Ha már Batman is űzött vadként kényszerül távozni Gotham városából és Magneto is nyomorultul tengődik az idősek otthonában, akkor lassan aggódni kezdhetünk a következő képregényhős kilétét illetően. Sztereotip, bölcsészhallgató hajzatú, szemüveges lúzer, oldalán maffiózókat kaszaboló, szadista, 11 éves kislány – így állunk „szuperhősügyileg” 2010-ben.
Az alapsztori megszokott: Dave Lizewski kitalálja, hogy szuperhősként oltalmazni fogja a világot a bűntől. Bár kvalitásai jelentősen elmaradnak legendás kollégáitól, elszántságát bizonyítja, hogy egy késszúrás sem szegi kedvét a további igazságosztástól. Hősünk hamar Myspace-, Twitter- és Facebook-szupersztárrá növi ki magát. Kick/Ass hamar felkelti a kegyetlen maffiafőnök, Frank D’Amico figyelmét is, akinek profi bandáját jelmezes igazságosztók tizedelik. A hunyó természetesen nem búvárruhás lúzerünk, hanem a meglehetősen aberrált apa-lánya viszonyt ápoló Big Daddy és Hit-Girl; ugyanakkor Dave sem kerülheti el, hogy belefolyjon a két „igazi szuperhős” bosszúhadjáratába.
A Kick/Ass-t fekete humora és jól eltalált filmes nyelvhasználata miatt igazi remekműként tarthatjuk számon a képregényes adaptációk tengerében. Az önreflexív alkotás paródiaként és humoros bosszúfilmként is egyaránt megállja a helyét, miközben egy pillanatra sem csúszik le a Leslie Nielsen-féle primitív komédiák szintjére. A címszereplő Aaron Johnsonnal könnyedén azonosulhatunk, a Hit-Girl-t alakító Chloe Moretz a maga beteges módján is “kult”. Mark Strong római arcéle és a Guy Ritchie-filmekből megismert beszédtechnikája elég ahhoz, hogy D’Amicót kőkemény gonoszként értékeljük, Nicolas Cage pedig meglepő módon szintén elsőrangú. Cage egyébként profi abban, hogy időnként kvalitásait illetően elbizonytalanítson minket olyan „celluloid-torzszülöttekben” való részvétellel, mint A szellemlovas; Big Daddy-ként azonban újra igazi örömjátékot tesz le az asztalra.
A rendező, Matthew Vaughn jó szakácsként megfelelően adagolta az összetevőket: a képregényfilmek pátoszát ötvözte a tinivígjátékok és a Guy Ritchie-féle gengszterfilmek stílusával (a rendezők egyébként civilben barátok). Emellett a Kick/Ass nyomokban a Happy Tree Friends című kultikus rajzfilmsorozatot idézi az erőszak ábrázolása terén – ez a megállapítás különösen helytálló Hit-Girl akciói esetében. A film az amerikai fiatalság életvitelét is pellengérre állítja; számos, más filmekből már jól ismert tucatkarakterre ismerhet rá a néző, ám természetesen nem a megszokott módon.
Például a napi 12-14 órát közösségi oldalakon és pornómegosztó szájtokon töltő képregényrajongó “geek-réteget” jószándékú, szeretnivaló társadalmi csoportként tünteti fel, annak minden nyilvánvaló esetlensége és szánalmassága ellenére. Felsóhajthatunk, hogy Magyarországon még nem alakult ki a pubertáskorú suhancok eme markáns archetípusa, de az MSN-Facebook-MyVip “szentháromság” tükrében, az „ikszdé” és a „cejcsizlek, babum” webnyelvi gyöngyszemeknek köszönhetően már hazánkban sem lehet távolságtartással szemlélni Lizewski barátunk szerencsétlenkedését.
Az önjelölt igazságosztó hősi eposszá ívelő kálváriája természetesen az aktuális „széplány” figyelmét sem kerülheti el (először még csupán meleg haverként kezeli, később változik a szerepkör). Figyelemre méltó, hogy a szerelmi szál sem a High School Musical 3 lufipukkasztgatós, plüssmaci-átnyújtós hagyományait követi, legalábbis a „suli szépe”, Katie egyik emlékezetes, a film arculatához is jól illeszkedő kijelentéséből ezt a konklúziót vonhatjuk le: „Ha ismerném Kick/Ass-t, tuti megdugatnám magam vele”.
Ahogy a tinifilmek csillaga leáldozott az utóbbi évtizedben (a műfaj talán a Cool-túrával ért a zenitjére), úgy a szuperhős mozik alkonya is beköszöntött. A sötét lovag megjelenését követően minden korábbi és későbbi képregény-adaptáció mércéjévé vált. Christopher Nolan 2008-as bravúrja után evidenssé vált az alkotók számára, hogy más oldalról kell megközelíteni az akció, fordulatok és izgalom terén már csúcsra járatott műfajt. A Kick/Ass készítői megoldották a feladatot: a maró humorral megspékelt opusz a gyengécske magyar fordítás (Ha/Ver) ellenére igazán “Oda/Basz” (legalábbis ezen a címen emlegették a filmet a különböző fórumokon). A legendáknak napjainkban elég a YouTube, nincs szükségük tengernyi vagyonra vagy radioaktív pókcsípésre. Ahogy Kick/Ass, a 2010-es szuperhős is fogalmaz: „hatalom nélkül is van felelősség”.
HA/VER (Kick/Ass), 2010. Rendezte: Matthew Vaughn, forgatókönyvet írta: Matthew Vaughn és Jane Goldman, Marv Filmes.
Remek cikk, komám!
Köszi, amúgy ezen a fórumon is boldog szülinapot kívánok! 😉
Like! Mondjuk nem nézném meg, de a cikk nagyon tetszett!
ad#1
te nem olvastad a képregényt. nagyon nem.
ad#2
a geek réteg “nyilvánvaló szánalmassága” azért kinyitja a bicskát.
Mondjuk, még nem néztem meg, de (mint képregény-geek) ajánlom 🙂
ja és szerintem nem kéne a képregény(vagy akármelyik másik) geek-réteget egy lapon említeni a cejcsizős lájkolós csőcselékkel – ne keverjük a szezont a fazonnal
Más a szitu, amennyiben olyan karakterekről beszélünk, akik egész nap a közösségi oldalakon lógnak, ÉS emellett képregény geek-ek is. 🙂 A Kick/Ass főhőse ilyen karakter.
a galád disznaja!