Hazafelé a labirintusból
Hajnali három-négy fele, tegnap a labirintusból
jöttem haza taxival. Nem beszélgettünk.
A taxis nem találta a hangot,
és én se vele, csak a belső rádió adását hallgattuk,
ki-mit vállal, kit mennyiért, hol, mikor vesznek fel,
visznek haza, buliba, vagy ahova akarja.
Nem értettem ezt a nyelvet,
de azt mondta a számlával nem lesz baj.
Tényleg nem volt. Viszont mikor jöttem fel
a lépcsőházban, már félút után jutott eszembe,
nincs otthon semmi, ami van, bárcsak ne lenne.
El kellett hát mennem a meleg
éjjel-nappalishoz.
Az éjjel-nappali tulajdonképp zárva volt.
Egy tábla volt kiakasztva rá,
rögtön jövök, a fickó meg a kassza
mögött számolta a pénzt.
Én utálom, ha ilyenkor megzavarnak,
kopogtam hát az ablakon, és ő jött készségesen.
Ezért szeretem: mert kedves,
precíz, és türelmes, mint egy nő,
ha szeret, vagy jó napja van. Akkor
mellém lépett egy duci fekete hajú
cigánylány, én rendeltem az ablakon keresztül,
és a kurva,
mert persze, hogy kurva volt, végül
csak megszólított. Már nem emlékszem,
mit mondott, be voltam szívva, rúgva, nem tudom.
Aztán, mikor úgy érezte, már ismer,
előhozakodott vele, hogy mit szólnék egy jó franciázáshoz.
Ekkor eleredt az eső. Udvariasságból ránéztem,
és mivel rossz a gyomrom, a fickónak
még bekiabáltam, hogy hozzon egy tejet is.
A kurva nem adta fel, ott állt a szakadó esőben,
kérdezte, nem kell-e inkább anyatej, ekkor meghökkentem,
bevallom, és szégyellve válaszom
mondtam neki, most nem, illetve de, de nem tőle,
és tovább motyogtam még akkor is, mikor
már megvetően és éhesen távozott.
A bolt felé jövet láttam
egy kövér, csúnya nőt, ki részeg dühében
rugdosta a kukákat. Az ablaknál eszembe jutott.
Megint látnom kell. Később, mikor jöttem
vissza, ide, ahol a verset írom a számítógépbe,
kezemben két tele zacskó (tíz zsömle,
őszibaracklé, tej, majonéz, ilyenek),
féltem, mi lesz, ha ő is észrevesz.
Mikor mellé léptem, egy sárga kukát szakított
ki a helyéből épp, de nem sikerült neki teljesen,
bődült egyet, mint egy T. Rex, vagy King Kong,
én nem néztem rá, mint egy idegen,
morgó kutyát, úgy kerültem meg, de aztán
ez is hogy meglepett, gond nélkül elhagytam.
Viszont a hajnali Üllői gonosz megafon volt akkor,
felerősítette az ütéseit, recsegő kalapálását, a kuka jajgatását,
minden anyám kínját.
Minél távolabb kerültem, annál nagyobb volt a zaj.
Minél inkább lehagytam, annál inkább ő voltam.
És ami még szomorúság volt az utcán,
a lépcsőházban csak üres, visszhangos
hányássá alakult át.
Aztán ez is elmúlt.
Folyékony
Mostanában nem tudok elaludni
Félek a sötéttől a nemléttől mint egy folyótól
Nem tudom miért
Órákat maradok még a barlangban
Zárás után mert félek a fénytől is
Lopom napjaimat más pénzén élek
Megint mindenhova csak verseket írok
Megint mindenről beszélek csak
Arról nem amiről kellene
Amiről nem lehet
Arról nem kellene amiről nem lehet
És így tovább körbe-körbe
Csak arra a galambra tudok gondolni már
Akitől amúgy undorodom
Ha nem egy aluljáróban látom meg
A Deáknál egész pontosan repülni
Vajon hol szállt le és hol szállhatott be
Mit keresett és miről nem beszélt miért
Kezemhez tapad a fény
Beleköpök valami nyúlós fehéret a koszos mosdóba
Fogkrémet még mielőtt azt hiszem
Habzik a szám
Nem merek belenézni
A tükörbe az ondómat nem kóstoltam
Még tetszene talán
Utoljára tulipánt vettem neked
Mindig panaszkodtál
Hogy nem kapsz ajándékot
Én csak a jelent ismerem
Akkor már nem kellett
Talán ha nem cserepeset
Ha nem vagyok másnapos
Ha nem remeg a szám ha nem kiszáradt
Azt sem szeretted
Nem jöttél el velem sétálni te kurva
a Szabadság szoborhoz azt mondtad
Kővé dermedve szinte már nem vagy
Szerelmes én hittem a szemednek a szádnak
A tüdődnek az ürességnek amit rám lehelt
Vámpír lettél aki nem repülhet át folyón
Mint én aki nem léphet át küszöböt hívatlanul
Azóta pedig jókedvű cirkuszos vámpír lettem
Folyton veszekszem a vendégekkel félszemű kardnyelő
És medveidomár egyben nekem semmi sem elég
Megrögzött szerephalmozó ismersz
És már minden mindegy mióta leléptél
Föld alatt dolgozom felteszem rosszul mint
Egy meglepett rákbeteg a parókáját írok
Sietve mi lesz ez lesz-e valami Lillánk nem lett
Fény felé tartok vagy lefelé a labirintusba
Körbe-körbe vagy spirálban
Ahol mindenki a másikat figyeli bizalmatlanul
És okkal mennyi fáradság mennyi munka
Folyik át kezeim közt ragadós lé csak azért
Hogy végigjárják a durva kört és a végén
Elégedetlenkedve mondják hogy a vezető
Nem is beszélt nyelvükön folyékonyan.
