezáltal lesznek Weöres Sándor, József Attila vagy Ady Endre sorai is jelentős összetevői a darab mögött rejlő gondolatiságnak.
A láncszerű építkezés kifejezésre jut a különböző nyelvekből idézett részletekben. Angol, francia, japán töredékek hangoznak fel, amelyek tematikájukban beleillenek a koncepcióba. Az idegen megbontó hatása újra felhívja a figyelmet a részekből építkező egészre, amely a színtéren zajló akciókra is igaz, s amelyek mozzanatokká képezik a játék elméletének történetét. A születés/teremtődés megidézése, azaz a változás és a kaotikusság képzete egy renddé alakul át: a tükröződést beidéző mozgások a mozdulatsorok összetett hálózata által elnyert végleges testhelyzetek egy folyton alakuló világára utalnak, amilyen a játék univerzuma is, hiszen a sorozatos ötletek, a tökéletesítés szándékát hordozó elemek az alkotási folyamat végtelenségét és aktivitását mutatják. Az egyik karakter által elkezdett mozdulatot a másik fejezi be, képszerűvé téve egy pontokból álló hálózatot, amelynek minden tényezője egy újabb, az előző részt leképező és egyben kiegészítő elemben folytatódik. A bizalom, a másikba vetett hit azt az összetartozást fejezi ki, amely a játszó felek között feltétlen szükséges, hogy kialakuljon. A szeretet vagy az agresszió ismétlődő megnyilvánulásai egyfelől dinamikusságot adnak, amely jelzi az időtlenségben sejthető ismétlődést, másfelől pedig az ember lényegi ösztöneit és ösztönzőit jelenítik meg. Az időn kívüli lebegés az előadást kísérő zenei aláfestésben is megjelenik, amely a minimálzene ismert alakjaként számon tartott Steve Reich egy művének végtelenített változata.
A játékról szóló önreflexív előadás összhatásában kivilágló mondanivalója olyan világképet teremt a befogadó számára, amely láncszemek módjára építi ki saját egységét mind a szövegek segítségével bevont jelentéshorizont, mind az akciók együttese által. A játék mindenki számára mást jelent, de pont ez a széles és szélsőséges érthetőség ad alkalmat arra, hogy megismerjük azt a világot, amelyet mindnyájan magunkénak akarunk érezni a többiek együttműködése által.
Liktor Eszter, Lukovszki Judit, Sándor Zita Alkalmi Társulata: Mézeskenyérrel csapott pofán az Úr, Debrecen, Színláz Stúdió, 2010. szeptember 16.