Amikor nem tetszik a rózsaszín fürdőruhám. Pöttyös pedig, mélybordó, igazi pöttyök, nyakban pántos, hátul megkötős, tartja a mellet. Jó a mellem, kicsi és lapos, az zavar, hogy a nadrág bevág oldalt, mintha egy kicsit lehetnék izmosabb. Gátlásos vagyok, ha nem tetszik rajtam valami. Például a fürdőruha. Libegek végig a strandon, mert járni, azt nem tudok mások szerint, csak libegni. Így is kacsázva rakom a lábamat. Nézz meg hátulról, ne közelről, távolodj el egy kicsit, akkor észreveszed.
Hozzám egyébként is el kell távolodni. Túl közel vagy, elbűvöllek. A hangom, mondjuk az elég különleges. Anyám barátnője azt javasolta, vigyenek el engem gégészhez. Műtsenek meg vagy ilyesmi, ezzel a sipítással ki fogok üldözni mindenkit a világból. Növendék jószág voltam akkor, nem vitt el anyám, biztosan sajnált. Azt mondja, csak az éneklésem idegesíti, ezért halkan dúdolok. Egyetlen férfi kért egyszer tőlem gyerekdalokat, csináltam neki párnákból fészket, ült benne és tapsolt. Ütemre, én meg pöttyösben akkor is, csak nem fürdőruha, hanem pörgős szoknya, hogy úgy nézzek ki, mint egy óvodás, jó hangosan, a gúnárom elveszett, keresésére megyek, nincsen annak más jegye, szárnya, tolla fekete. A mondókákat jobban szeretem, egy petty, libapetty, terád jut a huszonegy.
Ezt használom, amikor ki akarom számolni az embereket. Kiszámolós, mindig kiesik valaki. Nem aszerint válogatok, hogy ő jól beszéli a nyelvemet, ő puhán simogat, ő köbgyökből négyzetre tud emelni. Egyenként megyek végig rajtuk, nem mutatok senkire, csak a szememmel csinálom. Néha sajnálni szoktam, hogy épp egy szögletes maradt a körben vagy egy léha, de a sorsra bíztam magam, elfogadom a helyzetet. Láttam egyszer egy hűtőmágnest, az volt ráírva, hogy minden rosszban van valami jó.
Megdobtak valamivel. Nagy volt és nehéz, elég sötétben, az udvaron, mert ott történt, az ajtó előtt, nem tudtam kivenni, mi lehetett. Egyedül voltam nagyon, napok óta nem szólt hozzám senki. Enni se volt kedvem, csak csipegettem. Üres minden, a kerítés előtt néha feltűnik egy-egy alak, jár a szája, kiállítás, bemutató, megnyitó, est, fesztivál, lapoz, és ehhez hasonló szavak, közben mosolyog. Rendkívül okosan mosolyog, mintha mindent tudna, az egész világmindenség ott van a szemében. Föntről néz rám, szellemes, talán azt várja, hogy nevessek. Nevetek, erre továbbmegy. Karcsú nyakam van, szépen ívelt. Éppen csendben vagyok, a mellkasomat éri az ütés.
Hátratántorodom, szerencsémre nem esek el, csak a nyakam nyúlik meg túlságosan. Annyira, hogy az már nem esztétikus. Valószínűleg a szárnyam mentett meg a koponyaalapi töréstől. Úgy képzelem, hogy szárnyat lehet választani. Az Aeroflot szárnyai között van két dolog, ami nem tetszik. Az Ikarus 66-osba egyből beleszerettem. Senki nincs körülöttem, nem látok semmit, ami arra utalna, hogy pontosan mi történt. Találok azért egy jó dolgot ebben a dobásban, hálás is vagyok. A csőrömet, ha végigvezetem a hátam mögött, elérem vele a lábamat. Möbius-szalagként viselkedem. Egyszerűbb vagyok, mint gondolod. Sokat segít, hogy reggelenként, minden áldott reggel aloé verás vízben mosakodom, kioldja belőlem a méreganyagot. A végére kihűl az egész, leöntöm vele a testemet, libabőrös vagyok. Bolyhos törölközőbe burkolózom.
A plakátrészlet Szabó Orsolya munkája.
nagyon jó ez a rajzolt figurához csatolható monológ, lehetne rendszeresíteni az ilyesmit 🙂