„Focus”-ban a boldogság

Úgy néz ki, a boldogság szó leírva legalább annyi zavart eredményez, mint kimondva, úgyhogy a Szegedi Focus Műhely előadásának címe is biztonsági vonal mellett halad és angol fordításban ígéri a boldog órát. A Happy Hour verses-zenés vándorkoncert szerencséje pedig az, hogy képes betartani, amit ígért.

Ahhoz, hogy egy megzenésített versekkel operáló előadás sikeres legyen, sok dolognak kell egyszerre működnie. Először is olyan verseket kell válogatni, amelyek képesek egységbe rendezni a sok, különálló darabból felépülő műsort, ehhez persze szükségszerűen ki kell jelölni egy tematikai nyomvonalat, ami mentén keresgélünk. De talán mégis a legnagyobb feladat az, hogy meg kell próbálni kiválasztani azokat a verseket, amelyek egyszerre szólnak a nézőtér minden egyes tagjához. Nehéz, de ezek szerint nem megoldhatatlan. Legalábbis a Happy Hour jól válogatott műsorrendje ezt támasztja alá.

A modern korban járunk, de sok kortárs alkotás is helyet kap. Ismerős sorokat jó hallgatni, de ismeretlen szép sorok is megszólalnak a legkülönbözőbb zenei stílusokra írva, egészen a rockabillytől az operáig. Kezdésként négy alak körvonalazódik a sötétben, a ruhákra varrt apró égők különösen bensőséges atmoszférát teremtenek és látványnak sem utolsók. Az, hogy a szereplők maguk képesek szétválasztva kapcsolgatni a fej-törzs-láb részhez tartozó fénygömböket, több mint nyerő ötlet, főleg, hogy a váltások nem esetlegesen, hanem kifejezetten a versekhez igazítva történnek.

A tényleges előadás egy Pilinszky-verssel indít, mégpedig az Aranykori töredékkel, ami az egyik legjobban sikerült dallam az egész műsorból. Mert elvárások persze vannak. Kell is, hogy legyenek, hiszen a megzenésített versek egyfajta értelmezést is jelentenek, amivel könnyen el lehet csúszni, ha az előadói és a befogadói megközelítés távol esik egymástól. Mégis kimondhatatlanul jól volt, ami volt.

A zeneszerzőként bemutatott Préda-Kovács Zsolt örülhet, hiszen finom, átgondolt munkáról van szó; azt meg külön szereti a közönség, ha a kreativitás ilyen fokú muzikalitással párosul. A zene szinte végig képes tartani az első dallam által hozott színvonalat, és ahol kevésbé sikeres az átdolgozás, ott elég erősek a versmondatok ahhoz, hogy húzzák tovább a nézőt.

Az énekesnő, Csorba Kata hangja bezengi az egész teret, az ő személye az, aki az egész előadást viszi a hátán. A darab nagy erénye, hogy a Dömötör-díjas színésznő nemcsak bármit elénekel, de látszik rajta, hogy képes érzelmileg is azonosulni a versek lényegiségével, miközben érezhetően egy tudatosan felépített előadásról van szó. Mindemellett például Radnóti Miklós Bájoló című versének sorai csak férfihangokon szólalnak meg, ám a zenének köszönhetően ez a Happy Hour egyik legemlékezetesebb darabja.

Az est csúcsa mindenképpen Szilágyi Domonkos Megáradt a nagyvíz című alkotása volt, nemcsak azért, mert láthatóan az énekesnő számára a repertoár kedvenc verséről van szó, hanem mert az előadás után megállapíthatjuk, hogy bekövetkezett az, amikor a verssorok többé már nem tudnak megszólalni az újonnan kapott dallamuk nélkül a fejünkben.

Az, hogy Varró Dani Cossante a lehányt küszöbről című verse operaként szólaljon meg, valamint, hogy valaki nyitott szájjal mikrofon előtt állva ütögesse a fejét egy várt akusztikai hatás kedvéért pontosan olyan ötlet volt, amitől a közönség vigyorgó masszává változhatott. Mindenesetre a versek között zene nélkül a próza is megszólal: Bartis Attila A Lázár apokrifek című kötetéből vett bekezdéseket hallhatunk.

Persze a végén ösztönösen osztunk, szorzunk, hogy azt kaptuk-e, hisz nekünk tényleg egy boldog órát ígértek. Ha a művek felől nézzük az előadást, akkor a Varró Dani-vonalat kivéve kevés volt a könnyed vers. Ez pedig felvet bizonyos kérdéseket. Ha azt is megállapítjuk, hogy a legszebb dallam és a legjobban működő sorok éppen az elvárt érzés hiányáról vagy annak emlékéről szóltak, végképp felmerülhet, hogy talán elvétett a cím. Aztán kiderül, hogy mégsem az. Érdekes módon ez az egy óra majdnem több volt, mint másfél, pedig sokkal kevesebbnek tűnt. A boldogságról meg tényleg mondanak hasonlókat.

Szegedi Focus Műhely: Happy Hour, koncert-koncepció: Benkő Imola Orsolya, Szeged, Régi Zsinagóga – ALTERRA – Kortárs Előadóművészeti Központ, 2010. szeptember 2.

A fotókat Nyemcsok Éva és Révész Róbert készítette.