Hang, hatás: OK

„Most nem azért, de nagyon ott van ez a lapszám” – olvasható A Vörös Postakocsi online, nyári, zenei számának kommentjei között. Mi tagadás, friss, lendületes, intenzív és tanulságos ez a mostani. De nézzük is meg, mitől. Fwd, play.

Play. Fedőlap és hátlap ívpárja között sok minden történhet, és történik is. A Vörös Postakocsi nyári számában például a zene történik. Szó szerint: úgy váltják egymást a szólamok, mint Lovasi András dalszövegét az étteremkritika, de pályájuk villamosvonalakat megszégyenítő stabilitással vezeti az olvasót az egyik megszólalási módtól a másikig. Ahogy az emlékezet bontja a várost történetekre Csabai László Nyárligeti Napló 4. című írásában.

A villamos köztudottan „muzikális” teremtés: a kötött pálya dallamvonaláról kellemes kattogással beszél bele Nyárliget életébe. Rekedt hangjával egyre-másra idézi meg az utcák történetét: a „zenegépes Omnia foszladozó pop artját”, a hangalámondásos mozik monoton basszusát, táncdalénekesek múltját, karaoke bárok vagy épp a varázsos „Nyárliget valcer” sikerét. Nem könnyű továbbállni és elhagyni a fecsegő „vilnyó” kényelmét, de nincs mese, egyszer úgyis ki kell szállni. Tapad a gondolat: „Néha nincs nagyobb boldogság, mint megszabadulni egy szerelemtől”. Éppen mielőtt hamiskás dallam módjára kisiklana.

Pause. Biztonságosabbnak tűnik megállni és fülelni kicsit, mi is a folyóirat kínálta útirány. A rovatban békésen megülnek egymás mellett a metál és a pop, dívák és rock ikonok, madárlátta hangjegyek a villanypóznán. Weöres Sándor szerint „A dal madárrá avat” – de Havasi Zsófia Sebő Ferenccel folytatott beszélgetéséből a megzenésített Weöres-versekről kiderül az is, mit jelent a kulturális fejlődésben, ha az énekelt versben „úgy éri a gyereket a szöveg, mint a villanyáram”. A költészet legősibb állapotának, az érzelemjáték kibontakozásának biztonságában nem csak énekelni, hallgatni is megtanulunk.

Mert van, hogy megakad a hang és csak a szájon innen pompázik dalban. Megesik, hogy testté lesz. Hogy milyen érzés, amikor a bennragadt szavak echói súllyal nehezednek a lényünkre? Kupa Júlia Szeretik a testemet című novellája az eleven hang szerető és sebző erejéről vetíti elénk közelijét. A hétköznapi kálváriáról, melyet a fültől fülig érő húron teszünk meg nap mint nap. Tépelődünk: kimondjam, ne mondjam. Valahogy úgyis mindig szeret a vége.

A lap közepe táján Gerliczki András Japánkert (lapok egy könyvből) haiku-ciklusában préselt virágok neszeznek: tulipán, pitypang, árvácska, hóvirág – finom hangjukat Kováts Judit A Rettenetes című regényrészlete ritka gyógyfüvek bűbájával árnyalja tovább. A lapszámban úgy ágazik ezerfelé a hang, mint az M1/M7 autópályák találkozásának költői pályaképhez illeszkedő metaforája Szálinger Balázs kötetének ismertetőjében. Herczeg Ákos Ének éneke címmel írt kritikája a „Bakon Leső” rovat nyitószövege, melyet követ még többek között szellemes huxleyológia, szlengblog- és antológiaismertető. No meg persze a Cipőfűző-sztori.

A Vörös Postakocsi nyári száma izgalmas összeállítás, „megszólalásmódok összhangzattana”, mely akkor nyújtja a legnagyobb élményt, ha fed- és hátlapja közé zárt írásait „dal szárnyára veszik”. És, ha az egymásra ívelő szólamok termékeny feszültséget generáló együttállása végül magában a figyelmes olvasásban lelheti meg harmonikus feloldását. Nem is zavarok tovább. Pssszt. Stop.

A Vörös Postakocsi, 2010/nyár.