Betegség és halál. Megrendítő emberi tapasztalatok, melyekről lenne kibeszélni- és írnivaló, a mindennapokban azonban inkább hallgatunk róluk. Azok számára, akik 2010. november 16-án ellátogattak a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának előadótermébe, világossá vált, lehetséges a róluk való beszéd és írás.
A JAK és a Szkholion első közös rendezvényének két meghívott vendégével, Szöllősi Mátyással és Ayhan Gökhannal nemrégiben megjelent köteteikről, az Aktív kórteremről és a Fotelapáról Herczeg Ákos beszélgetett. Az est moderátora elsőként arra próbált rákérdezni, hogyan kapcsolódnak a kötetek a klasszikus modernség hagyományához. Amíg Ayhannál kiemelt helyet foglal el Kosztolányi költői nyelve és a halál mint téma, addig Szöllősi inkább a forma tekintetében látszik kapcsolódni az említett költői tradícióhoz. Herczeg úgy véli, hogy újabb kapcsolódási pont lehet a kötetek között, hogy mindkét szövegkorpusz nehezen integrálható emberi élményekről beszél. A halál, a gyász és a betegség ugyan az élet természetes velejárói, mégis rendkívül nehéz az élettörténet szerves részévé tenni. Felvetődik a kérdés: a költészet nyújthat-e olyan menedéket, amely átsegít a (nyelvi) nehézségeken (is)? Terápia-e az írás? Szöllősi szerint, akármennyire közhelyesen hangzik, de igen, terápia. Igaz, nem ezzel az intencióval indul az írás, ez csak az utólagos távlatból fogalmazható meg. Megerősíti ezt Ayhan is, aki elmondása szerint először inkább a megfogalmazásra, a szövegekre figyelt, hiszen távolságtartó hangon könnyebben lehet beszélni olyan dolgokról, amelyek esetén valószínűleg csődöt mond(ana) a nyelv.
De mi az, ami által költői téma lehet a halál, illetve a betegség? Szöllősi beismeri, hogy a test a kortárs diskurzusban folyamatosan előtérbe kerül, de a betegségre ez már nem feltétlenül igaz. A saját és a másik testének felfedezése csodálatos élmény lehet, de éppen a test amortizálódása, a betegség sűrűsödő jelenléte ad alkalmat arra, hogy szembesüljünk azzal, mások hogyan viszonyulnak ehhez a testhez: ijesztő tud lenni, ha valaki beteg, de az sokkal ijesztőbb, ha erről még beszél is.
Pedig úgy tűnik, a kibeszélés aktusa működik Ayhan szövegeiben is. Herczeg szerint, amíg a Használati utasítás című versantológiában olvasható költeményekben a gyász közvetlenebb kibeszélése érhető tetten, addig a Fotelapában már működik egyfajta költői elsajátítás, megértésvágy: megérteni az anya halálát. Ayhan ezt a folyamatot úgy értelmezi, hogy az új kötetben a nyelv által közelebb került saját témájához. Azonban ez a pozitív alakulás is csak látszat, hiszen Ayhan határozottan tagadja, hogy a szavak keresése segíthetne a halál megértésében. Ehhez a nyelv kevés. Ugyanakkor Herczeg szerint a Fotelapában megfigyelhető, hogy a hiány inkább az apához köthető élmény. Ayhan amíg az anyát emlékezetből építi fel a kötet szövegeiben, addig az apafigura megalkotásában a tárgyakat hívta segítségül, s ebből teremtett egy fiktív alakot.
Vajon lehet őszintén manapság verset írni? – kérdi a moderátor. A két alkotó számára azonban ez nem kérdés, sőt Szöllősi visszakérdez: másként ezekről a témákról hogyan lehet írni? Ayhan szerint az olvasó számára jobban befogadható az alanyiság a hétköznapokban. És a kedves olvasóktól (is) függ, hogy a két fiatal költő pályája milyen irányt vesz. Ayhan úgy gondolja, nincs értelme a papírt pazarolni, ha a közönség nem olvas, ha nincs (pozitív) kritikai visszhangja a szövegeknek. Az est zárásaképp Szöllősi Mátyás következő kötettervének néhány frissebb darabját mutatta be.
Fotelapa és Aktív kórterem. Megrendítő emberi tapasztalatok, tehát rengeteg olvasnivaló. Ha a hétköznapokban mégsem vagyunk képesek arra, hogy a halál és a betegség tapasztalatát közvetítsük, akkor ezek a kötetek helyettünk is beszélnek, próbálnak szavakat találni. Őszinte szavakat.
JAK-Szkholion est, beszélgetés Ayhan Gökhan: Fotelapa és Szöllősi Mátyás: Aktív kórterem című kötetéről, Debrecen, Hatvani István Szakkollégium, 2010. november 16.
A fotókat Áfra János készítette.