A szutykos-punk meg a borostyánba öntés

Nyálkás őszi idő. A Gödör előtt beszélgetek pár cimborámmal. Hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy bent a Sex Pistols Bodies című klasszikusa csendül fel és egy símaszkot viselő alak azt ordítja a mikrofonba, hogy „I’m not an animal!”

Napsütötte őszi délután. Az ELTE Művészetelméleti és Médiatudományi Intézetének tanári szobája felé tartok. Hammer Ferenc adjunktust, az említett símaszkost, a LoPunk zenekar frontemberét keresem. Asztalán fehér MacBook, sportzakót visel. A punkról és a punkokról kérdezem.

Kulter.hu: Minél több emberrel beszélgetek a nemzedékedből, annál inkább szembetűnik, hogy mindenkinek van valami punk-élménye. Ha nem is olyan markáns, mint mondjuk az első farmer-sztori, de kétségtelenül létező élmény. Mi az oka szerinted, hogy a punk a hullamosótól az egyetemistáig mindenkit megszólított?

A generációk nem születésnapok, hanem bizonyos történelmi csomópontok mentén alakulnak ki, és jellemzően a kulturális csomópontok rántanak össze egy-egy nemzedéket. A „hatvannyolcasság”, mint kulturális minta például engem már csak a kutatás szempontjából érdekel, érzelmileg viszont egyáltalán nem hat meg. Számos idősebb kollégámnál viszont ez akadt be. A punk a demokratikus országokban is nonkonform magatartásnak számított, amikor megjelent. Ezért aztán, aki a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján úgy gondolta, hogy az árnyékosabb, karcosabb oldalon van dolga, a punkot magától értetődő módon akaszthatta le a fogasról. Ne feledjük azt sem, hogy a punk egy igen jól kitalált lázadás. Tudatosan ment szembe korának összes mainstream jellemzőjével. Még a szexualitáshoz is ambivalens viszony fűzte. Azt mondták: „jó, itt van ez a szex dolog, de hát ez is olyan már, mint a kutya vacsorája: unalmas, mellékes”. A punk tehát kiváló jelszó volt Münchentől Kaliforniáig. Összefogta az összes nonkonformizmust.

Kulter.hu: Mindennek tetejébe itt volt nekünk a vasfüggöny is. „Ki kellett csak karunk tárni, jöttek Sztálin katonái” – ahogy a költő mondja.

Igen, mi a kommunizmus gerincroppantó évtizedében éltünk. A kultúrpolitika és vele a közízlés is sokkal konzervatívabb volt nálunk, mint nyugaton. Így aztán a punk nagyon könnyű választás volt annak, aki ki akarta akasztani a környezetét. Ha valaki sárgára festette a haját, a fülét pedig sicherheitstűvel szúrta át, akkor a hatás nem maradt el. Kéznél volt egyéni választásként éppúgy, mint csoportstratégiaként. Sokan sok mindent belemagyaráztak már a punk-jelenségbe, viszont a hangsúly szerintem a bosszantáson volt. A szülők, a felnőttek és a hatalom bosszantásán.
Mindezek alapján a punkhoz igen könnyű volt viszonyulni. Vagy nagyon utálták, vagy nagyon szerették. Langyos átmenet nem volt. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy Magyarországon akkoriban sem a popzenében, sem másutt nem létezett rendes piac. Az esetlegességet, a véletlent sem a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat, sem a legbölcsebb zenei menedzser nem tudja előre megtervezni. Ezek viszont meg akarták tervezni a sikert. Hát olyan is lett.

Kulter.hu: A Spions 1978 februárjában adja elő Anna Frank-estjét az Egyetemi Színpadon és ezzel útjára indítja a későbbi art punk-szcénát. Nem sokkal később pedig krétával karcolják a házfalakra – a teljesség igénye nélkül – az Agydaganat, az Erogén Zóna, vagy a Dögevők nevét. Szóval az art punk és a street punk szinte egyszerre bont zászlót. Tudott egymásról ez a két szárny, ismerte egymást a két közeg?

Szerintem nem. A Spions kimondottan az értelmiségi, avantgárd, underground közegnek zenélt. Nem volt túl nagy közönsége, de nem is volt túlságosan közönségbarát, amit előadott. Pár barátom látta őket a közgázon, és eléggé ledöbbentek. Jóval titokzatosabb, ugyanakkor jóval nehezebben befogadható volt ez az úgynevezett art punk, mint a háromakkordos muzsikák, így másokhoz is szólt. 1981-ben létezett még a Beatrice, ’82-ben pedig már összeállt a Kontroll Csoport. A közönségüket viszont úgy kell elképzelni, mint két külön bolygót. Nevezhetjük ezt elkülönülésnek, de hívhatjuk specializációnak is.

Kulter.hu: A hatalom szempontjából volt tétje a külvárosi csihi-puhi zenekarok három akkordos előadásainak, vagy annak, ahogy Menyhárt Jenő és Müller Péter sokkal szofisztikáltabban ugyan, de hasonló érzéseket fogalmazott meg a színpadon?Miért féltek ennyire?

Ez egy érdekes dolog. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvéből tudom, mekkora figyelmet szentelt az állambiztonság Szentjóby Tamás performanszainak. Holott az, amit csinált, nem más, mint esszenciális dada. Ezeket az előadásokat ugyanis Szentjóby szándékoltan, kimódoltan nonszensznek alkotta meg. A hatalom számára ez a leggyanúsabb. Persze annak sem örültek jobban, aki kerek perec az arcukba mondta, hogy utálja, meg gyűlöli őket. Ha összehasonlítunk egy, a hetvenes évek derekán, meg egy, a nyolcvanas évek közepén praktizáló zenekart, akkor az látszik, hogy utóbbi exponenciálisan szókimondóbb, arculcsapóbb, pofátlanabb. Nem szabad azonban kifelejteni a történetből, hogy közben a kultúra is pont ennyivel lett liberálisabb. Ha a hetvenes években valakinek eszébe jutott volna olyasmit csinálni, amire a következő évtizedben már csak fintorogtak, azt simán elvitte volna a rendőr. A kimondhatóság határai folyamatosan változtak, a szókimondás viszonylagossága azonban végig ugyanakkora maradt. Volt a nyolcvanas években egy Bútorért nevű zenekarunk. Egyszer vettünk pár műszakirajz-papírt, és pár üveg bor társaságában plakátokat készítettünk belőlük. Amikor elkészültünk úgy 30-40 darab válogatott hülyeségeket tartalmazó plakáttal, elindultunk, hogy teleragasszuk a várost. A Felszabon (a mai Ferenciek tere) odajött hozzám egy rendőr, és megkérdezte, hogy ez meg micsoda. Hümmögtem nagyban, mert ugye mindenféle dadaista baromság volt rajta, és akkor esett le, hogy október 23-a van. És mit csinált a rendőr? Semmit. Ez 1985-ben történt. Pedig tíz évvel korábban még a nagymamámat is bevitték volna érte. Ugyanakkor ez nem jelentette azt, hogy egészen a rendszerváltásig ne lett volna megfigyelve, besúgva az egész közeg.

Kulter.hu: Amikor elérkezik az 1989-es esztendő, Petri azt mondja, elvették a játékszerét, az Auróra meg azt, hogy „Viszlát Iván!”. A punk-legitimáció alól mennyire húzta ki a talajt a rendszerváltozás?

A punknak abban a pillanatban, ahogy megszületett, rögtön lőttek is. Ettől kezdve hülyeség mindenféle spekuláció, ami az ortodox punkot magyarázza. A második generációs, osztályharcos, szigorú tekintetű angol melós zenekaroknak, mint a UK Subs, vagy a GBH már tényleg nincs sok köze az eredeti ötlethez. Idővel a Clash is elment a reggae felé, szóval tényleg pillanatok alatt véget is ért az egész. Utána teljesen más lett a könnyűzene. Ma már ostobaság lenne korszakot meghatározó, uralkodó stílusról beszélni, hiszen egyszerre virágzik az elektronika, a heavy metal, a punk, meg számtalan más irányzat. És mindegyiknek megvan a saját tere, közege. Igaz ugyan, hogy a Sex Pistols nem kerül már a Sun címlapjára, mint ahogy punk kislemezek se vezetik többé az eladási listákat, viszont az islingtoni kocsmákban manapság is ugyanúgy lehet punkzenét hallani. A mostani tizenévesek ugyanúgy megtanulják a Beat on the brat-et gitáron, mint ahogy az apjuk, meg a nagybátyjuk. Sőt, az ő gyerekeik is azt fogják játszani. Így – paradox módon – a folyamatos változásban mégis van valami állandó.

Kulter.hu: Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a LoPunk zenekarról is, hiszen ti is borostyánba mártott punk-klasszikusokat adtok elő a színpadon.

Igen is, meg nem is. Engem az a része nem érdekel, hogy minket hogyan definiálnak. Szerintem a punk olyanfajta zene, aminek a természetéhez tartozik, hogy élőben adják elő. A punk nehezen viseli el a borostyánba öntést. Az nem olyan jó, ha meghallgatom a Stranglers-től a No more heroes-t ötezer-hatszázhuszonnyolcadszor. Ugyanúgy. Viszont – és ez elég nagyképűen fog hangzani – ha az ember Dead Kennedys-t, meg Ramones-t játszik, az ugyanolyan, mintha Schiff András Brahms-ot játszana. Ettől még a neves zongoraművészünket sem nevezzük Brahms cover bandnek. Egy-egy koncertünkön, akik nem ismernek minket, eléggé meg szoktak lepődni, hogy „ezek té’leg Sex Pistols-t nyomnak”. A lopás és újrahasznosítás az elektronikus zenével duzzadt ugyan ipari szintre, de az egész huszadik századi művészet ebből áll.

Kulter.hu: Saját számotok nincs is?

Vannak, de azokat nem játsszuk. Viszont most úgy néz ki, játszunk majd PIL-t (Public Image Ltd), meg megtanultuk az I feel alright-ot is.

Kulter.hu: Kíváncsi lennék arra, hogy telik számodra egy koncert napja. Stallone-nak volt egy filmje, a Túl a csúcson, amiben kamionsofőr volt, mellette meg menő szkanderes. Ha megfordította a baseball-sapkáját, megszűnt kamionos lenni, átalakult bajnokká. Nálad van valami, amitől kattansz és adjunktusból hirtelen punk-performer leszel?

Az igazság az, hogy ez ugyanolyan mesterség, mint a cukrászat. Ahogy egy jó cukrász bekötött szemmel is jó krémest készít, nekünk sem kell nagyon odatennünk magunkat, hogy jól lenyomjunk egy Sex Pistols-számot. Nincs nagy váltás. Az igaz, hogy a fellépés előtt kicsit mindig feszültebb vagyok, mint egyébként: minden felbosszant, könnyebben felkapom a vizet, mint máskor, de ennyi az egész. Az ember életében számos olyan helyzet van, amikor valamiképpen viselkedik, aztán átmegy egy másik szobába, ahol meg máshogy. A koncert is egy viselkedési mód. Más gesztusok, más hangsúly, más taglejtések. Játszadozni azzal lehet, ha egy kicsit tovább benne maradsz valamelyik szerepben.

Kulter.hu: 2050-et írunk. Sziget Fesztivál, nulladik nap. Százezres tömeg. LoPunk búcsúkoncert. Felcsendülnek magyar számok?

Abban már megállapodtunk, hogy a búcsúkoncertünket utólag jelentjük be a rajongóknak, ugyanis a rock-opera és a búcsúkoncert a két leggyűlöletesebb dolog a rockzenében. Hogy játszunk-e magyar számokat? Biztosan. Most is szoktuk játszani az ETA-tól az ETA című dalt. Azt jól tudjuk. Lehet, hogy csúnya ilyet mondani, de a magyar punk nem olyan jó, mint az angol. Ennek részben az lehet az oka, hogy nálunk csak a street punk oldal alakult ki igazán. Ennek a koordinátarendszerében pedig nehéz igazán dögös számot írni. Az elvakult rajongók mindegyik kislemez-nótára ugyanúgy rázzák, de egy érdeklődő, átlagos zenefogyasztó ezekre a dalokra nem kapja fel a fejét. Ezért is történhetett az, hogy a magyar punk beleragadt egy szűk szubkultúra-világba. Minden értékítélet nélkül kijelenthető, hogy nálunk a szutykos-punk lett a punkzene, amit viszont nem arra találtak ki, hogy szép legyen.