Vidám társaság, jó hangulat. Szeretnivaló, ám „kicsit más” fiatalok körébe csöppenek. Hogy kik ők? A Hangadók, az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány enyhén értelmi, érzékszervileg vagy pszichésen sérült fiatal felnőttjei, akik egyre sikeresebbek a zenélésben.
A dallam számukra kiteljesedés és boldogság. Zenekari vezetőjük Trócsányi Gergely, a Hollywoodoo énekese, aki 2008-tól építi a fiatalok zenéhez fűződő kapcsolatát. Egyéni foglalkozásokat, zeneórákat, illetve rendszeres zenekari próbákat is tart az együttes tagjainak. Közösen tanulják a szövegeket és játsszák az alapokat. Gergő fő érdeme az, hogy segített a tagoknak rátalálni saját hangszerükre. Tehetséget és az egyéni igényeket is figyelembe véve mindenkinek olyan szerepet osztott a zenekarban, amiben kiteljesedhet. A kezdetek után a banda tagjai közül többen belevágtak a zeneiskolai tanulmányokba, hogy ne csupán hobbiból, hanem tanároktól, komolyan tanulhassanak. A saját hangszereik megismerésén túl törekednek arra is, hogy más zenei szerszámok megszólaltatása se jelentsen gondot, azok használatát is folyamatosan gyakorolják.
Az ifjú zenészek a megalakulásakor csupán dobfelszereléssel és hangosítási eszközökkel rendelkeztek. Kérésükre segítséget kaptak különböző hangszercégektől és vállalkozásoktól, így profi felszereléssel nyílt lehetőségük az indulásra. Nevük is innen ered: a zenekar tagjai szerették volna meghálálni a bizalmat, de mivel csak hangjukat tudták adni, így lettek Hangadók.
Jelenleg tizenhárman alkotják az együttest. Az állandó társaság tizenegy fő, de van két segítőjük, akik gitáron kísérik a csapatot. Repertoárjukat Slot Machines főleg vidám, lendületes, magyar slágerek alkotják, mivel úgy vélik, saját korosztályukat így tudják a legkönnyebben megszólítani: Bikinit játszanak és Omegát, meg persze Quimby-t, de a jelenlegi kedvenc a Magna Cum Laude híres száma, a Pálinkadal.
A beszélgetés során kiderül, hogy számukra a zene: „öröm, kikapcsolódás, felszabadító erő”. A fellépések alkalmával a közönség hangja, a taps és a megfogalmazhatatlanul csak „sugár”-ként aposztrofált szeretet a lényeg. A tagok úgy vélik, hogy „a zene mindenkit összeköt, ezért érdemes a színpadon másoknak játszani”. A Hangadók igazán becsülendők, hiszen testi vagy szellemi hibáik ellenére csupán az emberek szórakoztatására törekszenek. Egyre halmozzák a begyűjtött díjakat és egyre többen ismerik őket országszerte. Ajkán és a térségben már ismerősökként köszöntik őket az emberek. Előfordul, hogy megállítják őket az utcán és gratulálnak a fellépésekhez. Mivel anyagi támogatást nem kapnak, fellépéseiket és fejlődésüket önerőből, illetve az intézmény segítségével oldják meg.
Ezért sem kis teljesítmény, hogy legutóbb második helyezést értek el a “Hangfoglaló hétfő” elnevezésű országos versenyen, ahol 32 produkciót mutattak be különböző előadók. Tehetségüket bizonyítja, hogy a megmérettetésen főként fiatalokból álló csoportok neveztek. Fellépéseik száma egyre nő, szívesen látják őket mindenütt, a falunapoktól kezdve a Sziget Fesztiválig. Műsoruk színvonalas és szórakoztató, élőben remekül szól a gitár, a dob, a szintetizátor és a konga. A hangszerek vibrálását tovább erősíti a vokál és a csörgők hangja. Érdemes megnézni a társaságot, mert szívből zenélve csinálnak igazán hangulatos bulikat.
Ez egy igazán frankó dolog. Riszpekt és tisztelet.
Csatlakozom.